Nem szappanopera

Jó lenne, ha mindaz, ami az Egyesült Államokban zajlik, csak egy szappanopera volna.

Washington, 2021. január 7. Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatóinak egy csoportja megostromolja az amerikai törvényhozás washingtoni épületét, a Capitoliumot 2021. január 6-án, amikor a kongresszus két háza összeült, hogy hivatalosan is véglegesítse a demokrata párti jelölt, Joe Biden gyõzelmét hozó november 3-i elnökválasztás eredményét. MTI/EPA/Michael Reynolds Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Jó lenne, ha nem állandóan azt kellene lesnünk, mi zajlik éppen Washingtonban: kik az aktuális elnökjelöltek, hogyan működik a választási rendszer, milyen viták terhelik az amerikai közéletet, hogyan tesznek keresztbe egymásnak a republikánusok és a demokraták, hogyan válnak a nagyvárosok a radikális zavargók túszaivá, hogyan öli meg a politikai korrektség a véleménynyilvánítási és sajtószabadságot.

Jó lenne, ha mindaz, ami az Egyesült Államokban zajlik, csak egy szappanopera lenne: néha bekapcsolnánk a tévékészüléket, néhány rész erejéig követnénk az eseményeket, megpróbálnánk megismerkedni a szereplőkkel, nagy nehezen rájönnénk arra, ki kivel áll családi vagy intim kapcsolatban, izgulnánk a főgonosz legújabb cselszövései láttán, majd – mielőtt végleg unalomba fulladnának a hétköznapjaink – kimennénk a kertbe kapálni.

Az Egyesült Államok azonban több mint szappanopera. Nem kezelhetjük úgy, mint – az elmúlt hetek híreiből szemlézgetve – a norvég lavinát, a spanyol hóvihart, az argentin abortusztörvényt, a thaiföldi tüntetéseket, a kirgiz vagy a közép-afrikai választásokat. Az adott ország és térség számára létfontosságú események a mi életünkre csak nagyon ritka esetekben vannak hatással.

Az amerikai történések viszont földrengésszerűek: hiába küzd manapság súlyos belső válságokkal, katonai és gazdasági súlyánál fogva az Egyesült Államokban keletkezett minden rezdülés hullámként vonul végig a világ minden pontjára. Megérzik a kanadai határőrök, a kínai rizstermesztők, a tálib lázadók, a berlini kormány miniszterei. Ha pedig nagy nehezen túlvészeljük a politikánkat és gazdaságunkat befolyásoló földmozgás utórezgéseit, akkor ideológiai forradalmuk terjed át hozzánk futótűzként: propagandájuk árad a Netflix-sorozatokból, az Oscar-díj-átadókból, a Google-keresőben, a Twitteren. Még a ferencvárosi polgármestert is ámulatba ejti.

A washingtoni Capitolium múlt heti megrohamozása csupán a jéghegy csúcsa azt a belső megosztottságot tekintve, amely már évek óta jellemzi Amerikát. A társadalmi feszültségeket az elmúlt év eseményei – az elnökválasztási kampány, a Black Lives Matter-tüntetéshullám, a koronavírus-járvány – tovább gerjesztették, az amerikai belháború újabb ütközeteként pedig felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek a demokraták az elnökkel szemben.

Donald Trumpnak persze nem az a hibája, hogy nem követelte elég erőteljesen a Capitoliumot ostromló híveitől, hogy álljanak le.

Trumpnak a puszta létezése a hibája. Négy évvel ezelőtti hivatalba lépése óta nem tudott olyat tenni, ami megelégedéssel töltötte volna el ellenfeleit. Hibája az volt, hogy letért az elődei által kikövezett útról, szembement az amerikai liberális elit érdekeivel: megpróbálta lezárni a végtelen külföldi háborúkat, megálljt parancsolni az illegális bevándorlásnak, felszabadítani a közbeszédet a fojtogató politikai korrektség alól, megregulázni az óriáscégeket. Mindennek persze bennünket nem kellene zavarnia. Vitázzanak az elmúlt négy évről az amerikaiak, szavazzanak, tüntessenek, lázadjanak, vonuljanak be a Capitoliumba, ha akarnak.

Az amerikai belpolitika utórezgéseit azonban sajnos megint mi fogjuk megérezni. A Demokrata Párt ostora megint rajtunk fog csattanni, ahogy azt az Obama-elnökség idején megtapasztalhattuk, s ahogy Barack Obama minapi szavaiból sejteni lehet. A mi hibánk ugyanis az volt, hogy nekünk itt, Közép-Európában szimpatikus volt az America First szlogenjére épülő, a kölcsönös előnyökre hangsúlyt helyező, beavatkozásellenes irányvonal. Retorikája talán zűrzavaros volt, de a gyakorlatban sokkal közérthetőbb, mint a Trump-korszak előttiek.