A harcművészet egyfelől a felvállalt összecsapásból, másrészt annak művészi fokon kivitelezett módszertanából tevődik össze. Régi korok és persze napjaink konfliktusai gyakran végződtek végsőkig kiélezett ütközetekkel, olyan elvek mentén, amikor a tét – erkölcsi értelemben – a győzni, vagy legyőzöttnek lenni egyszerű igazságán alapult. Nem lehetett kompromisszum, hisz a helyzet éppen azért eszkalálódott, mert az ellentét kibékíthetetlen volt.
Ebből a látószögből vizsgálva mai életünket érzékeljük, hogy a normalitást – az emberi lét alapértékeit – az abnormális kihívások ostorozzák, és próbálják átmosni tudatunkat valamiféle degenerációval. Nem lévén más választásunk, fel kell venni az elénk dobott kesztyűt. A normalitás megóvása ezidáig természetesnek tűnt azzal, ha egyszerűen hárítva védekeztünk, ha közömbösséget színlelve megmosolyogtuk mindazt, amit abszurdnak tartottunk. Mi, a többség eddig egyszerűen normálisan éltünk. Mert így – gondoltuk – képesek leszünk megóvni saját világunkat. Mára azonban világossá vált, hogy a szükségszerű és alternatíva nélküli győzelem érdekében a „legjobb védekezés a támadás” elv mentén kell átgondolnunk saját megoldó képletünket.
Mindennek érdekében mi, a Védett Társadalom Alapítvány (Safe Society Foundation) alapítói és működtetői védelmünkbe vesszük megtámadott értékeinket és társadalmi csoportjainkat, valamint harcot hirdetünk a normalitás alapértékeit tagadó Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) káros eszmeiségével és elfogadhatatlan gyakorlatával szemben. Mi, a társadalmakban élők többsége toleráljuk a keresztény vallástól eltérő, más vallást gyakorlók hitét és hitéletét. Tűrjük a nemiségben megjelenő másságot, az azonos neműek közötti intimitást. De nem toleráljuk és nem is tűrjük a perverzitás társadalmi elfogadottságát, mivel azt az egyének személyes tragédiájának tekintjük, mely nem lehet a normarendszer semmilyen eleme. Egyben üldözzük mindazon cselekedeteket, mely kiskorúak megrontására irányul akár szavakban, akár tettekben történjen is.