Kovács elvtárs a szocialista szellem vasútján

Ergo, aki Trianonban kívül maradt, úgy kell neki, pechje volt. Az ilyet az sem érdekelné, ha a külhoni magyarság máról holnapra beolvadna az utódállamok többségi társadalmaiba.

Budapest, 2014. július 19. Kovács László érkezik az MSZP rendkívüli tisztújító kongresszusára, a budapesti Syma Rendezvénycsarnokba 2014. július 19-én. A küldöttek új elnököt és vezetõ tisztségviselõket választanak. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

Szegény Kovács Lászlón nem fog az idő. Az egykori szocialista külügyér még mindig a régi, jól bevált 2004-es lemez avítt slágereivel házal. Úgy tűnik, a volt MSZP-s vezetőnek egyszer és mindenkorra megállt az idő. Éppen december ötödikén. Még ma is arról beszél, hogy egy határon túli szavazat nem ér annyit, mint egy debreceni szavazat, és így tovább. Őt hallva az az érzésünk támad, mintha a kommunista szellem vasútján utaznánk, a Pelikán-féle vidámparkban és egyszer csak a semmiből, amikor a legkevésbé várnánk, szembejön velünk egykori gyerekkori félelmünk, a jó öreg mumus.

Ma már csak nevetni tudunk rajta és titkon még szánni is. Legalább a méltóságát őrizte volna meg, ha már az annyira féltett, irigyelt állampolgárságot az a sokat emlegetett, rettegett 23 millió román kilopta a csőréből. Persze láthatjuk, hogy mostanság mindegyre rég elfeledett alakok bukkannak elő a Karácsony-féle panoptikumból, akiket nemcsak mutogatnak, nemcsak ijesztgetnek velük, de akik jó pénzért tanácsot is adnak. Mi meg azt hittük, ezeknek közpénz már az életben nem kerül a kezükbe. Hát kerül. Karigeri elintézi.

Szóval szokva vagyunk, de azért mégis felkaptuk a fejünket, amikor Kovács elvtárs megint csak előkerült a sufniból egy kiadós határon túli magyarozásra. Mert ez manapság főleg a DK reszortja. Az MSZP ehelyett manapság inkább megpróbál látszani a nagyító alatt, amíg lehet. Persze az is lehet, Gyurcsánynak más programja volt. Egyszóval a jó öreg Kovács elvtárs a helyes bőrszerkójában jött, látott és a győzelembe vetett szilárd pártállami hittel felvértezve elmondta, ami mindig is a bögyében volt. A huszonhárommilliós vádbeszéd 2.0-s, finomított változatát. Hogy a nagyváradi magyar, meg egyáltalán a határon túli magyarság csak arra vár, hogy leszavazzon a Fideszre. Kovács elvtárs aggódik. Így nem lehet győzni 2022-ben, ha holmi idegenek (idegenek!) támogatják az Orbán-kurzust.

Akár ha az elmúlt száz vagy húsz, harminc évből tekintünk a jelenbe, ugyanazt látjuk, amit Szakács Árpádtól ilyen megfogalmazásban szoktunk hallani: ezek ugyanazok. Igen, ugyanazok, és ugyanazok a gondolataik is, sőt még Kovács elvtárs is ugyanaz, pedig azt hittük, azok az idők már elmúltak, amikor a tévében ő osztja az észt. De ez van, ha mással éppen nem is, egy kis magyargyűlölettel mindig be lehet kerülni a sajtóba. Tudják, az az érdekes, hogy egy adott ponton már szinte sajnáltam, szántam is ezt a bőrdzsekis, megvénült Kovács elvtársat, akit, bárhogy is alakuljon a világ, ma sem lehet kizökkenteni abból a kádárista–kommunista meggyőződéséből, hogy a mai Magyarország a diktátum által húzott határainál ér véget.

Ergo, aki Trianonban kívül maradt, úgy kell neki, pechje volt. Meg minek ment oda? Ez az egész nem az ő baja, őt ez nem érdekli. Mert az ilyet az sem érdekelné, ha a külhoni magyarság máról holnapra beolvadna az utódállamok többségi társadalmaiba. Hogy neki ne kelljen már erről vitatkozni, szót szaporítani. Másfelől, ez a mélységes Kovács László-i meggyőződés, ez a furcsa, hol nevettető, hol pedig gyomorfordító időutazás arról győzött meg, hogy egy nem kívánt, 2022-es fordulat esetén ezek tényleg megbuherálnák a kettős állampolgárságot. Ezek tényleg addig ügyeskednének, míg végül egy tollvonással elvennék a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát. Ezek tényleg ugyanazok, és cseppet sem változott a hozzáállásuk, a külhoni magyaroknak hátat fordító önzésük.

Csak egyvalamire nem akar gondolni a jó Kovács elvtárs, amikor a kommunista szellem vasútján ütközik a komplett magyar társadalommal, így 2020 elején. Ha ugyanis megvonná a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát, azzal magyarázva, hogy ők nem élnek életvitel-szerűen Magyarországon, tehát ne is szóljanak bele a belpolitikába, akkor mi lesz azzal a több százezer Nyugat-Európában dolgozó magyar vendégmunkással, akik életvitel-szerűen külföldön élnek, dolgoznak, adóznak?

Ki mondja meg, ki dönti el, ki húzza a strigulát, hogy a londoni magyar szavazhat, a váradi meg nem?

A szerző újságíró, Nagyvárad