A vasárnapi, példátlan izgalmakat hozó lengyelországi elnökválasztás és annak eredménye különös és különleges jelentőséggel bír. Magyar állampolgárként is szorítottam a számomra rokonszenvesebb jelölt sikeréért. Nem csupán a közös történelmi események miatt, a személyes emlékek és kötődések okán is. Mert azok ugyanúgy éltetik tovább a megtörhetetlen szimpátiát, már csak a befogadások és a véradások révén is.
Tuskék győzelme után is leírtam, én már csak így maradok. Ha Kádárék ócska propagandájának sem sikerült megutáltatnia velem a „nem dolgozó” lengyeleket, és a kabátom hajtókáján ott virított a Solidarnosc jelvény, akkor most sem látok okot arra, hogy változtassak az álláspontomon.
Annál is inkább, mert olyan, hogy lengyelek, en bloc nincs. Különböző lengyel emberek vannak, akiknek nagyjából a felével érzek sorsközösséget a politikai törésvonal mentén.
Egyébként így volt ez a hetvenes évek vége felé is, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak rengeteg tagja volt, és később nyilván sokan örültek Jaruzelski tábornok megjelenésének is, szorgalmasan építve a legendát, hogy ha nem ő jön, akkor jönnek a szovjetek.
Mindez nem változtatott azon, hogy akkoriban sokunknak Lengyelország volt Amerika. Utóbbiról és az amerikai álomról csak álmodozhattunk, az odautazás a rezsimbe beépültek gyerekeinek kiváltsága volt. Lengyelországba viszont mehettünk, és ahogyan a Balaton zenekar oly szépen megénekelte, ott is voltak jó csajok. A nyáron megkeresett pénzünkből felültünk hát a Báthory expresszre, és irány Krakkó. Na jó, az hogy felültünk, enyhe túlzás, mert az ablakon át gyömöszöltük be egymást, hogy aztán a folyosón vagy a peronon, nyakig sörszagban és dohányfüstben aludjunk állva, egészen a borzalmas magyar, csehszlovák és lengyel határőrök és vámosok menetrendszerinti felbukkanásáig.
De kit érdekelnek ilyen apróságok, ha Krakkó gyönyörű, az országutak végtelenek, az autóstop mesebeli, és vár Varsó, aztán fel északra, egészen a tengerig, Gdansk, Sopot, Gdynia. Szállás kolostorokban és vadidegenek otthonaiban, jazzfesztiválok, az első Mrozek-előadás (Emigránsok), a hit ezernyi megnyilvánulása és az itthoninál szabadabb légkör. A boltok üresek, a lelkek gazdagok. Az utolsó troli, amire még fel lehetett kapaszkodni Gdanskból kifelé, aztán leáll a hajógyár, és megjelennek a páncélosok, a vízágyúk, valamint a rohamrendőrség egységei.
