Biden őszödi beszéde

Vajh mi történt volna, ha ezek a messze földre bűzlő események máshol történnek meg?

epaselect epa08919438 US President-elect Joe Biden appears during a campaign rally for Democrats Jon Ossoff and Raphael Warnock at the Georgia State University stadium parking lot in Atlanta, Georgia, USA, 04 January 2020. Democrats Jon Ossoff and Raphael Warnock are running to unseat Republican US Senators David Perdue and Kelly Loeffler in a 05 January 2021 runoff election. EPA/EDWARD M. PIO RODA Fotó: EDWARD M. PIO RODA Forrás: MTI/EPA

Attól prüszköl a baloldali sajtó, valamint a nem balos média opportunizmusra hajló, a PC-nyomulással szemben elfogadó része, hogy egy kiszivárogtatott hangfelvétel szerint Donald Trump amerikai elnök arra kérte Georgia állam legfőbb választási tisztségviselőjét, találjon szavazatokat a novemberi választási eredmény megfordítása érdekében. A csont baloldali The Washington Post – amelyről ezt a körülményt nem polkorrekt megírni – tette közzé a lélegzetelállítóan leleplező dokumentumot.

Az hangzott el szerintük: „Nézzék, én mindössze ennyit szeretnék. Csak találni akarok 11 780 szavazatot, ami eggyel több, mint amennyire szükségem van. Mert megnyertük az államot.” Ez volt hát az a diskurzus, amit mint vérlázító skandalumot, a nyomásgyakorlás minősített esetét tálaltak a balos és konformista médiumok. Holott mi derült ki? Arra kérte Trump a beszélgetőpartnerét, hogy gyártson voksokat? Azt, hogy hamisítson? Nem. Pusztán azt, hogy találjon amúgy már létező, választópolgárok által leadott szavazatokat.

Ez a törekvés, kívánság annyira nem volt a valóságtól, a realitásoktól elrugaszkodott, hogy – mint a Magyar Nemzet november 18-án hírt adott róla – két nap alatt kétszer találtak annak idején a hivatalban lévő elnököt támogató, mindaddig be nem számolt szavazatokat Georgia államban, amikor megkezdték a voksok újraszámlálását. Az volt a hivatalos magyarázat, hogy a 2800 voksot az első összeszámláláskor elmulasztották feltölteni egy memóriakártyáról a szavazatleolvasó gépbe. Lapunk azt is megírta, hogy egy nappal korábban pedig a georgiai Floyd megyében bukkantak rá egy másik memóriakártyára, amelyen 2600, mindaddig nem számolt szavazatot találtak. Csoda-e ezek után, ha az Egyesült Államok elnöke nem volt biztos benne, hogy nincsenek további lappangó szavazatkontingensek Georgiában valahol néhány kósza, csellengő – és természetesen véletlenül fölényesen Trump-dominanciájú – memóriakártyán?

Mi pedig elmerenghetünk az Egyesült Államokban tartott, rekordszámú botrányos visszaéléssel, de legalábbis ordítóan gyanús esettel tarkított elnökválasztás tanulságain. Például azon:

vajh mi történt volna, ha ezek a messze földre bűzlő események máshol történnek meg?

Attól tartunk, hogy egy elmaradott banánköztársaságban vagy a piréz hegyi kecskepásztorok földjén sem mertek volna ilyen kirívó visszaéléseket elkövetni, mint Amerikában, ahol arcképes igazolvány nélkül, talán még egy uszodabérlettel vagy egy mosodai számlával, sőt bemondással is lehet voksolni. Ha pedig még mindig nem megfelelő, haladó és demokratikus a végeredmény, ott vannak az engedelmesen eltűnő memóriakártyák, meg a bárki által elküldhető levélszavazatok. Volt itt minden, a Demokrata Párt leleményességének a képzelet sem szabott határt! Százévesnél jóval idősebb, sőt már elhalálozott emberek szavaztak levélben és csapatostul Bidenre, s ezzel a gyakorlatba ültették Gogol vízióját a Holt lelkekben.

S hogy honnan tudjuk ilyen biztosan, hogy szervezett csalások történtek – rokonklasszikusokat idézve – reggel, éjjel, meg este? Hát magától a nemsokára nagy valószínűséggel elnökké avanzsáló Joe Bidentől. Szó szerint azt mondta, vallotta coming outolva a kampányban, mintegy plagizálva politikai tejtestvére őszödi beszédét:

„Közösen összehoztuk, azt hiszem, az amerikai politikatörténet legkiterjedtebb és legbefogadóbb választási csalási szervezetét.” Mit lehet még ehhez hozzátenni? Hogy ismét a klasszikust idézzük: „Kell még mondanom valamit, Ildikó?” Az amerikanizált változat szerint öregecskedő párttársához, az ismét képviselőházi elnökké emelt, nála alig két évvel éltesebb, nyolcvanéves Pelosihoz intézve: „Kell még mondanom valamit, Nancy?”

Jól jegyezzük meg: Biden sem akkor, sem később nem helyesbítette vagy módosította szavait. Vagyis halálosan komolyan beszélt. Nem véletlen, hogy a baloldali sajtó egységesen, mélyen hallgatott és hallgat róla mindmáig, mint dinnye a fűben. Ahogy ne mentsük fel Amerika törvényességen őrködő hatóságait sem, hisz a nyomozó szerveknek is lett volna dolguk ezzel a kijelentéssel. Ha valaki nyilvánosan bejelenti, hogy adócsalást követ el, nem vonják felelősségre? Dehogynem. Vagy arra gondoltak, akik nem foglalkoztak a példátlan önvallomással, hogy ugyan már, kissé szenilis, nem kell komolyan venni, hisz a demencia tünetei többször jelentkeznek nála, volt, hogy egy gyűlésen magát Joe Biden férjeként mutatta be? Ez viszont megint képtelenség: nem egy idősotthon habókos lakójáról van szó, hanem az Egyesült Államok elnöki székének várományosáról, akinek tudnia kell, mit mond.

Coming outja tehát hitelesnek tekinthető, s minden – tényleg független, és nem amerikai – bíróság is beismerő vallomásként értékelné. Javasoljuk tehát, hogy higgyünk egyes-egyedül, kizárólag Joe Bidennek, és fogadjuk el a Demokrata Párt szervezett választási csalását bizonyított tényként.