„Nem tanítok fasiszta írót!” – tartja maga elé büszkén táblácskáját a „pájdágógosz néni”. Nem is kell, te szerencsétlen! Neked diákokat kell tanítanod. Amúgy vékony jégen jársz. Nézzük: „Most az a mániája annak a bizonyos Nyugatnak, hogy mi csupa aszkétákat, ártatlan vegetáriánusokat és szandálban járó teozófusokat akasztunk a Margit körúti fogház udvarán.
Hol egy német újság nevezi angyalkának Lukács Györgyöt, hol Anatole France, az agg félzsidó tiltakozik Korvin-Klein Ottóék barbár elintézése ellen. Pardon, Európának könnyű. Használat előtt van a vörös ciánkálival szemben, de mi használat után. Európa még tarthatja szirupnak, méznek, orvosságnak. Mi már nem. Mi tudjuk, mi az a gajdesz, ők nem.”
Vajon ki írhatta ezt? Ki ez az „antiszemita, fasiszta” író, akit nem szabad beemelni a Nemzeti alaptantervbe? Nyirő? Wass? Herczeg? Á, dehogy! Ez Kosztolányi! Nem átallott ilyeneket írogatni híres-hírhedt rovatában, a Pardon!-ban, amely ráadásul Bangha Béla jezsuita páter híres-hírhedt lapjában, az Új Nemzedékben jelent meg. Bangha páter pedig antiszemita volt, igaz, náci- és hungaristaellenes, a fajelméletet is teljes egészében elutasította, de hát ez kit érdekel, amikor a „fasiszták” ellen kell harcolni?
Szóval itt ez a Kosztolányi, ez egy gyanús alak. Ír a Bangha páter lapjába, ráadásul ilyeneket. Sőt még ilyenebbeket: „Sándor Pál az amerikai Népszavának panaszkodik az egyetemi numerus clausus miatt. Tudtunkkal ők a Nemzeti Hadseregben is mélyen a numerus clausus alatt vannak képviselve. De – pardon – emiatt nem panaszkodik a vezér.”
S ha ez még mindig nem lenne elég, Kosztolányi a Nyugatot több alkalommal is „zsidó pártszövetkezetnek” minősítette. Mussolinit csodálta. Herczeg Ferenc pedig egyike volt legközelebbi barátainak. Ezzel persze nem volt egyedül, de kijelenthetjük, hogy a „pájdágógosz nénik” ezek után nem taníthatnak Kosztolányit a tudni vágyó ifjaknak. Ezra Pound esetében sincs min töprengeni, ő náci volt és pont.
Csak azért engedték ki a börtönből a háború után, mert elmebetegnek nyilvánították. De ugyanez a helyzet Louis-Férdinand Céline esetében is. Igaz, hogy megírta az Utazás az éjszaka mélyére című regényét, de ez kit érdekel, amikor már a harmincas évektől kezdve antiszemita pamfleteket írt és jelentetett meg, a német megszállás után antiszemita lapokban publikált tovább, együttműködött a Vichy-kormánnyal, mindezért kollaboránsnak számított. A háború után Németországba (!), majd Dániába menekült, ott is tartóztatták le.
