Vastag bőr van, logika nincs

A nem épeszű logika szerint a Fidesz-KDNP immár holtversenyben van a Gyurcsány & Dobrev-féle liberálbolsevik képződménnyel, melyben ’56 eltipróinak és ’68 anarchista páviánjainak ideológiája csapódik le.

Képmutatók cselszövése, avagy ki veszít ma? Fotó: Katona Vanda

Egy hónap telt el az európai parlamenti választások óta, mikor is a kormánypárt ismét tönkreverte az ellenzéket. Ezúttal egész Magyarország narancsszínbe borult, egyetlen apró, más színű folt sem éktelenkedett sehol. Ennél egyértelműbb győzelem máshol Európában nem volt. Legalábbis mi, balga jobboldaliak ezt hittük, pillanatnyi lelkesedésünkben. Aztán az ellenzéki média gőzerővel kezdte bizonygatni, hogy nekik higgyünk, ne a szemünknek. Hogy ez igazából a Fidesz–KDNP súlyos veresége, a vég kezdete, Orbán Viktor biztos bukásának előestéje. Elvégre mi sem bizonyítja jobban a bukást annál, hogy a kormánypártnak csak 52,5 százalékot sikerült bekaszálnia, és egy híján csupán csak kétharmadát Magyarország európai parlamenti mandátumainak.

Lehangoló, szánalmas. Bezzeg Európa liberalizmusának tündöklő csillaga, Emmanuel Macron oly fényes diadalt aratott, hogy alig marad le egy százalékkal Marine Le Penék mögött. Pedig ugyebár a Le Penek köztudottan évtizedek óta minden választást megnyernek Franciahonban… Az, hogy Macronék 22 százalékot kaptak, még véletlenül se tévessze meg a kedves olvasót, hiszen Franciaországnak 6,7-szer több lakosa van, mint Magyarországnak, ezért Macron 2,8-szor népszerűbb, mint Orbán Viktor.

Hogy milyen logika alapján számoltam ki ezt? Hát a magyar ellenzék – még inkább a magyar ellenzéki média – logikája alapján. Ja, hogy ez milyen logika? Hát tudják, ahogy van nem euklideszi geometria, úgy van nem épeszű logika is. Mindkettőt magyarok találták föl, ez előbbit Bolyai János, az utóbbit pedig a Népszava, a HVG, az Index, a 444!, a 24.hu, a 168 Óra stb. balliberális agytrösztjei.

A nem épeszű logika szerint a kormánypárt immár holtversenyben van a Gyurcsány & Dobrev-féle liberálbolsevik képződménnyel, melyben ’56 eltipróinak és ’68 anarchista páviánjainak ideológiája csapódik le egy abszurd, atavisztikus nyálkában összevegyülve. Továbbá – oh, irgalom atyja, ne hagyj el – komoly kihívóvá lépett elő a Momentum elnevezésű kiborgszoftver, amelyet néhány olyan ifjú agyára telepítettek, aki vakon követte volna Kun Bélát, ha akkor él, Rákosi Mátyást, ha netán a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben pelyhedzik állán a legény- vagy leánytoll, SZDSZ-es lett volna a rendszerváltást követő két évtizedben (tehát amíg kifizetődő volt), most pedig a nejlonliberalizmus egyenruháját ölti magára. Az senkit ne zavarjon, hogy a 16 és a nem egészen 10 százalék még együtt sem teszi ki teljesen a felét az 52,5-nek, mert az ellenzéki szavazók száma másképp növekszik. Például úgy, hogy Gyurcsány maga felé hajlítja a kígyózó teret, és érvényesíti a népszavazási relativitáselméletet a Dobrev-egyenlet alapján, amely az Apró vörös számokat hatékonyan egybegyűjti és győztes halmazokká hatványozza. Remélem, követhető vagyok. Ha Gyurcsány követhető, akkor én is.

Nem kétséges, hogy már csak rövid hetek, hónapok, évek – de maximum évtizedek – vannak hátra a bukásig. Ha véletlenül a Gyurcsány-féle politikai okkultizmus mégsem szerezne négyötödöt a 2022-es választáson vagy a jövő heti forradalomban, ott van a Momentum. Az is exponenciálisan fejlődik. Mindannyiunk álma, hogy olyan bakfisok legyenek a vezető politikusaink, akik sikítani kezdenek az örömtől, ha egy külföldi meghívja őket egy koktélra meg egy vegán hambira egy multikulti romkocsmában. Vagy az olyan klónok, mint Fekete-Győr András, akiben annyi élet(szerűség) van, akár egy olcsó kínai drónban, amely hol reagál a távirányításra, hol még reagálni is elfelejt. Fogadjunk rájuk a fogadóirodában, hiszen a tutira mentek: egy olyan európai parlamenti frakcióba álltak be – és vállaltak benne alelnöki szerepet is –, amelynek annyira futotta humán erőforrások terén, hogy egy piti, kétes múltú politikai kaméleont, egy magyarellenes nacionalista sejtekben szocializálódott bukott román exminiszterelnököt válasszon vezetőnek. Ez mindent elmond arról a krízisről, amelyben ez a politikai csőcselék szenved. Dacian Ciolos ugyanis, akivel Cseh Katalin ezentúl vállvetve fog küzdeni az Európai Egyesült Államok fantazmagóriájáért, az uborkák és a hüvelyes bab kiegyenesítéséért és a szexuális kisebbségek jogaiért, a kilencvenes években az erdélyi magyar kisebbséget vegzáló, sőt egyenesen terrorizáló szervezetek tagja volt, a hírhedt kolozsvári magyargyűlölő polgármester, Gheorghe Funar által gründolt párt ifjúsági szervezetének elnöke.

