A terror új arcai

Jottányit sem engednek a nyitott társadalomból Új-Zéland és Hollandia vezetői, tehát azé a két országé, amelyre pár nap leforgása alatt lecsapott a terror.

Az ország – eddig legalábbis – nem volt a terrorcselekmények kiemelt célpontja. A mostani eset a választásokat is befolyásolhatja Fotó: RICARDO SMIT Forrás: Reuters

Jottányit sem engednek a nyitott társadalomból Új-Zéland és Hollandia vezetői, tehát azé a két országé, amelyre pár nap leforgása alatt lecsapott a terror.

Ezt maguk közölték, miközben javában dolgoztak a nyombiztosítók. – Csak egyetlen válasz van: az, hogy a jogállam és a demokrácia erősebb, mint a fanatizmus és az erőszak – fűzte hozzá a nyomaték kedvéért Mark Rutte, az utóbbi ország miniszterelnöke, jó érzékkel mérve fel a mai tartományi választás előtt: még meg sem született az az agresszív rotterdami kocsmatöltelék, aki ne a jogállamot helyezné a fanatizmus elé. Hiszen mindenki jogállamot és demokráciát akar, naná, legfeljebb a maga módján értelmezi.

Még a Szálasi-kormányba is tettek igazságügy-minisztert, miközben Justitia szemét bekötötték, hogy ne lássa a Dunába lőtt zsidókat.

Ezek olyan játékok a szavakkal, amelyeknek lejtmenetben van az árfolyamuk a világpolitika tőzsdéjén.

Minden egészséges társadalomnak életbe lépnek a létfenntartó ösztönei egy váratlan terrortámadás után, így még a megkérdőjelezhetetlenül progresszív vezetésű Új-Zélandon is nyomban felmerült a fegyvertartás szigorítása, miután egy ausztrál fanatikus – az ő nézőpontjából a fehérek demokráciájának éber őre – ötven muszlim hívőt mészárolt le.

Márpedig a fegyvertartás szigorítása nem más, mint egy szabadságjog korlátozása. A biztonság vagy szabadság dilemmáját Amerikában, ahol naponta 90 emberrel végez lőfegyvergolyó, időről időre lejátsszák fejben egy-egy lövöldözés vagy merénylet után.

De vehetjük Emmanuel Macront vagy jobb sorsra érdemes elődjét, Francois Hollande-ot is. Még egyikükről sem hallottuk soha, hogy a nyitott társadalom ellenségei lennének. Mégis, a 2015-ös franciaországi terrorhullám óta rutinszerűen hosszabbítják azt a passzust, amely lehetővé teszi, hogy Párizs újabb fél évre visszaállítsa a határellenőrzést a csak nagy vonalakban szabad schengeni belső határon. A jogállamiságot szigorúan véve – ha már mindig oly magasra teszik elébünk is a mércét –, ez nem más, mint annak korlátozása.

Olyannyira az, hogy ezt éber jogvédők, mint az Orvosok Határok Nélkül, az európai liberálisok ügyeletes ikonjának szemére is vetik. A franciák rendszeresen visszadobják a határ olasz oldalára a migránsokat, ami nem más – állítják –, mint a menedékkérők jogainak megsértése.

Csakhogy az államok nem jogvédők, így a polgáraik biztonságának garantálása is a feladataik közé tartozik. Ezt Macron és vezetőtársai is pontosan tudják.

A gyülekezés joga is nagyon jól hangzik, de nem véletlenül teszik feketelistára Párizsban a notórius randalírozókat, akik sajna mégsem gyülekezhetnek, mert már tizennyolcadik körben zúzták ripityára az Elíziumi mezőkről elnevezett sugárutat. Az álhírek terjesztőire is rájár a rúd: ugyan a sajtószabadság nagyon nagy érték – főleg, ha Magyarországgal kapcsolatban fel lehet emlegetni –, de az már mégsem járja, hogy az orosz propaganda Macron fő ellenfelét segítse.

Soha nem fogja megtudni Amerika népe, hogy pontosan miért nem ismétlődött meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, mekkora szerepe volt ebben a belbiztonsági minisztérium létrehozásának meg számos korlátozásnak, amely legalább alsó hangon kiállta az alkotmányosság próbáját. A lényeg, hogy nem ismétlődött meg.

Hogy hogy nem, de 2015 után Franciaországot is elkerülte az iszlamista terror. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy helyszínként Új-Zéland és Hollandia is a globális erőszak új arcait jelentik, ahogyan az ausztrál, illetve török merénylő is nóvum.

Ne csodálkozzunk, ha a választópolgárok is úgy látják majd, az új helyzet új válaszokat követel. A jogállamiság és a demokrácia megtartásával, nyilván.