Véget érnek az ideológiai háborúk?

Öt évvel ezelőtt, amikor először jártam Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnök rögtönzött találkozót tartott külföldi konzervatívok egy csoportjával, és azt mondta nekünk, hogy Budapestet tekintsük szellemi otthonuknak. Szép, gondoltam – de mégis ki gondol Budapestre?

Ma a magyar főváros az amerikai politikai élet legmagasabb szintjein folyó politikai viták szerves része – jóban-rosszban. Magyarország vagy szimbóluma mindannak, ami rossz a nyugati világban – így látják a progresszívek, liberálisok és neokonzervatívok –, vagy bátor ellenállója a globalizmusnak, a szociálliberalizmusnak és a tömeges migrációnak; egy újfajta jobbközép politika laboratóriuma. Természetesen a MAGA-pártiak, azaz a „Make America Great Again!” mozgalom hívei és a posztliberális konzervatívok így tekintenek az országra.

Bármelyik oldalon áll is a kedves olvasó, annyi bizonyos, hogy

Budapest ma már keveseket hagy hidegen. A konzervatívok itt olyan dolgokat mondhatnak és hallhatnak, amelyek kihívást jelentenek, és éppenséggel áttörik a merev, de haldokló hazai konszenzust.

Az Egyesült Államokban például nehéz megkérdőjelezni azt a tételt – mind demokrata, mind republikánus körökben –, hogy Amerika legyen a világ vezető hatalma. Az amerikai konzervatív stratégák és politikai döntéshozók ezért azt kockáztatják, hogy lemaradnak a fontos geopolitikai változásokról, amelyeknek ki kellene hatniuk arra, ahogyan a világról gondolkodnak – ahogyan az valójában van.

Ezeket a dolgokat azonban Budapesten is el lehet mondani. Kedden Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tartotta a fő beszédet a Danube Institute és a Heritage Foundation, a vezető amerikai konzervatív think tank által közösen rendezett éves geopolitikai csúcstalálkozóra összegyűlt amerikai, brit és a világ minden tájáról Budapestre érkező konzervatívok egy csoportja előtt. Orbán azzal a felütéssel vezette fel a beszédét, hogy egy

„új világrend jön, és tudnunk kell, hogy milyen álláspont, milyen narratíva, milyen gondolkodásmód és milyen cselekedetek segítenek abban, hogy ennek az új rendnek a nyertesei legyünk”.

Mi a régi világrend? A második világháború utáni rend, az úgynevezett washingtoni konszenzus, amely az amerikai vezetésű Nyugatnak a nem kommunista világhoz való viszonyát szabályozta. Orbán Balázs ezt így magyarázta: „A pénzért és a nyugati szabadkereskedelmi rendszerhez való hozzáférésért cserébe egy nyugati típusú liberális világot építenének, és végül az egész világ elfogadná a nyugati liberális értékeket.”

A hidegháború vége és a kommunizmus veresége – már a kínai kommunisták sem igazán kommunisták többé – örömujjongást váltott ki a nyugati hatalom csarnokaiban. „A történelem véget ért!” – mondták a győztesek, és győzött a liberális demokrácia! És mégis, furcsa dolog történt.

A liberális demokrácia – és gazdasági szolgálóleánya, a kapitalizmus – diadala a hagyományos konzervatívokat a perifériára szorította. „A számunkra kedves értékek – Isten, a nemzet, a család, a közösség és az életforma, amit szeretünk – mind-mind a sutba kerülhettek” – sorolta Orbán Balázs.

Ezt mindannyian megtapasztaltuk az elmúlt harminc évben, így Orbánnak nem kellett magyarázkodnia. Mégis érdemes megállni, és elgondolkodni azon, hogy mi áll a háttérben.

