Lejárató kampány egy ócska kémfilm mintájára

Vélemény

Lejárató kampány egy ócska kémfilm mintájára

Soha nem látott nemzeti összefogásra van szükség.

Gajdics Ottó

tisza párt akció kormány fidesz Magyar Péter 2026. 03. 30. 11:30

Fotó: Gian Ehrenzeller

A jó kémfilm cselekménye több szálon fut, és az idősíkokat is ritmusosan váltogatja, állandó feszültségben tartva ezzel a nézőt. Kémfilmet nézve úgy érzi az ember, mintha saját valósága elvenedne meg a képsorokban, de ha az elviselhetőség határait feszegetné a drámai feszültség, feloldásként ott van a józan tudat, hogy ez csak egy film. De mit tegyünk, ha az ellenzék vezető ereje egy kémfilm forgatókönyvébe illő kampányt folytat a kormány megbuktatása érdekében? A kérdés nagyon időszerű, hiszen napok óta csak kapkodjuk a fejünket a híreket látván, mit enged meg magának Magyar Péter és a háta mögött álló nemzetközi hálózat.

A tiszás kémbotrány azonban alapvetően különbözik egy jó kémfilm történetétől. Utóbbi célja ugyanis az, hogy a végén a néző megértse, a szövevényes kapcsolatok, bonyolult függelmi rendszerek hálójában vergődő főhős miért kockáztatta saját és társai életét vakmerő akcióival, mi volt az értelme és célja a bonyolult cselekvéssorozatnak.

Ezzel szemben Magyar Péterék mindent elkövetnek annak érdekében, hogy véletlenül se derüljön ki, mi is zajlik a szemünk láttára a valóságban, sőt megpróbálnak elhitetni velünk egy szemérmetlen hazugságokon alapuló koholmányt, ami jó bolsevik módjára a kormányt vádolja azzal, amit ők maguk követtek el. Miről is van szó?

A magyar szolgálatok 2025 februárjában figyelmeztettek először nyilvánosan ukrán titkosszolgálati lejárató akciókra Orbán Viktor, a kormány és a patrióta politikai közösség ellen. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után arra utalt, hogy a lejárató kampány fő célja a kormányfő nemzetközi megítélésének aláásása. Ma már hozzátehetjük, hogy végsősoron a kormány megbuktatását, a választási kampányba történő nyílt beavatkozást, egy ukránbarát bábkormány hatalomba segítését határozták el, és tervük végrehajtásához ukrán és más külföldi titkosszolgálatokat is bevontak az akciósorozatba. A lejáratás során azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy Orbán Viktor az Ukrajnát lerohanó gaz agresszor, a háborús bűnössé nyílvánított orosz elnök szekértolója, az Ukrajnát a végsőkig támogató nyugati politikusokkal szemben az orosz érdekek kiszolgálója. Ennek terjesztésére felhasználták a sajtóba és a Tisza Pártba beépített ügynökeiket, a feladatra kiképzett hálózati személyeiket. Ők oknyomozó újságírónak, informatikusnak adták ki magukat a hétköznapi életükben. Mozgásukat a magyar kémelhárítás érzékelte, és velük szemben – kötelességét teljesítve – elhárító akciót indított.

Az akció során a szokásos protokollnak megfelelően bevonták a rendőrséget is olyan nyomozások elvégzésére, amire az Alkotmányvédelmi Hivatal nem jogosult. Így kerülhetett részinformációk birtokába a tehetségtelen és a Tisza Párt hálójába csavarodott rendőr, Szabó Bence, akit most arra használnak, hogy megérzéseivel és ostoba következtetéseivel azt a látszatot keltse a kémelhárító akcióval kapcsolatban, hogy a kormány törvénytelen módon ráküldte a titkosszolgálatokat a Tisza Pártra, hogy ellehetetlenítse a kampányukat.

Ordító ellentmondása ennek a teóriának, hogy a megfigyelt Tisza-közeli informatikusok egyike maga ismerte be, hogy valóban beszervezhették egy későbbi feladat elvégzésére. A kémelhárításnak ugyanis kutya kötelessége fellépni azokkal szemben, akik kémgyanúba keverednek, nem kell őket ráküldeni senkire, teszik a dolgukat maguktól. És amennyiben a kémek a Tisza Pártban és körülötte nyüzsögnek, akkor Magyar Péter ne csodálkozzon, ha gyanússá válik az egész társaság.

Ne feledjük azt sem, hogy a karcsúsított méregzsák testvérének nevezte Tseber Roland ukrán kémet, akit tevékenysége miatt már korábban kiutasítottak Magyarországról. Egy volt ukrán kém pedig azt nyilatkozta a TV2-nek, hogy csaknem fél éve, hetente csaknem kétmilliárd forintnyi euróval támogatják Zelenszkijék a Tisza Párt kampányát. A férfi azt is elmondta, hogy a magyar hatóságok által feltartóztatott aranykonvoj szállítmányából is jutott volna feketepénz Magyar Péteréknek. Nem tudhatjuk, igazat beszél-e a nyilatkozó, de állításai már nyilatkozatát megelőzően felmerültek gyanúként minden józanul gondolkodó emberben. A Tisza elnökének kármentő kijelentése pedig, miszerint ők csak magyar emberek adományaiból kampányolnak, nem cáfolat, mert látva a becsült költségeit egy-egy rendezvénynek, teljeséggel hihetetlen.

A szövevényes történetnek van még egy brüsszeli szála is. Ezt Panyi Szabolcs hálózati személy dobta be a nyilvánosságba, amikor lebukása következményeit azzal próbálta enyhíteni, hogy nyilvánosságra hozta Szijjártó Péter és Szergej Lavrov lehallgatott beszélgetését. A kormány lejáratásában ugyanis egészen odáig merészkednek az ukránokat támogató globalista erők, hogy azzal vádolják a magyar külügyminisztert, a brüsszeli tanácskozások szünetében rendszeresen tájékoztatja orosz kollégáját, miről folyik a vita. Emiatt egyes elmeháborodottak már azt terjesztik, hogy Magyarországot ki is kellene zérni a fontos kérdések megtárgyalásából. Ráadásul hasonló hazug állításokat közölt nemrégiben a The Washington Post is a magyar külügy állítólagos szivárogtatásáról.

A cikk szépséghibája, hogy megjelenése előtt egy zárt eseményen találkozott Budapesten a brit nagykövetség és a Political Capital közös szervezésében jónéhány Orbán-fóbiással a szerző, Catherine Belton. Feltehetően akkor képezték ki alaposan a hamis ellenzéki narratíva használatára.

Mindez azt mutatja, hogy az ukrán beavatkozási kísérlet egy nagy nemzetközi, globalista akció része, amely a háború folytatásában érdekelt nyugat tervének megvalósítását segíti, aminek lényege a magyar nemzeti kormány eltakarítása az útból, hogy helyére egy Brüsszelt kiszolgáló ukránpárti bábkormányt tudjanak ültetni. Ennyit látunk most. De ki tudja, mi zajlik még a hálózatok valóban titkos bugyraiban? Valóban soha nem látott nemzeti összefogásra van szükség, hogy katarzis legyen a józan többség számára április 12.