Legyen több a bölcső, mint a koporsó!

Fontos arról is beszélni, hogy a megkésett gyermekvállalás alacsony várandóssági rátáján miként tudunk segíteni, léteznek-e alternatív megoldási lehetőségek.

happy pregnant woman

Hiába vált tehát nagyvonalúvá a lombikbeavatkozások finanszírozása, amikor negyvenkét éves kor felett átlagban akár harminc beavatkozásra is szükség lehet egy hazavitt gyermekhez, negyvenöt éves korban ezt az eredményességet százhatvanhat kezelt ciklusonként lehet elérni. Nem közömbös az sem a szülészeti ellátásra nézve, hogy idősebb korban hatványozottan jelentkeznek a várandósság alatti szövődmények is, ami tovább terheli az állami finanszírozás kasszáját.

Mit lehet hát tenni? Amikor az általános iskolákban a bankkártya használatának ismertetése hovatovább tananyag, akkor a középiskolákban megfelelő és hiteles oktatás háziorvos vagy nőgyógyász által a későbbi gyermekvállalásról elengedhetetlen. A tájékoztatásnak elsődleges szerepe az, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a felelősségvállalásra és a kötelességtudatra.

Ki kell térni arra is, hogy sok negyvenes nő egzisztenciálisan sikeresnek és jogosan fiatalnak érzi magát, ez utóbbi a petefészkeiről sajnos nem mondható el. Amíg az átlagéletkor nyolc-tíz évvel is kitolódott, a menopauza várható ideje alig változott, a petefészek-működés nem alkalmazkodott a hosszabb élettartamhoz, tizenhárom évvel a menopauza előtt pedig – ez körülbelül a 37. életév – a petesejtek minősége drámaian romlik.

Tudomásul kell venni, hogy a megfelelő társadalmi szemléletnek kell arra ösztönöznie a nőket, hogy akkor vállaljanak gyermeket, amikor a biológiai adottságaik a legmegfelelőbbek.

A kormány célja, hogy lehetőleg megelőzze a meddőségi problémákat, ha viszont erre nincsen mód, akkor legalább idejében felismerje azokat. Az említettek fényében célszerű lenne a finanszírozást inkább a fiatal és a jó prognózisú páciensek felé átcsoportosítani, az életkor növekedésével progresszív módon csökkentve az ellátás állami költségeit.

Mindezen intézkedések bevezetése fokozatosan, de záros időn belül (három-öt év) történhetne meg. Nem véletlen, hogy számos nyugat-európai országban a negyvenéves kort tekintik az állami finanszírozás felső határának, efelett csak fizetős szolgáltatás létezik.

Fontos arról is beszélni, hogy a megkésett gyermekvállalás alacsony várandóssági rátáján miként tudunk segíteni, léteznek-e alternatív megoldási lehetőségek. Az egyik esély a fiatalkorban végzett petesejt- vagy embriófagyasztás lenne, így öngondoskodással lehetne biztosítani a jó minőségű ivarsejtekkel végzett megkésett gyermekvállalást. Természetesen muszáj elkerülni a nemzedékugrást, de ez megfelelő törvénnyel szabályozható.

A másik esély a nemzeti petesejtbank létrehozása, amely az időskori terméketlenség és a fiatalkorban jelentkező petefészek-kimerülés oki kezelésének alapját szolgáltatná. Ehhez azonban muszáj elismerni, hogy a donor igenis értéket teremt, részt vesz egy megterhelő kivizsgáláson és kezelésen, amit szabályozott formában honorálni kell. Így a megfelelő indikációval bíró betegek lényegesen könnyebben juthatnának hozzá kiváló minőségű, harmincöt év alatti donorsejtekhez, végső soron a kívánt terhességhez. Kellő törvényi változtatással el lehetne érni, hogy azon párok, akik nem bírnak a törvényi feltételeknek megfelelő rokon donorral, ne külföldön, euróezrekért végeztessék el a beavatkozásokat hazai lehetőség hiányában.

Ha a családok kudarcot vallanak, a nemzet is kudarcot fog vallani. Ám soha ilyen eltökélt kormányzati szándék és társadalmi összefogás nem volt a rendszerváltoztatás óta arra, hogy olyan országban éljünk, ahol több a bölcső, mint a koporsó.

Negyven éve várunk rá. De ennek egyik feltétele, hogy az erre szánt források mindenekelőtt azokhoz jussanak, akik boldogan és eredményesen cipelik az élet továbbadásának áldott terhét. Wass Albert élesen és kíméletlen pontossággal fogalmaz: „Van elég munka itthon is, száz évre előre. Megmenteni a magyart.”

A szerző a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója