Rajtunk maradt télikabát

Magyarország eddig összességében állta a sarat, köszönhetően a magyarok fegyelmezettségének és áldozatkészségének.

Koronavírus Maszkos Illusztrációk. 20201112 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Már tavaly ősszel világszerte beütött a karanténfáradtság; az Egészségügyi Világszervezet akkor vezette be ezt a fogalmat, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy mindenkinek tele van a hőcipője a koronavírus-járvánnyal és az amiatt szükséges lezárásokkal. Azóta eltelt csaknem fél év, és már annak is több mint egy esztendeje, hogy a modern kor legnagyobb világjárványa a mindennapjaink részévé vált.

Érthető és teljesen természetes, ha az emberek többsége szorong, kimerült és kifáradt. A globális koronavírus-járvány példátlan léptékű rendkívüli állapotot hozott a világba: az emberiség több mint fele, legalább négymilliárd ember időről időre alapvetően korlátozva van hétköznapi rutinjaiban. Ehhez jönnek hozzá a gazdasági hatások, a mindennapi megélhetés veszélybe kerülése és a bizonytalanság.

A Covidot az első világháború után pusztító spanyolnáthajárványhoz szokták hasonlítani. 1918-ban az emberek ugyancsak azt mondták az elején, hogy csak egy „kisebb megfázásról van szó”, és ahogy most több országban, úgy egy évszázada is gyorsan túlterhelté váltak az egészségügyi ellátórendszerek a súlyosan érintett országokban. Az akkor bevezetett korlátozások nagyon hasonlók a mostaniakhoz: bezárták az iskolákat és a színházakat, lezárták a határokat. A közterületeket fertőtlenítették, megbírságolták azt, aki nem viselt maszkot.

Kijárási korlátozásokat vezettek be, és olyan megelőző intézkedéseket alkalmaztak, melyek a történelem során már beváltak: higiéniai intézkedéseket és a fertőzésgyanús emberek karanténba helyezését. Akkor is meg kellett küzdeni a babonákkal is, és azzal, hogy sokan nem ismerték fel a helyzet súlyosságát.

Bár a fokozódó karanténfáradtság miatt nem úgy tűnhet, az emberiség igenis jól áll a vírussal folytatott harcban. Száz éve nem volt sem teszt, sem oltás. A spanyolnátha is több hullámban támadt, és nem az első volt a legsúlyosabb. A történészek szerint a legfőbb lecke a múltból az, hogy bármilyen intézkedést minősítettek a járvány előtt eltúlzottnak, azt később kevésnek tartották.

Magyarország eddig összességében állta a sarat, köszönhetően a magyarok fegyelmezettségének és áldozatkészségének. Az egészségügyi rendszer működőképes maradt, az orvosok, ápolók áldozatos, emberfeletti munkát végeznek, több mint tízezer szabad kórházi ágy áll rendelkezésre, az EU-ban a beoltottak aránya a népességhez viszonyítva nálunk az egyik legmagasabb, és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően keleti szérumokkal is zajlik a lakosság beoltása, ha már Brüsszel totojázása miatt az uniós vakcinákra sokáig várni kell.

Eddig másfél millió magyar kapott oltást a koronavírus ellen. A miniszterelnök szerint ezt a számot mihamarabb fel kell tornázni két és fél millióra. A legfontosabb védekezést most az oltás jelenti.

Egy éve mindenki abban reménykedett, hogy gyorsan túlesünk az egészen. Tavaly ősszel pedig úgy gondoltuk: rendben, legyen ez így télen, de tavasszal aztán tényleg minden álljon vissza a rendes kerékvágásba. Ehelyett a járványhelyzet egyelőre romlik, előttünk áll a hamarosan tetőző harmadik hullám, így a régóta várt nyitás helyett továbbra is korlátozásokkal kell együtt élnünk. De nincs más választás: ha valaha is túl akarunk lenni ezen a rémálmon, és vissza akarjuk kapni a régi, normális életünket még ki kell bírnunk egy ideig.

A koronavírus-járvány úgy nehezedik ránk több mint egy éve, mint – ahogyan Cseh Tamás énekelte – a rajtunk maradt télikabát. Ha szabad nyarat akarunk, továbbra is be kell tartani a korlátozásokat, hordani a maszkot és kerülni a nem feltétlenül szükséges találkozásokat. Hogy végre kigombolhassuk ezt a rajtunk maradt, nyomorult télikabátot, és elmondhassuk: „nem gyilkolt meg hát minket ez a tél”, „pedig akart, és mégse sikerült”.

Borítókép forrása: Bach Máté/Magyar Nemzet