Barátok közt

A Macron házaspárt a legnagyobb pompával várták a csaknem másfél milliárd fős Kínai Népköztársaság potom 25 milliós gazdasági fővárosában.

Sanghaj, 2019. november 5. Hszi Csin-ping kínai elnök (j2) és felesége, Peng Li-jüan (j). valamint Emmanuel Macron francia államfõ (b2) és felesége, Brigitte Macron munkavacsorájuk után Sanghajban 2019. november 5-én. MTI/EPA/AP/Ng Han Guan Fotó: Ng Han Guan

A szerelem dalára elindult Emmanuel, ledobva láncait – gépe Sanghajban landolt. Emmanuelt és Brigitte-et, a közöttük húzódó inverz generációs szakadékról is nevezetes Macron házaspárt a legnagyobb pompával várták a csaknem másfél milliárd fős Kínai Népköztársaság potom 25 milliós gazdasági fővárosában. – Barátok közt mindig a legjobbat kínáljuk, különösen egy olyan barátnak, aki messziről érkezik – idézte Konfuciuszt egy kínai illetékes. A sanghaji antré csak hajszállal maradt el attól, hogy 2010-ben Carla Brunit – az akkori francia első asszonyt, Nicolas Sarkozy feleségét – saját slágere, a Quelqu’un m’a dit (Valaki mondta nekem) fanfárjával üdvözölték.

Ízlelgessük a „baráti” szót, mint egy bordói cuvée-t, ugyanis Macron, a liberális Európa ikonja – szégyen vagy sem – olyan országba érkezett, amely a saját alkotmánya szerint is diktatúra. Ám gépe fedélzetén nem a párizsi lapokat hozta magával, amelyek tibeti elnyomásról, a munkatáborokba zárt egymillió ujgurról vagy a hongkongi demokráciatörekvések elfojtásáról cikkeznek, hanem – micsoda kalmárvirtus az ilyen! – a legnagyobb francia cégek, az Airbus repülőgépgyártó, a BNP Paribas bankház, az ÉDF energiaóriás vagy a L’Oréal kozmetikai vállalat vezetőit szállította a sanghaji nemzetközi vásárra.

Nem falusi bolhapiacról van szó. Háromezer cég képviselteti magát a Louvre látogatói felületének ötszörösén, tavaly hatvanmilliárd dollár értékben köttettek itt üzletek. Macron látogatása alatt negyven francia–kínai szerződést írnak alá, köztük egyet a földrajzi eredetvédelemről, amelyet az elnök nagyon európainak nevezett. Mármost a helyzet az: abból a száz európai agrártermékből, amelyre kiterjed, 26 történetesen francia: a konyaktól – oppardon: a cognactól – a beaujolais újboron át a pruneau d’Agenként jelölt aszalt szilváig. Kína óriási piac. 1982-ben évi tízezer palack bordóit adtak el az országban, most nyolcvanmilliót. Kipécézzük e cikkben a franciákat – sajnáljuk –, vehettük volna éppenséggel a németeket is, akik a szintén nagyon európai autóból, a Volkswagenből és házon belüli márkatársaiból évi több mint négymillió darabot értékesítenek a népköztársaságban.

Európai – mindannyian szeretjük ezt a szót, van egyfajta görögös csengése, miközben a nemzeti az ország cinikusabb felének csak a dohánybolt, ahol megveheti a blázt. Cukormáznak is kiváló szó az európai. Merkel a CDU egyik választási győzelme után kicsavarja párttársa kezéből a nemzeti trikolórt és elrakatja a színpadról. Uniós címkét ragaszt a német migránspolitikára, ahogyan Macron pedig európai masnival pántlikázza a francia külgazdasági érdekeket. Ami szabad Jupiternek, nem az a kisökörnek: a kisebb országokat – így hazánkat – szokás támadni a kínai vagy közép-ázsiai üzletek miatt. A magyar külügyminiszter a héten német kollégája jelenlétében magyarázkodhatott amiatt, hogy hadiipari együttműködésünk van a szíriai kalandba keveredett, de továbbra is NATO-tag Törökországgal, amelynek hadserege óriási német arzenált használ. Az észak-atlanti szerződés egyébként kimondja, demokráciák kötötték, s eleddig egyetlen más tagállam sem mondta fel Ankarával.

A külgazdasági érdekek nem mindig esnek egybe a politikai értékekkel – ezt tudomásul kell venni. Attól, hogy – a magyar érdekeket a zászlajára tűzve – hazánk is megvetette a lábát Kínában vagy akármely piacon, jottányit sem ad fel nyugati elkötelezettségéből. Macron sem – csak éppen elő lehet ezt adni képmutatóan meg álszenteskedés nélkül is. „Valaki mondta / Hogy még mindig szeretsz…” – hallotta a saját slágerét Carla Bruni az államfői banketten, majd elnyelte a dallamot a pekingi éj.