„Amikor a tagállamok azt értékelik, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozással kapcsolatos jellemzőkkel.” Az idézet az Európai Unió Bíróságának (EUB) egyik, 2018-as határozatából származik, és nagyjából azt jelenti, hogy ha egy menedékkérő azért kér oltalmat, mert hazájában üldöznek bizonyos politikai nézeteket, mellékes, hogy ő maga valóban tagja, támogatója volt-e az azokat osztó politikai pártnak vagy mozgalomnak.
A testület ugyanakkor azt is kimondta, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálása céljából nem mindig szükséges a kérelmező szexuális irányultságának hitelességét értékelni, és a migránsok szavahihetőségének ellenőrzésénél alkalmazott módszerek nem lehetnek túlzottak az elérni kívánt célokhoz képest, és nem sérthetik a menedékkérők magánéletének tiszteletben tartásához való jogát. Az EUB tehát teljesen elfogadhatónak, sőt követendőnek tartja a következő jelenetet:
– Homoszexuális menekült vagyok – mondja Ali a bevándorlási hatóság emberének.
– Tényleg? – kérdi a hivatalnok, mire a válasz:
– Az magánügy.
A tisztviselő pedig tiszteletben tartva Ali privát szféráját, menekültstátust ad neki.
Ugyanez a bíróság most a 2015 óta működő és hatékonyságát számtalanszor bizonyító magyar menekültügyi rendszer eljárásrendjét bolygatta meg a Soros pénzén hízó „emberi jogi jogvédők” nagy örömére. Az ítélet szerint összeegyeztethetetlen az uniós joggal, ha a migránsok sorsáról végeredményben nem a bíróságok, hanem egy szakhatóság dönt – noha mindennapi tapasztalatai, felhalmozott tudása alapján utóbbi tűnik kompetensnek. De legalábbis kompetensebbnek azoknál a bíróknál, akiket jól megérzékenyítettek a Helsinki Bizottság és más, hasonló szervezetek káderei. Vagy akik a visszaélés gyanúját fölvető módon arra használják az EUB-hoz fordulás jogát, hogy személyes bosszút álljanak, mint a 2006-ban vérbíróként emlegetett Vasvári Csaba.
