Ez megnyitotta az ajtókat. Aztán 2022-ben Orbán miniszterelnök Texasba repült, és beszédet mondott a CPAC-en, a konzervatív aktivisták befolyásos éves találkozóján. Ez egy újabb merész húzás volt, hogy megkerülje az ellenséges amerikai establishmentet, és közvetlenül a Trump-szavazókhoz szóljon, hogy tudassa velük: minden, amit eddig Magyarországról hallottak, álhír volt. Megmutatta nekik, hogy bár Európa nagy része lenézi őket, a magyarok között igazi barátaik vannak.

Kockázatos lépés volt ez egy nemzeti vezető részéről, amikor a hivatalban lévő amerikai elnök Trump ellensége volt. De talán még kockázatosabb lett volna, ha Orbán otthon marad. Az Orbán vezetése alatti Magyarország gyűlölete a demokrata washingtoni vezetés részéről ugyanis zsigeri volt. Tavaly ősszel több jól értesült washingtoni megfigyelő figyelmeztetett, hogy ha Kamala Harris megnyeri az őszi választásokat, kormánya keményen megbünteti Magyarországot a NATO ukrajnai politikájának ellenzése miatt.

Kamala Harris azonban veszített.

Az Oroszország és Ukrajna közötti fegyverszünetre törekvő, sikertelen orbáni békeküldetés kétségtelenül újjáéled majd az új Trump-kormány első hónapjaiban. Magyarország hamarosan központi szerepet fog játszani ennek a szörnyű háborúnak a befejezésében. Ennek megfelelően nem kétséges, hogy a Trump-kormány nyomást fog gyakorolni az európai nemzetekre, hogy több pénzt költsenek saját védelmükre. Amerika mindig fedezni fogja ­Európa hátát, de vége annak a korszaknak, hogy az öreg kontinens parazita módon az Egyesült Államoktól függjön, hogy kifizesse a védelmi számlát az európai kormányok számára, amelyek inkább a hazai jóléti programokra költik a pénzt. Ez kemény lesz Európa számára, de szükséges.

A következő amerikai kormánynak ki kellene vizsgálnia, hogy elődje hogyan próbált megbüntetni egy szuverén demokratikus szövetségest csak azért, mert utálta annak a nemzetnek a politikáját. Nehéz elképzelni, hogy a Trump-adminisztráció jóindulattal vagy közömbösen fogja szemlélni, hogy az Európai Unió Magyarországot – különösen a migrációs politikában – sarokba szorítja.

Trump győzelmének egyik fő oka ugyanis az amerikai szavazók haragja a tömeges migráció miatt, amely Joe Biden alatt rekordszintre szökött. Az új washingtoni rend a republikánusok vezetésével a Fehér Házban és a kongresszus mindkét házában végre komolyan foglalkozni fog a válság kezelésével.

Hasonlóképpen jó esély van arra, hogy a Trump által vezetett Egyesült Államok nyomást gyakorol majd az európai vezetőkre, hogy a kontinens porózus határait ellenőrzésük alá vonják. Legalábbis a tömeges migráció európai ellenzőinek új, erős szövetségese lesz az ­óceán túlpartján, és nem lehet őket többé szélsőjobboldali szélsőségeseknek és idegengyűlölőknek tekinteni. 

Az új amerikai–magyar kétoldalú kapcsolat Trump és Amerika számára is kifizetődő lesz. Egyrészt, bár Budapest és Washington valószínűleg nem fog egyetérteni Kínával kapcsolatban, Magyarország konnektivitást középpontba helyező politikájának tervezői segíthetnek az amerikai kormánynak abban, hogy új stratégiát dolgozzanak ki a gyorsan változó világrenddel szemben, amelyben az USA hatalma csökken a felemelkedő hatalmakhoz képest. 

A Trump vezette Amerika is profitálhat Orbán és a Fidesz belpolitikai meglátásaiból. Több mint egy évtizeddel ezelőtt Orbán megértette, hogy a Nyugat posztliberális korszakba lépett, és hogy a konzervatív vezetőknek, akik sikeresek akarnak lenni, alkalmazkodniuk kell ehhez a tényhez. Konkrétan a liberális progresszívek átvették az irányítást mind a kormányok, mind a civil társadalom intézményei – bankok, civil szervezetek, ipar, média, akadémiai körök – felett, és arra használták őket, hogy demokratikus elszámoltathatóság nélkül kényszerítsenek politikát a népekre.

Az Egyesült Államokban, akárcsak Európában, a kormányzaton belüli és kívüli elithálózatok olyan szövetségeket kötöttek, amelyek a menedzseri liberalizmust kényszerítették rá a választókra, akár tetszett nekik, akár nem. Amerikában például az egyetemi rendszert ideológiailag teljes egészében a baloldal uralja.

Orbán Viktor hasonló helyzettel szembesült, amikor Magyarországon átvette a hatalmat, és tudta, hogy a konzervatívok hatalmi hátrányban vannak – még akkor is, ha demokratikus felhatalmazásuk van a nép részéről. Megértette, hogy az elithálózatokon kívüli konzervatívok csak az államhatalom felhasználásával egyenlíthetik ki az esélyeket. Ez Amerikában is igaz, de a republikánusok túlságosan visszafogottak voltak ahhoz, hogy felismerjék, hogyan változott meg a világ, és hogy hatalmukat felhasználva hatékonyan harcoljanak a baloldali liberalizmus ellen.

Ez meg fog változni az új amerikai kormány alatt, amely egy elképesztően sokszínű választási koalícióval a háta mögött kerül hatalomra. Az amerikai választók egy csapásra lerombolták a „sokszínűség” rasszista-progresszív eszméjét. Donald Trump egy republikánushoz képest megdöbbentően sok szavazatot szerzett a latinóktól és a fekete amerikaiaktól. Kiderült, hogy sokuknak nem tetszik a Demokrata Párt baloldali tekintélyelvűsége, amely azt képzeli, hogy a nevükben beszél, és amelynek elvakult arroganciájában fogalma sincs arról, mennyire szélsőliberálissá vált.

Amikor Trump legutóbb hatalomra került, alábecsülte, hogy a liberális establishment mennyire fondorlatos és hatékony lesz abban, hogy megpróbálja tönkretenni az elnökségét és annak politikai céljait. Bizonyára megtanulta a leckét. Ha tudni akarja, hogyan győzze le ezeket az ellenségeket, Trumpnak tanácsadókat kellene Budapestre küldenie, hogy tanuljanak egy olyan kormánytól, amely 2010 óta ezt teszi.

Nekem és másoknak is azt mondta 2019-ben, hogy ezt reméli. Ez akkor még erőltetettnek tűnt, de folyamatosan haladt előre, és kapcsolatokat épített ki az amerikai konzervatívokkal, akik kezdetben szkeptikusak voltak. Most viszont kezdődik a konzervatív politikusok, stratégák és újságírók beáramlása Magyarországra, ahol találkozhatnak, együtt gondolkodhatnak, hálózatokat építhetnek és stratégiát alkothatnak.

Donald Trump győzelme fényes, új napot jelez. Az idők megváltoztak, Ursula von der Leyen asszony! Birkózzon meg vele!

A szerző amerikai író, újságíró, 
a Danube Institute vendégkutatója