A szuverenitás kora

A globalizmus – amely fogalmilag a liberális demokráciát és a hiperkapitalizmust egyaránt magába foglalta – a határok lebontásán, a népek felbomlásán és a súrlódásmentes gazdasági csere útjában álló hagyományok feladásától függ. Maga a liberalizmus pedig, elszakadva attól a keresztény hittől, amelyből eredt, radikális individualizmussá vált – az egyén autonómiájának súrlódásmentes gyakorlása minden nem kiválasztott dologtól – és minden dolog áruvá tételévé.

Amikor Marx és Engels azt mondták, hogy a kapitalizmusban „minden, ami szent, meggyalázódik”, színpadiasan fogalmaztak, de nem teljesen tévedtek. Mint kiderült, miközben ez a forradalom a Nyugatot kiüresítette, a maradék nem akart részt venni benne. Vagy inkább azt a részt akarták, amely gazdaggá teszi őket – a kapitalizmust, bár a saját nemzeti előnyeikhez igazítva –, miközben elutasították a liberális demokráciát és a vele járó radikális individualizmust. Lehet, hogy a Nyugat el akarja ferdíteni magát, de a világ nagy része inkább ragaszkodik ahhoz, amit ismer.

Számunkra – mondta Orbán Balázs – a régi világrend érlelődése

„olyan feszültségeket teremtett a nyugati világban, amelyek aláássák az együttélés, a közbiztonság és a bizalom feltételeit. Hiszen alapvetően a konzervatív értékek azok, amelyek képesek valódi társadalmi kohéziót teremteni. Ezért a liberális világrend, ahogyan azt a liberálisok értik, többé nem fenntartható”.

Mit ígér tehát az új világrend? Orbán ezt a „szuverenitás korának” nevezi: „ennek lényege, hogy a világban több nagy hatalmi központ van, és ezek között kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésre van szükség. Egyetlen blokk sem lesz elég erős ahhoz, hogy az összes többit uralja. És az egész világnak érdeke, hogy egyetlen blokk se próbálkozzon ilyesmivel, mert minden ilyen kísérlet fegyveres konfliktushoz, milliók szenvedéséhez, gazdasági hanyatláshoz és a társadalmi szerkezet széteséséhez vezetne.

Ez egy „realista” megközelítés, amely a hatalmat a világban olyannak ismeri el, amilyen, nem pedig olyannak, amilyennek az ideológusok szeretnék látni. Orbán Balázs beszédét hallgatva eszembe jutott George W. Bush második beiktatási beszéde, amelyet 2005-ben mondott, és amelyben az elnök a „kereszteshadjáratos” amerikai utópizmus erényeit dicsérte. „Világunk békéjének legjobb reménye a szabadság kiterjesztése az egész világon” – mondta akkor Bush, majd később: „az Egyesült Államok politikája, hogy minden nemzet és kultúra demokratikus mozgalmainak és intézményeinek növekedését keresse és támogassa, azzal a végső céllal, hogy véget vessen a zsarnokságnak a világunkban”.

Ez volt az az elnök, aki az Egyesült Államokat a katasztrofális iraki háborúba vezette, amely destabilizálta a Közel-Keletet, és Irán szövetségeseinek kezébe adta az országot. Ez volt az az elnök, akinek kormánya amerikai vért ontott és kincseket áldozott az iraki és afganisztáni liberális demokráciák kiépítésére tett sikertelen és abszurd kísérletekre. A washingtoni konszenzus mégsem tanult semmit ebből a történelemből.

Beszédes, hogy Dick Cheney, Bush alelnöke és a kormányzaton belül az USA héja politikusainak leghatalmasabb szószólója nemrég a nyilvánosság előtt is támogatta a demokrata Kamala Harrist az idei elnökválasztáson. A Demokrata Párt most a háború pártja, és még mindig magukkal tudják rántani a Trump-ellenes republikánusokat. A washingtoni konszenzus lehet, hogy öreg és törékeny, de még mindig van tartása.

Egyetlen vezérelv a nemzeti érdek

Orbán Balázs szerint a Nyugatnak három fő szempontot kell szem előtt tartania, amikor a szuverenitás korában meghatározza a cselekedeteit: Az ideológiai háborúk befejezését.

„Ma azt látjuk, hogy a progresszív liberálisok a háború oldalán állnak, különösen az orosz–ukrán konfliktus esetében, ahol a háború folytatása mellett érvelnek” – mondta. Ebben a háborúban sok ezren haltak meg, miközben Ukrajna gazdasága szinte teljesen tönkrement, Európa pedig súlyos gazdasági visszaesést szenvedett el. Amerika legfőbb riválisai megerősödtek, és a világ egyre közelebb kerül a harmadik világháborúhoz.

(Bizonyára tudta a miniszterelnök politikai stratégája, hogy hallgatóságában számos amerikai héja ül, akik még mindig elkötelezettek az ukrán ügy mellett. Jó, hogy ezt a kihívást egy baráttól hallhatták, még ha Budapestre kellett is jönniük, hogy megkapják.)

Orbán hozzátette, hogy újra fel kell fedeznünk a fenntartható béke megteremtésének képességét: Vége az ideológiai alapú gazdasági döntéseknek.

„A szuverén világrendnek egyetlen vezérelve van, amikor a gazdaságról van szó, és ez az elv a nemzeti érdek. Ez azért nehéz, mert minden nemzet számára más”.

Az Egyesült Államok például, miután az elmúlt három évtizedben ipari bázisának nagy részét külföldre exportálta, most a hazatelepítés felé halad. Ezzel szemben Magyarországon, amely jóval kisebb, „gazdasági semlegességre kell törekednünk. Ez azt jelenti, hogy nem válogathatunk abban, hogy ki akar Magyarországon befektetni”.

A Fidesz-kormány alatt Magyarország Kína felé fordulásáról beszélt. Orbán udvariasan fogalmazva azt akarja mondani, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia azzal, hogy szövetségeseit olyan politikák elfogadására kényszerítse, amelyek Amerika érdekeit szolgálják, de a sajátjukat nem. Ki kell tartani a társadalmi kohéziót elősegítő hagyományos értékek mellett. Ellenkező esetben – mondta Orbán – „társadalmaink olyannyira meggyengülnek, hogy nem leszünk képesek versenyezni a világ más részeivel”.

A kultúrharc három pontját emelte ki: a tömeges migrációt, a genderideológiát és a „birodalmi ideológiákat”, amelyek alatt Orbán a globalista világnézetet értette – utalt az Európai Unió brüsszeli apparátusára, amely „arra törekszik, hogy eltörölje a nemzeteket, és egy központilag irányított politikai hatalommal helyettesítse őket, amely homogenizálni akarja a világot”.

Ez a három hagyományellenes ügy vált kulcsfontosságúvá a washingtoni establishment és szövetségesei konszenzusának előmozdításában Brüsszelben és más európai fővárosokban. Magyarország – mondta – megérezte ellenségességük súlyát, amiért ellenállt a nemzeti szuverenitás védelme érdekében, mind politikai, mind kulturális téren.

Bár Orbán nem erőltette a témát, tekintve a washingtoni intézmények és az amerikai média megvetését Magyarországgal szemben – amely úgy mutatja be, mint egy csontot a torkán, amely megakadályozza, hogy egész Európa lenyelje az Egyesült Államok vezette liberális hegemóniát –, a hallgatóságban néhány amerikai meglepődhetett azon, amit hallott. Amint azt a Magyarországra látogató amerikai konzervatívok egyre növekvő áradata megtanulta, a magyarok országa nem egy kriptofasiszta diktatúra, hanem rágalmazzák és büntetik, amiért volt mersze kiállni önmagáért és az életmódjáért.

