„A nép vissza akarja kapni a tőlük elvett nemzeti büszkeséget. A kormányfőnek elsősorban a katonákkal kell törődni, felelősen kell eljárni, nem életeket áldozni feleslegesen. Nem akarunk szükségtelen kalandokba keveredni” – ezt nyilatkozta 2022. novemberi választási győzelme után Benjamin Netanjahu. Kormányába a jobboldali Likud párt mellett ultraortodox vallási és nemzeti radikális pártok is bekerültek. Aminek aztán néhány héttel később olyan következményei lettek, amelyek a mai napig hatással vannak a közel-keleti térségre, sőt a nyugati világ nagy részére is. Ugyanis
Izrael állam történetében eddig példátlan események követték egymást. Mindezek egy irányba mutattak: Netanjahut és kormányát mihamarabb meg akarják buktatni, majd ismét egy baloldali koalíciót hatalomba juttatni, amely Biden elnök és a Demokrata Párt hűséges és elkötelezett szövetségese lesz. A művelet szinte a választást követő napokban megindult.
Mivel Netanjahu előző kormányzati ciklusában szembesült azzal, hogy az izraeli legfelsőbb bíróság milyen politikacsináló tényezővé vált, ezért első lépésként a bíróság parlamenti döntések feletti jogköreit kívánta szűkíteni. Amely gyakorlatilag már a mindenkori kormány mellett – sőt időnként felett – önálló politikai tényezővé vált. Ezzel a kezdeményezésével a miniszterelnök darázsfészekbe nyúlt. Pontosabban megteremtette az indokot az ellene előkészített destabilizációs művelet megindítására. 2023 januárjára már folyamatos tüntetéseket szerveztek az izraeli városokban, mondván, a kormány csonkítani kívánja a demokratikus intézmények jogköreit. A fékek és ellensúlyok sokat hangoztatott elvéért kezdtek aggódni az ellenzéki pártok, politikusok. Sőt a nők, az LMBTQ-közösség és a palesztinok jogaiért is. Meg persze a hirtelen újra felfedezett korrupció miatt is megindult az aggódás. Ha valakinek máshonnan is ismerősek ezek a balliberális toposzok, az nem a véletlen műve.
Ám ami ezeken a tüntetéseken történt, az eddig elképzelhetetlen volt Izraelben. A szónokok között a hadsereg tartalékosai, főtisztjei, sőt tábornokai és a titkosszolgálatok egykori vezetői is rendszeresen megjelentek. Ők is a kormány lemondását, a miniszterelnök elleni korrupciós vádak alapos kivizsgálását követelték. Ezzel Izrael Állam létének és stabilitásának két alappillére ingott meg
– a hadsereg és a titkosszolgálatok addig a szó legjobb értelmében „szent tehenek” voltak. A politikai csatározások felett álltak, mivel minden politikai erő egyetértett azzal, hogy ezt a két szervezetet nem szabad lehúzni a mocsárba.
Aztán jött 2023. október 7-e, amikor a Hamász jól előkészített, összehangolt, brutális támadást intézett Gázából izraeli kibucok, telepek, fesztiválozó fiatalok ellen. Megtörtént az, amiről azt hitték Izraelben és a világ nagy részén, hogy elképzelhetetlen. Több mint ezer halott, százával elhurcolt túszok. Ma már tudjuk, hogy az izraeli hírszerzés tudott a Jerikó falai fedőnevű tervről, de nem tartották kivitelezhetőnek. Az izraeli hadsereg pedig a betörés első óráiban nem vette kellően komolyan a beérkező híreket a támadásról. Lassan és kevés erő bevetésével reagált.
A kudarchoz nyilván hozzájárult a megelőző hónapokban kialakult politikai széthúzás ezekben a szervezetekben,. amit aztán az ellenzék igyekezett a saját hasznára fordítani. Kormányváltást követeltek a támadás után, a kabinet alkalmatlanságára hivatkozva. Ilyen halmozottan nehéz körülmények között kezdte meg a Hamász elleni harcot Benjamin Netanjahu.
Eközben az is kiderült, hogy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is nagyot változott a világ. A nyugati egyetemeken, nagyvárosokban olyan Izrael-ellenes, antiszemita jeleket mutató szélsőbaloldali tüntetések kezdődtek, amelyeket döbbenten nézett minden jóérzésű ember.
Mindezek ellenére az izraeli társadalom nagyobbik része nem ült föl ennek az akciónak. Kitartott a kormánya és az országa mellett. Amikor háromszázezer tartalékost hívott be szolgálatra a hadsereg, közel százezerrel többen jelentkeztek. Önként. És teszik a dolgukat a mai napig, Izrael újkori történetének leghosszabb háborújában.
Időközben az új washingtoni vezetés pedig teljes mellszélességgel Izrael és Benjamin Netanjahu mellé állt. A közel-keleti helyzet rendezése, a tartós béke megteremtése Donald Trump egyik kiemelt célja.
Ám ha azt hinnénk, hogy mindezek után belátták politikájuk tarthatatlanságát az izraeli ellenzéki pártok és demokrata támogatóik, akkor tévedünk. A napokban újra támadásba lendültek. Ismét a hadsereg és a titkosszolgálatok a célpontok és az eszközök is. Izraeli tartalékos katonák és volt titkosszolgálati tisztek (köztük egykori igazgatók is) petícióban követelték a kormánytól, hogy a túszok kiszabadítása érdekében függesszék fel a katonai műveleteket, kössenek alkut a Hamásszal. De ez már csak erőtlen utóvédharc a nyilvánosság előtt. A hadsereg és a szolgálatok vezetése elítélt minden olyan kísérletet, amely be akarja vinni soraikba a politikát. Mivel a tiltakozást aláírók nem veszélyeztetik a hadsereg tartalékosbázisát, ezért őket nem is hívják be szolgálatra. Nyilván el akarják kerülni, hogy a harcoló alakulatokat demoralizálják.
Az izraeli vezetés majd kellő időben levonja a szükséges tanulságokat, hogy a jövőben ne történhessen meg hasonló eset.
Az elmúlt három esztendő eseményeit látva adódik még a kérdés, hogy miként élhette túl Izrael ezt a jól felépített külső és belső támadást. Az elemzők majd különböző okokat találnak. Ám egyértelmű, az egyik felelet az lesz, hogy az izraeli társadalmat nem verték még szét a balliberális eszmék radikális túlhajtásai, mint az LMBTQ, a woke és társai. A nemzet döntő része megőrizte a józan eszét és tudta a kötelességét a hazájával szemben.
Látva a hazai folyamatokat, mi is ebben bízhatunk.
A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója
