Hongkong most egy 50 évesre tervezett átmeneti időszak 23. esztendejében jár. Kína 2047-ig vállalt garanciát a jelen helyzetre, akármit is jelentsen ez a gyakorlatban. Nincs ám az olyan messze. A fiatalok egy része úgy érzi, a jövőjéért indul harcba. De látni kell, tüntetéshullám és általános sztrájkra való felhívás ide vagy oda, ha ezrek vagy tízezrek mennek az utcára, az még ugyanúgy nem jelent kritikus tömeget a hét és fél milliós Hongkongban, ahogyan az oroszországi megmozdulások is a politikai tűréshatáron belülre esnek.
Magyarra fordítva: nem mindegy, hogy Tordai Bence és Hadházy Ákos helyi alteregói omlanak a biztonsági őrök karjaiba vagy mértékadó társadalmi rétegek kényszerítenek ki érdemi politikai változásokat. Hongkong most a kettő között áll valahol.
A világpolitika szemléletére alapvetően két iskola jött létre az erre szakosodott tanszékeken. A realisták most azt nézik, meddig mennek el a hongkongi megmozdulások, milyen változásokat indukálhatnak – értsd: magán Hongkongon belül. De az idealisták a nagy sztorit lesik.
A nagy sztori az lenne, ha Hongkong a kínai demokrácia laboratóriumává válna, a csaknem másfél milliárdos népköztársaságban is nyugatias követeléseket váltana ki, és arra kényszerítené Pekinget, hogy engedjen ezeknek.
Ám nagyon nem mindegy, hogy valaki Mao-zubbonyos kommisszárok, avagy rizsporos angol parókás bírák jogszemléletének az emlőin nevelkedett-e. Ma a népi Kína jelentős része a stabilitást és a növekedést a politikai aggályok elé helyezi. Ezért a nagy sztori – érdeklődés híján – egyelőre várat magára.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!