„Hisszük, hogy minden nemzet, minden emberi közösség csak akkor lehet sikeres, ha a saját szabályai szerint élhet”

– hangsúlyozta Orbán Balázs, majd hozzáfűzte:

nem véletlen, hogy Donald Trump és Orbán Viktor egy véleményen vannak. Mindketten nacionalisták, akik szerint minden országot akkor lehet a legjobban kormányozni, ha nem kizárólag, de elsősorban a saját érdekeit követi. Mindketten ellenzik az ideológiai háborúkat. És mindketten általában ellenzik a kulturális liberalizmust, különösen a tömeges migrációval kapcsolatban.

Óriási az amerikai elnökválasztás tétje

A közelgő amerikai elnökválasztás tétje nem is lehetne nagyobb, állapította meg Orbán, nemcsak Magyarország, hanem az egész Nyugat számára. A szókimondó tory politikus, Lord David Frost utólagos megjegyzéseiben visszhangozta Orbán beszédét, mondván: mi Nyugaton úgy működünk, mintha a világ nem változott volna meg, és az 1990-es évek amerikai hiperhatalmának egypólusú pillanata még mindig érvényben van. A konzervatív pártoknak – mondta – „mindezzel kapcsolatban realitásra kell jutniuk”.

Henry Olsen amerikai think tanker és politikai rovatvezető hozzátette, hogy a sikeres konzervatív pártok jövője Nyugaton a nacionalizmuson, a piacokon és az újraelosztáson múlik.

Úgy értette, hogy a jobboldali pártoknak fel kell vállalniuk a szuverenitást, és a kapitalizmus kemény éleit úgy kell mérsékelniük, hogy az állami politikán keresztül kezelik a gazdagok és azon hatalmas számú polgártársaik közötti növekvő gazdasági szakadékot, akiknek a jövedelme stagnál, vagy akár az anyagi bizonytalanságba, sőt a szegénységbe csúsznak.

Mindez nagyon is trumpista – pontosabban ez az a posztliberális politikai szemlélet, amelyet J. D. Vance, Trump jelöltje intellektuálisan mélyebben megfogalmazott, a jelenlegi washingtoni establishment legnagyobb aggodalmára.

A geopolitikai realizmus a Danube–Heritage konferencia első napján erőteljesnek ígérkezett, és nekünk, posztliberális konzervatívoknak örömteli volt hallani, hogy nézeteinket a jövő útjaként jellemzik. A neves amerikai konzervatív újságíró, John Fund mégis felszólalt, hogy a délelőtti beszédek, nos, a realista szemléletet árnyékolják be.

A Donald Trump belső köreivel jó kapcsolatban álló Fund kijelentette, hogy ellenzi Kamala Harris elnökségét, és figyelmeztetett, hogy a 78 éves republikánus kihívó a hozzá közel állók szerint szellemileg lelassult, és egyesek úgy vélik, poszttraumás stresszbetegségben szenved a nyári merényletkísérlet miatt. Fund szerint Orbán Viktor miniszterelnök döntése, hogy mindent Trump győzelmére tesz fel, észszerű volt. De a politikai realitásokat és Trump nyilvánvaló mentális hanyatlását figyelembe véve – különösen azt, hogy milyen könnyen elvonják a figyelmét ostoba ügyek a kampányolásról – Fund „legfeljebb ötvenszázalékos esélyt” adott Trumpnak a novemberi győzelemre.

És ha Trump veszít? Az amerikai nem riadt vissza attól, hogy kellemetlen híreket közöljön magyar barátaival.

Ha Harris nyer, mondta, akkor kormányának a Fidesz-kormány iránti gyűlölete azt jelenti, hogy nem sok vagy semmi közük nem lesz Magyarországhoz, csak az, hogy példát statuáljon abból, mi történik, ha szembeszállsz a washingtoni konszenzussal.

Mint figyelmeztetett, Harrisnek, amennyiben elnök lesz. „két szava lesz önöknek, és ezek nem a »boldog születésnapot!« lesznek”.

A szerző amerikai író, a Danube Institute vendégkutatója, a Network Projekt vezetője