Maga az út pedig egyszerre tanulási folyamat, hálaaadás, a terhek letétele, engesztelés, vezeklés, elégtétel. Ezért hívják a pünkösdi csíksomlyói zarándoklatot is búcsúnak. Az egyház katekizmusa szerint „a búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és abban részesít.” A búcsú elnyerhető önmagunk, de elhunytak számára is.

sohasem tévesztve szem elől a célt, és gyarlóságaink, bűneink tudatában, azokat megvallva és jóvátéve is igyekezve Isten országát építeni e világban életállapotunk szerinti képességeinknek és kötelességeinknek megfelelően.

Ilyképpen a zarándok nem csupán önmagát építi, hanem bátor, elszánt zarándoklatával a külvilág számára is iránytűként szolgál, tanúságtevőként felhívva a figyelmet arra, hogy a mindennapi fizikai valóságon és az egymásra hágó bosszúságok, feladatok, aktuális örömök mellett, azokon túl van valami mélyebb, magasztosabb valami, ami örök, ami mindig ugyanaz, ami szólít és hív, ha fölemeljük a fejünket, és túllátunk a ma este és a holnap reggel horizontján.

Ez az a lelkület, ami a gyökereitől elszakadt modern emberből hiányik. Neki a tegnap már nem fontos, a holnapot pedig majd megoldják mások. Beszűkült világában nincs felelősség, nincs előre látás, ezért nincs üdvösség sem. Ha pedig nincs, akkor nincs korlát sem, csak az számít, ami éppen ma személyesen hasznos. A következményekre a modern ember nem gondol, a jövőért, másokért esze ágában sincs áldozatot hozni, lemondani valamiről, amit az itt és most illékony álfilozófiája jegyében megszerezhet. Mert verseny van, és győzni kell, és most kell győzni, mert ez a típus egyedül áll a világban, és nem tud, nem akar együttműködni másokkal. Ez a modern ember szeretettelen és görcsös, zsákmányszerző ösztöne folyamatos készenlétre sarkallja, és ezt élelmességnek gondolja, pedig csak igyekszik elorozni a fizikai és szellemi életjavakat a többi embertől. Görcsbe rándulva él, ez pedig szinte elbírhatatlan teher, ami alatt roskadozik, még ha nem is tudja. Ez a létállapot törvényszerűen vezet testi-lelki nyavalyákhoz, a modern ember deszakralizált modern álművészetei által önmarcangoló korrajzként oly sok műben megjelenített elidegenedéshez. Igen, az Istentől elfordult ember előbb-utóbb idegenné válik a létezésben, mert elveszti szerves kapcsolatát környezetével, és a hamis szabadság képzete szükségszerűen téríti végül zsákutcába.

Az igazi szabadság a zarándokoké, akik Szent Máté evangéliumából tudják, hogy „aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják”. 

 Boldogasszony anyánk, régi nagy Patrónánk ezer éve oltalmaz minket – mert a Szent István-i felajánlás óta mindig voltak, ma is vannak és örökké lesznek szűzmáriás magyarok, akik elébe térdelve alázattal kérik és hálával megköszönik közbenjárását Fiánál.

Ezért megyünk – ki vonattal, ki autóval, ki lovon, ki gyalog, ki közelről, ki messziről – idén is Csíksomlyóra: alázattal kérni és hálát adni, terheinktől megkönnyebbülni és hitünkben, nemkülönben keresztény magyarságunkban megerősödni. Térdre ereszkedünk a Szűzanya előtt, hogy egyenesen megállhassunk az emberek előtt.