Alaptézisem, hogy az utóbbi években, s különösen a 2019-es európai parlamenti választás után új politikai szembenállások jelentek meg a politikai palettán, amelyek sok tekintetben felülírják a hagyományos bal-jobb megosztottságot.
Természetesen a mai napig látszik a tendencia, hogy a klasszikusan baloldalinak vagy balliberálisnak tartott pártok erősebben hajlanak arra, hogy a globalizmus oldalára álljanak, míg a jobboldali politikai csoportok gyakrabban vállalják a nemzeti érdekek, a nemzeti kultúra és a nemzeti szuverenitás védelmét. Ez következik politikai hagyományaikból.
Ugyanakkor egyre fontosabbá válik, hogy egy adott ország milyen pozíciót foglal el a geopolitikai térképen, mennyire tudja a globalizáció előnyeit kihasználni, mennyire épül be a globális intézményekbe a politikai és gazdasági elitje, illetve mennyire alakítja, irányítja saját maga a globalizáció folyamatát. A globalizációt meghatározó, irányító, illetve abban előnyöket élvező központi hatalmak, jelesül a nyugat-európai országok nagy részében megfigyelhető, hogy a klasszikus bal- és jobbközép pártok – az elit pártok – éppen a globalizációban és az ahhoz szorosan kapcsolódó alkérdésekben (migráció, multikulturalizmus, politikailag korrekt beszédmód, új kisebbségek kultusza, emberi jogi fundamentalizmus stb.) megegyeznek.
Mindennek következtében összetalálkoztak a nagy európai országok politikai elitjei a hagyományos bal-jobb paletta közepén, átnyúltak egymás felé, egyre több választás után, egyre több helyen jöttek létre az elmúlt évtizedekben nagykoalíciók, illetve politikai patthelyzetek, átmeneti, delegált kormányfők által vezetett kormányzatok (lásd Olaszország, Görögország). Ez a politikai középen létrejövő összeölelkezés – melynek leglátványosabb megjelenési formája az Európai Parlamentben a néppártiak és a szocialisták összefogása immáron 1979 óta – azonban azt jelenti, hogy egyben fel is oldódik maga a bal-jobb paletta, más szóval elveszíti relevanciáját a politikai tagoltságszerkezetben.
Ennek a folyamatnak mintegy az ellenhatásaként jelentek meg az elmúlt két-három évtizedben azok a pártok Nyugaton, amelyek szembehelyezkednek a fősodorral (vagyis a bal- és a jobbközép egyesített irányvonalával), mert jobb- vagy baloldali alapállásból kiindulva nem fogadják el a globalizmust. A jobboldaliak esetében nem fogadják el országuk kultúrájának, identitásának feladását, a bevándorlást, nemzetük mesterségesen kevert népességűvé transzformálását.