Akkor azt fizették, most a nejlonliberalizmust.

Ezt a totális ámokfutást próbálja a baloldali média valamiféle izgalmas Trónok harcaként előadni, miközben legfeljebb a Zs kategóriás zombiműfajba illik bele. Isten tudja, már hányadik választáson szenvednek katasztrofális vereséget az ellenzéki pártok, másnap mégis kiderül, hogy valójában győztek, csak még egy kicsit kell várni, amíg átvehetik a marsallbotot… És megy tovább a szemfényvesztés, miszerint ez a bagázs igenis kormányzóképes, és rövid időn belül kivívja a totális győzelmet.

Mert hát mennie kell. Nehogy azt higgyük, hogy nem éri meg ezt a groteszk kabarét, ezt a nonszensz, zagyva bohóctréfát újra- meg újracsomagolva eljátszani. Nem rossz üzlet ez, van benne lóvé. Az ellenzéki képviselő is ugyanakkora javadalmazást visz haza, mint a kormánypárti. Jelenleg 65 ellenzéki korifeus kap képviselői juttatást, kényelmesebb és kifizetődőbb, mint egy más munkahely, ahol ekkora dohányért bizony sokkal többet kellene melózni. Így viszont egyszerű és kézenfekvő: mindig pontosan az ellenkezőjét kell mondani annak, amit a kormány mond vagy tesz, vagy ugyanazt kell szajkózni, amit a haladó Nyugat menő politikusai mondanak. Hogy mindez feltűnőbb legyen, időnként ki kell nézni egy-egy tüntikére, esetleg meg kell gyújtani egy-egy füstbombát, próbára tenni egy-egy rendőr vagy biztonsági őr türelmét, neki kell szaladni egy üvegajtónak. A médiamunkásoknak kicsit nehezebb, mert nekik még gondolkodniuk is szükséges, hogy ezt az egész szerencsétlenséget ellenzéki politikaként csomagolva tudják tálalni. De megteszik, mert kifizetődő, bár csak az örökös nyafogást halljuk, mégis sokan megélnek ebből, mindig akadnak valakik, valamilyen érdekcsoportok, amelyeknek megéri mindezt finanszírozni, a hiszékenyebb és elszántabb szavazópolgároktól is lehet kunyerálni adományt, meg amúgy is olyan trendi valami ellen lázadni. Egy igaz forradalmár nem válogat értelmes és értelmetlen lázadás között, hanem teszi a dolgát.

Kifordítanivaló mindig akad. Ott volt az európai parlamenti választás és a színnarancs győzelem, ezt vörössé kellett mosni, és bebizonyítani azt is, hogy az európai eredmények nem a Fidesznek kedveznek. Most, hogy Manfred Weber bukik, és kiderült, hogy bizony jól lehet gazdálkodni ezekkel az eredményekkel, be kell bizonyítani, hogy mégsem. Közben tematizálni kell a közbeszédet a roppant mulatságos előválasztással is, be kell bizonyítani egy többszörösen megbukott lúzer politikusról, egy liberálisból simicskista-jobbikossá, most pedig gyurcsányista-dobrevistává vedlett műsorvezetőről és egy nímandról, hogy alkalmasabbak a főváros vezetésére, mint Tarlós István, aki két mandátummal igazolta már megkérdőjelezhetetlen rátermettségét, és így tovább.

Az előválasztást követő hisztériáról és hajbakapásról be kell bizonyítani, hogy az harc a demokráciáért és az összefogásért. Az őszi önkormányzati választásokon elszenvedett vereségről, hogy az tulajdonképpen erkölcsi győzelem, és 2022-ben aztán már tényleg fényes, háromharmados baloldali győzelem lesz, hacsak persze a népakarat hamarabb el nem söpri a kormányt. A nem épeszű logikának ugyanis – a hagyományossal ellentétben – nincsenek törvényei, és csak némi fantázia és kellőképpen vastag bőr szükséges a használatához.