Az ÉS belebotlott az új „református bálványokba”

Az evangélium „hagyományos” értelmezése már elavulttá és meghaladottá vált.

Budapest, 2010. december 4. Az Élet és Irodalom nevet viselõ irodalmi és politikai hetilap, üres címlappal jelent meg. A lapok a médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvényjavaslat elleni tiltakoznak. A címlapon mindössze ennyi olvasható: "a decemberben a parlament elé kerülõ, a médiaszolgáltásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet totális ellenõrzést biztosítana a Médiatanácsnak és rajta keresztül a kormányzatnak az elektronikus, internetes és nyomtatott sajtó felett. Ezzel Magyarországon 2011. január 1-jén megszûnne a sajtószabadság. Vele együtt lehetetlenülne el a vélemény és a szólás szabadsága is. Tiltakozunk, és követeljük a törvénytervezet visszavonását." MTI Fotó: Kollányi Péter Fotó: MTI

A szerző a számára szimpatikus „progresszív keresztény alkotókat” idézve azt mondja, az általa fundamentalistának nevezett reformátusok gondolkodása „a modern gondolkodás mellékterméke, pontosabban a modern gondolkodással szembeni védekező ideológia”. Vagyis szerinte azok a keresztények, akik nem hajlandók a fősodratú, sokszor szélsőségesen liberális, Biblia-ellenes, Nyugaton dívó fancy egyházak mögé felsorakozni (ezek a szerző szerint a modern, bátor, főként a másságot támogató, haladó egyházak), azok valójában mintegy makacsul védekeznek az elkerülhetetlen modernitás ellen.

Szögezzünk le valamit: amikor a „radikális, fundamentalista” reformátusok megfogalmazzák (pontosabban meg merik fogalmazni) mindazokat a tényezőket, amelyek a keresztény Európára veszélyt jelentenek – ilyen az illegális migráció, az azonos neműek házassága, az LMBTQ-csoportok lobbitevékenysége, a szélsőséges abortuszliberalizáció –, akkor nem holmi ellenségképeket kreálnak fennmaradásuk érdekében, hanem egészen egyszerűen kiállnak a Biblia öröktől fogva érvényes törvényei mellett. Ezzel szemben a szerző abba a langymeleg álomba ringatja magát, hogy a református egyháznak holmi pipogya, ideológiailag formálható, megfélemlíthető és megalkuvó, akármihez alkalmazkodó, értelmiségi hobbikörnek kellene lennie, és ezzel ki is derül, hogy éppen Monostori az, akinek le kellene számolnia saját bálványaival.

Mikor jutunk el végre oda, hogy elfogadjuk (mert mégiscsak ez lenne a hit alapja) az igét, és nem akarjuk azt „a Szentírás gazdag értelmezési hagyománya” alapján megfogni? Mikor jutunk el oda, hogy az igen igent, a nem nemet jelent, és elfogadjuk, hogy ha a korok változnak is, az örök igazságok, az evangélium sohasem? Ha Monostori Tibort elriasztják a „magukra egyszerű evangéliumi keresztényként hivatkozó radikális reformátusok”, akkor jobb lesz, ha megalapítja saját felekezetét, egy vallást a neki kedves ideológia mentén, amely bármit belemagyarázhat a Szentírásba annak „gazdag értelmezési kerete miatt”. Tegyük hozzá, a Bibliának valóban gazdag az értelmezési kerete, csakhogy egyáltalán nem olyan módon, ahogy Monostori és a hozzá hasonló elveket vallók azt gondolják. Amit ők képviselnek, annak sajnos nem sok köze van a kereszténységhez.

A szerző még indít egy támadást Szilvay Gergely A genderelmélet kritikája című könyve ellen is, amelyben a genderlobbi általánosan hangoztatott frázisaival operál, mint például: ellenkező neműek kapcsolatában felnövekvő gyermekek is szenvedhetnek károkat, majd a gondolatsor végén az általa példának tekintett, a református gyülekezeteket belülről jól ismerő (sic!) György Andrea Szingliszótárából olvashatunk idézetet, már-már egy kevésbé színvonalas női blog olvasójának érezve magunkat.

Monostori az írása végén még megpróbálja ellopni a normalitás fogalmát, amikor azt mondja, reménykedik, hogy a jövőben a normalitás hangvétele lesz az uralkodó, „ha a fundamentalista oldalon nem is, de a konzervatívon igen”. Látható, hogy a szerző mind a normalitás, mind a konzervativizmus fogalma környékén a sötétben tapogatózik, de anélkül, hogy útmutatást nyújtanánk neki, hadd idézzem Székely János (radikális? fundamentalista?) katolikus püspök szavait: „Az evangélium nem modern, nem is konzervatív, hanem örök.”