Megmaradásunk kérdése Mohács, de különösen a XVIII. század végén megjelent „herderi jóslat” óta a nemzeti gondolkodás középpontjában áll.
Trianon már a sokadik nemzeti katasztrófát jelentette, mégis joggal írta az ország- és nemzetcsonkoló diktátum után gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter: „A magyar a katasztrófák nemzete, s hogy ennek ellenére mégis életben maradt, ez főképpen megújhodási képességének volt köszönhető.”
A fiatal református író, Németh László prófétikus Debreceni kátéjában kijelentette, hogy a magyarság akkor tud helytállni – megmaradni – a falhoz állított népek harcában, ha kiegyenesedik, mégpedig úgy, hogy
hagyományai belső udvarára kell húzódnia, legjobb életnedveit kell fölszivattyúzna magába.
Mintha összebeszélt volna a nagy katolikus költővel, Babits Mihállyal, aki néhány évvel korábban megjelent emblematikus versében mint afféle középkori szerzetes ezt hirdette:
te csak maradj a tavaly őre! s ha a jövevény / lenézve így szól: Én »vagyok az Új!« – feleld: / »A Régi jobb volt«.
Velük összhangban egy harmadik kiváló esszéíró, Halász Gábor is leszögezte:
ma új csak a nagyon régi lehet. A ma forradalma viszonyulás a múltba…
Ma, a sorsdöntő választás előtti utolsó napon vegyük hát elő legnagyobb magyar költőink, íróink valamelyik kulcsművét, s gondolkodjunk el nyelvükön, észjárásukon, üzenetükön. Hisz minél inkább gyökerezik valaki a múltban szellemileg, annál helyesebben készíti a szebb jövőt. Amelynek új fejezete hétfőn – így vagy úgy – mindenképpen elkezdődik. De a parancs a régi: úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!