időjárás 1°C Angelika 2023. január 27.
logo

Egyszerű magyarázat

Kottász Zoltán
2019.04.30. 06:00
Egyszerű magyarázat

Május elsején lesz tizenöt éve annak, hogy beléptünk az Európai Unió­ba. Akkoriban – a magyar szocialista kormány jóvoltából – megtudhattuk, hogy a csatlakozás után továbbra is ehetünk majd mákos gubát és nyithatunk cukrászdát Bécsben. Megnyugtató válaszok a kor legégetőbb kérdéseire.

Hogy az elmúlt tizenöt évben pontosan hányan nyitottak cukrászdát az osztrák fővárosban, arról nem érkeztek hírek, de azt tudjuk, hogy közel százezer honfitársunk dolgozik ma Ausztriában, ki kőművesként, ki pincérként, ki építési vállalkozóként. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy az elvándorlásnak nem a tomboló diktatúra az oka, hanem – nagyon egyszerűen – európai uniós tagságunk, a nyugati munkaerőpiacok csábító ereje: magyarok, lengyelek, litvánok, bolgárok indultak útnak, egyesek Ausztriában, mások az Óperenciás tengeren túl vertek sátrat.

Valamit valamiért, gondolhatnánk, hiszen az EU a kölcsönösség elvén alapul. Mi pénzt kapunk a felzárkózáshoz, ők hozzáférést a piacainkhoz. A kölcsönösség elvére épült az EU elődje, az Európai Szén- és Acélközösség is, a hatékonyan működő, mindenki számára előnyt nyújtó gazdasági együttműködés pedig értelemszerűen kibővült, ahogyan az alapokat lefektető római szerződést is számtalan alkalommal módosították, az adott kor igényeinek megfelelően.

Hogy eddigi, tizenöt éve tartó tagságunk inkább előnyös, mintsem hátrányos volt, abban talán a magyarok többsége egyetért, hiszen a felmérések is ezt támasztják alá. A fejlődés észlelhető, fellendült a kereskedelem, javult az életszínvonal, ebben pedig az uniós támogatások is kétségtelenül szerepet játszottak. Hogy a kölcsönösség elve maradéktalanul érvényesült-e, egyenes arányban álltak-e például az EU-ból érkező pénzek a multinacionális vállalatok által megtermelt profittal, a kivándorolt szakemberek által hátrahagyott űrrel, arról lehet vitatkozni.

Egyvalamit azonban biztosan nem sikerült elérnie az Európai Unió­nak: a belső határok lebontása és az egyre szorosabb integráció ellenére a nyugat- és kelet-európai kultúrák között meghúzódó éles törésvonalak tizenöt év elteltével is fennmaradtak, amit mi sem bizonyít jobban, mint Frans Timmermans, az Európai Bizottság holland alelnökének a kelet-európai népeket végtelenül lenéző szavai: „El kell magyarázni, hogy nem lesz többé nyitott határ Ausztria vagy Németország felé, ha csökönyös magatartásuk kárt okoz az egész schengeni övezetnek. (...) Közép-Európában enyhén a pozitív irányba fejlődik a gondolkodás a migrációról és a szolidaritásról, Magyarországon nem, de Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is látok némi javulást.”

„El kell magyaráznia”, de szerencsére „lát némi javulást” elkanászodott diákjai viselkedésében a bölcs tanár – értelmezhetnénk szavait. Timmermans a megunhatatlan vezényszót, a szolidaritást sem felejtette megemlíteni a Rheinische Postnak adott interjúban, mondván, ha a szolidaritás „csak egy irányban mutatkozik meg, akkor rögtön meg is szűnik”.

A kölcsönösség elvét tehát a szolidaritás mindenható elve váltotta fel az utóbbi években az Európai Unióban. A Hollandiában alig mérhető támogatottsággal rendelkező munkáspárti politikus és hasonszőrű társai a szolidaritás címszava alatt követelnek engedelmességet azoktól az országoktól, amelyek éppenséggel a schengeni övezet fenntartása, az Európai Unió szilárdan tartása érdekében védték meg Európa külső határait. A holland munkáspárti politikusoknak azonban el kellene végre magyarázni: a lesajnált kelet-európaiaknak igenis fontos az uniós tagság. Nem a bécsi cukrászdák miatt. Hanem azért, mert az éles kulturális különbségek ellenére, korunk legnagyobb kihívásai közepette igényt tartunk az európai összetartásra. A vitát pedig – ennek érdekében – vállaljuk.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.