Megbocsátás mint politikai haszon

Gyurcsány Ferenc a politikai haszonszerzés lehetőségét kereste akkor is, amikor a szeretet nyelvén kezdett beszélni.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke komoly hatással van az ellenzéki összefogásra, akik egyre durvább eszközökkel támadják a járvány elleni védekezést

Gyurcsány Ferenc a saját lelkiismeretével hadakozik – válaszolta Dömötör Csaba államtitkár a minap a volt kormányfő békülékenyebb parlamenti felszólalására. Gyurcsány Ferenc a politikai haszonszerzés lehetőségét kereste akkor is, amikor a szeretet nyelvén kezdett beszélni – vélte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ugyanerről.

Mindkettőjükkel egyetértve annyit azért hozzátehetünk, nem éppen a legrosszabb forgatókönyv, ha az egyesülőfélben lévő ellenzék valódi vezetőjéről kiderül, hogy közéleti tevékenységét mérlegre téve, még ha csak karácsonyi múló hangulatának engedve is, de (még) képes a lelkiismeretével hadakozni. Az sem baj, hogy a szeretet nyelvét találja politikai haszonszerzésre alkalmasnak, s ha másért nem, emiatt kér elnézést, ha ő vagy politikustársai valakit indokolatlanul megbántottak volna. Márpedig az ellenfél földönfutóvá tételével való fenyegetéstől a rémisztő képződményezésig bőven akadt ilyesmi, s nemcsak az elmúlt év során. Nem kellene elvenni a kedvét; csak így tovább, az irány jó, hátha egyszer a lelkiismeretével hadakozva eljut a 2006-os rendőrterror áldozataihoz is.

Tiszta nyereség, ha Gyurcsány ájult tisztelői a diktatúra elleni ádáz harcaik közepette néha olyan gondolatokkal is megfertőződnek, hogy „próbáljuk meg értő módon megbeszélni közös dolgainkat”, vagy egyáltalán felmerülhet bennük annak lehetősége, hogy a nagy szabadságküzdelem során „időnként indokolatlanul bélyegezzük meg egymást”. Örüljünk annak, hogy ha halványan is, de ismét bebizonyosodik Antall József igaza: Európában (tetszik, nem tetszik) az ateisták is (bizonyos szempontból) keresztények.

Karácsony ünnepe hasonló töprengésre késztette Hargitai Miklóst, a MÚOSZ nagy tehetségű, ám gyakran vitriolos tollú elnökét is, aki egyébként arról ismert, hogy nem csupán szórványos bérmálások kapcsán lát belülről templomot: „Annyi lehetőség után, amit az engesztelhetetlenségnek adtunk, a megbocsátás is megérdemel egy esélyt.” „Egyiküket sem gyűlölhetjük. Sem a tíz – vagy akárhány – évért, sem a megelőző nyolcért, sem azért, ami még korábban volt.” „Lehetetlennek tűnik” – ismeri el Hargitai, de talán mégis lehetne rá némi esély, ha e harcos egyéniségek csöndes magányukban egyszer végiggondolnák, tényleg jó okuk van-e a vehemenciára, amit egyébként Gyurcsány most maga is indokolatlannak nevez.

Segítségül hívhatnának ehhez egy igazi profit, akit garantáltan semmi nem köt a „NER”-hez, ellenben az SZDSZ-től indult, s később a Jobbik táján is felbukkant; egy profit, aki hideg ésszel, illúziók és elfogultságok nélkül képes a dolgokat annak látni és nevezni, amik azok valójában. Fontolják meg Török Gábor helyzetelemzését, e majdnem független elemzőét, s talán más szemmel tudnak nézni ellenlábasaikra, némileg okafogyottá téve a vehemens gyűlölködést.

„Nincs új rendszer, csak egy példátlanul sikeres politikus, politikai vállalkozó újszerű hatalomgyakorlási technikája és tudatosan, következetesen felépített hatalomgyára. […] ­altruista mentalitással szinte lehetetlen felkerülni a politika csúcsaira. A politikus legfőbb szándéka, ha hatalmon van, hogy ott is maradjon, ha nincs hatalmon, hogy hatalomhoz jusson. Minden ebből ered, még akkor is, ha mi, választók sokkal többet várunk tőlük. De az a több is csak akkor jöhet, ha az alap megvan. Ne átkozzuk a hatalomgyárat, ne követeljük a megszüntetését, mert a hatalomgyárság a politika lényegéhez tartozik.”

Gyurcsány persze, veterán hatalomgyárosként, akár tisztában is lehetne mindezzel, ám vehemenciáját épp a nagy ellenfél példátlan sikeressége fűtheti.

A szerző újságíró