Franciaország az iszlamizáció végzetes szorításában

A jövő: megállíthatatlan iszlamizáció, hanyatlás és káosz, vagy visszatérés a francia nemzet történelmi és kulturális alapértékeihez.

A Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt Franciaország és Emmanuel Macron francia elnök ellen tüntető bangladesi muzulmánok egy francia zászlót égetnek el Dakkában 2020. november 2-án. MTI/EPA/Monirul Alam Fotó: Monirul Alam

Egy adott pillanatban ritkán tudjuk felmérni, hogy életünket alapjaiban megváltoztató esemény történik velünk. Nem ismerjük fel, hogy mi volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Utólag persze már tudjuk, látjuk, hogy mit kellett volna tennünk, vagy éppen nem lépnünk. De utólag már az ostoba is lehet okos – szoktuk mondani.

Ez jutott eszembe, amikor a közelmúlt eseményeit vettem számba Franciaországban.

Egy radikális iszlamista alig hat hónapja fejezte le Samuel Paty középiskolai tanárt. A támadás brutalitása, értelmetlensége sokkolta a francia közvéleményt és a politikai elitet. Egy másik bátor tanár, Didier Lemarie nyílt levelet írt, amelyben Párizs egyik elővárosának, ­Trappes-nek a tragikus helyzetét mutatta be. Az iszlamisták felgyújtották a zsinagógát, az ott élő zsidó közösséget szisztematikusan elüldözték. A városban már az iszlám törvényei szerint élnek, ahol a rendőrség négyszáz radikálist tart nyilván.

Mindeközben a belügyminiszternek kellett közbelépnie egy középiskolás lány ügyében. Mila azért került a radikálisok célkeresztjébe, mert leszbikus. A közösségi médián keresztül durván megalázták, megfenyegették a felvállalt nemi identitása miatt. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a lányt ért verbális agresszió miatt egyetlen középiskola sem merte felvenni. Egyedül egy állami katonai gimnázium vette át, ám néhány hónap után ők is elküldték, féltve a többi diákjuk életét. Ezek után rendőri védelem alá helyezték őt és a családját is. A radikális iszlamisták körében szinte divat lett azzal fenyegetni, hogy „Samuel Paty sorsára jutsz”.

Szintén Párizshoz közeli kisvárosban történt támadás, amikor egy rendőrségi alkalmazott nőt gyilkolt meg a kapitányság bejáratánál egy tunéziai származású illegális bevándorló. Akiről persze a baloldali fősodor azonnal megállapította, hogy személyiségzavarral küszködik. De azt már nem kérdezték meg, hogy miként élhetett közel tíz évig illegálisan az országban, és hogyan kaphatott ezután furcsa körülmények között mégis tartózkodási engedélyt. Egyébként ez a támadás már a tizenhetedik volt az elmúlt hét évben, ami francia rendőrök ellen irányult. Ja, és ebben nincsenek benne a no-go zónákba hamisan riasztott egységek elleni szervezett rajtaütések.

A francia belügyminiszter a rendőrnő meggyilkolása után azt bírta mondani, hogy meg fogják erősíteni a rendőrségi objektumok védelmét. Önök értik? Mert én nem. Azok védelmét kell megerősíteni, akiknek az az alapvető feladata, hogy az egész társadalom védelmét, biztonságát garantálják.

Ezek után már nem lehet csodálkozni azon, hogy húsz nyugállományú tábornok és több mint ezer katona, csendőr és rendőrtiszt nyílt levélben fordult a francia elnökhöz. A drámai hangú írás aláírói szerint az országot polgárháború fenyegeti, a francia nemzet értékei veszélyben vannak. Véleményük szerint a terrorizmus elleni küzdelem egy egész nemzedék dolga lesz majd. A petíció hatalmas hullámokat vert.

A baloldali médiumok szerint ez egy katonai puccs rémét vetíti előre. Igaz, hogy én még nyilvánosan, előre meghirdetett katonai hatalomátvételről nem hallottam. Később igyekeztek bagatellizálni a kiáltványt, mondván, több ezer tábornok van az országban, húsz az csak elenyésző kisebbség. Florence Parly exszocialista hadügyminiszter pedig kirúgással, bírósági eljárással fenyegette meg azokat az aktív tiszteket, akik szintén aláírták a nyílt levelet.

De annak tartalmával érdemben nem hajlandó foglalkozni a kormány. Úgy gondolták, elég a megszokott módon rasszistának, kirekesztőnek, radikálisnak megbélyegezni azokat, akik névvel, aláírással vállalták a véleményüket és az esetleges következményeket is. A francia közvéleményt azonban mélyen megérintette a katonák tömör, ám kíméletlenül pontos helyzetleírása. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek hetvenhárom százaléka véli úgy, hogy az ország a vesztébe rohan, és ötvennyolc százalék szerint a katonáknak igazuk van.

Emmanuel Macron elnök is belátta, hogy már nem elég látványos temetéseket rendezni és erősnek gondolt politikai sablonokkal teletűzdelt beszédeket mondani. Benyújtottak egy törvénytervezetet, amely a „Köztársaság elveinek megerősítése” cím alatt az iszlám radikalizmus megfékezését, a társadalmi kohézió megerősítését tűzte ki célul. Ám ezt a jobboldal már megkésettnek és túl kevésnek véli. A baloldal pedig a muzulmánokat félti az esetlegesen megerősödő diszkriminációtól.

Ezek után reménykedve olvastam a francia katolikus, protestáns és ortodox egyházak közös nyilatkozatát a tervezetről. Természetesen üdvözlik a radikális iszlám terjedése elleni fellépést. De rögtön ezután leszögezik, hogy a gyűlöletbeszéd és a megkülönböztetés minden fajtája ellen föl kell lépni. Szerintük ugyanis „ez a korlátozások és a rendszeres ellenőrzések törvénye lesz”. Tartanak attól, hogy sérülhet a vallás-, egyesületi és oktatási szabadság. Úgy tűnik, hogy ezek az egyházi vezetők elfelejtették a templomaik, papjaik és híveik elleni támadásokat. Ha a francia egyházi elöljárók azt hiszik, hogy az iszlám terjedése pusztán emberi jogi és vallási kérdés, akkor hatalmasat tévednek.

Két nyílt levél, két állásfoglalás. Az idő fogja eldönteni, kinek lesz igaza. A megoldás ma még talán a politikusok kezében van. Jövő tavasszal választások lesznek Franciaországban. Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy a Macron elnök politikája elleni tiltakozásul 2017-ben lemondott vezérkari főnököt, Pierre de Villiers-t a franciák ötöde támogatná, ha elindulna a választásokon. A britek kilépése után Franciaország lett az unió egyetlen atomfegyverrel rendelkező hatalma, és övé a legerősebb hadsereg is. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik náluk. Lassú, de megállíthatatlan iszlamizáció, gazdasági hanyatlás, politikai káosz, netán polgárháború, vagy pedig képesek visszatalálni a francia nemzet történelmi és kulturális alapértékeihez.

Óriási a felelősségük.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

A borítóképen: A Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt Franciaország és Emmanuel Macron francia elnök ellen tüntető bangladesi muzulmánok egy francia zászlót égetnek el Dakkában 2020. november 2-án.

Fotó: MTI/EPA/Monirul Alam