Jutalmunk, de feladatunk is a megmaradás

Vélemény

Jutalmunk, de feladatunk is a megmaradás

A nemzeti közösséget összetartó ragasztóanyag a minőségi magyar irodalom.

Faggyas Sándor

nemzet józsef attila márai sándor németh lászló megmaradás irodalom 2026. 04. 11. 6:57

Fotó: Fortepan / Király Júlia

Ez a szombat nemcsak azért különleges, mert a sorsdöntő választás előtti utolsó nap, amikor minden magyar választópolgár még egyszer meggondolhatja, megfontolhatja, hogy holnap kire adja szavazatát, kire akarja bízni az ország kormányzását a következő négy évre. Ez a szombat – április 11-e – a magyar költészet napja is, József Attila és Márai Sándor születésnapja, amely jó alkalom arra, hogy a magyar irodalmat, kultúrát, szellemet és identitást ünnepeljük, s ezer év távlatában nézzünk szembe önmagunkkal és szálljunk magunkba, ahogy mások mellett Ady, Babits, Németh László is javasolta. Utóbbi azt tanította, hogy

a nemzeti közösséget összetartó, évszázadok óta olvadóban levő kötő-, illetve ragasztóanyagot csak megfelelő magyar műveltséggel és erkölccsel lehet pótolni, megerősíteni. Ez a ragasztóanyag a magyar irodalom, amely Bessenyeiék kora óta nemcsak egyfajta művészet volt, hanem a nemzet lámpása.

Petőfi volt az első, aki (alig három hónappal a március 15-i forradalom előtt) így figyelmeztette a magyar politikusokat a költők egyedülálló, prófétai szerepére: „Tanuljátok meg, hogy a költő / Az istenség szent levele, / Melyet leküld magas kegyében / Hozzátok, gyarló emberek, / Amelybe örök igazságit / Saját kezével írta meg.” Aztán, 1848 centenáriumán (még idehaza) Márai ezt írta naplójába: „Ma száz éve szavalt Petőfi. Igaza volt? … Nem inkább Aranynak, Tompának volt igaza? Ők tudták, hitték, hogy egy nemzet akkor cselekszik történelmien, ha megmarad. Petőfi azt hitte, a nemzet akkor marad meg, ha cselekszik.”

Néhány évtizeddel később a nemzetikommunista román diktatúrában élő

Sütő András Bethlen Gábor kapcsán határozta meg azt a fő szálat, amelyre saját életműve fölfűzhető: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. Épp ezért meg kell tanulnunk minden órának a maga parancsát, amely nem azonos egy másik óra parancsával.”

A Himnusz születésének 200. évfordulóján elmondott ünnepi beszédében Orbán Viktor úgy fogalmazott a szatmárcsekei református templomban: „a szabadság itt hordozott véres zászlói alatt elhullott legjobbjaink élete árán váltottuk meg a túléléshez való jogot, és kaptuk jutalmul a megmaradást”. Hozzátette, legnagyobb küzdelmeinket valójában mindig azért vívtuk, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk.

Megmaradásunk kérdése Mohács, de különösen a XVIII. század végén megjelent „herderi jóslat” óta a nemzeti gondolkodás középpontjában áll.

Trianon már a sokadik nemzeti katasztrófát jelentette, mégis joggal írta az ország- és nemzetcsonkoló diktátum után gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter: „A magyar a katasztrófák nemzete, s hogy ennek ellenére mégis életben maradt, ez főképpen megújhodási képességének volt köszönhető.”

A fiatal református író, Németh László prófétikus Debreceni kátéjában kijelentette, hogy a magyarság akkor tud helytállni – megmaradni – a falhoz állított népek harcában, ha kiegyenesedik, mégpedig úgy, hogy

hagyományai belső udvarára kell húzódnia, legjobb életnedveit kell fölszivattyúzna magába.

Mintha összebeszélt volna a nagy katolikus költővel, Babits Mihállyal, aki néhány évvel korábban megjelent emblematikus versében mint afféle középkori szerzetes ezt hirdette:

te csak maradj a tavaly őre! s ha a jövevény / lenézve így szól: Én »vagyok az Új!« – feleld: / »A Régi jobb volt«.

Velük összhangban egy harmadik kiváló esszéíró, Halász Gábor is leszögezte:

ma új csak a nagyon régi lehet. A ma forradalma viszonyulás a múltba…

Ma, a sorsdöntő választás előtti utolsó napon vegyük hát elő legnagyobb magyar költőink, íróink valamelyik kulcsművét, s gondolkodjunk el nyelvükön, észjárásukon, üzenetükön. Hisz minél inkább gyökerezik valaki a múltban szellemileg, annál helyesebben készíti a szebb jövőt. Amelynek új fejezete hétfőn – így vagy úgy – mindenképpen elkezdődik. De a parancs a régi: úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!