Gyurcsány, takarodj!

Évek óta töröm a fejem, hogyan lehetne elmagyarázni, megértetni a mai tizenévesekkel, mit történt 15 évvel ezelőtt Balatonőszödön, azon a május végi MSZP-frakcióülésen, amikor egy Gyurcsány Ferenc nevű, a magyar sors kegyetlen gesztusa révén magát miniszterelnöknek nevezhető emberforma elmondta népünk történelmének egyik legsötétebb beszédét. A mai fiataloknak, akik közül sokan már szavazókorúak, az őszödi beszéd, ha egyáltalán hallottak róla, olyan, mint valami messzi, messzi galaxisban játszódó mese, mint egy sci-fi, amihez valójában semmi közük, legalábbis az életükre gyakorlati hatása nincsen.

Hogyan lehetne velük megértetni, hogy mindaz, ami most van, 15 évvel a beszéd elhangzása után, mindaz abból a beszédből következett, s hogy e beszéd nélkül talán most egy más világban élhetnénk. Hogy Gyurcsány Ferenc nem valami sötét lovag egy távoli bolygóról, hanem a velünk élő sorsunk, jelenünk alakítója is. Ha képeket, videókat mutogatunk az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése alkalmából kitört tüntetésekről, az októberi véres rendőri erőszakról, a kilőtt szemekről, a lovasrohamokról s kardlapozásról, Gyurcsány puskás embereiről, azt mondják, jó, jó, de hát ez már régen volt. Különben is, Gyurcsánynak már megbocsátottak, hiszen pártok, politikusok, közszereplők állnak be sorra mögé, mi a baj vele?

Az a baj vele, hogy Gyurcsány Ferenc semmit nem változott. Ma is éppolyan sötét lelkű politikai kalandor, mint 15 évvel ezelőtt, ma is éppúgy telehazudja a világot, mint miniszterelnöksége idején, s ma is éppúgy társadalmi-gazdasági káoszba borítaná az országot, mint egykor. Talán elég lenne megmutatni gyerekeinknek azt a pár másodpercet, amit a közelmúltban rögzített a Hír Televízió kamerája. Amikor Gyurcsány Dunaújvárosban a hozzá közeledő újságírót egy kézmozdulattal eltanácsolja. – Magának semmiképp sem! – veti oda félvállról, de abban a gesztusban, abban a karlendítésben minden benne van. Benne van az őszödi hazugságbeszéd, benne vannak a gyurcsányi rendőrség által kilőtt szemek, a véresre vert békés emberek, a meztelenre vetkőztetéssel megalázottak, a rádió udvarán megvert fiatalok, benne van a baloldal elmúlt 15 éve.

Ezt kellene valahogy megértetni a fiatalokkal és az idősebbekkel is, akik – számomra érthetetlen okokból – a Gyurcsány által megrágott és egybecsócsált baloldalt támogatják: hogy Gyurcsány ma is bármire képes. Mert ma már nem csupán a hatalom akarása űzi őt, hanem a bosszú őrülete is. Ma még csak a jogászai – Kis Jánostól Vörös Imre egykori alkotmánybíróig – álmodoznak arról, hogyan lehetne semmissé tenni az Orbán-korszak minden lépését, s felelősségre vonni a hatalom mai gyakorlóit. S miután nyilvánvaló, hogy a jog eszközeivel egy jogállamban, egy demokráciában nem lehet eltüntetni egy demokratikusan megválasztott előző kormányt, hát úgy csűrik-csavarják a paragrafusokat, hogy abból az derül ki: végső soron nem marad más, mint a forradalmi terror. Láttunk már ilyet a magyar történelemben is. Majd jönnek – jönnének – a mai Lenin-fiúk, a Gyurcsány-fiúk, az éjszakában suhanó fekete autók, s vinnének mindent és mindenkit, amire és akire szemet vetettek. Lehetne újra villákat zabrálni, körmöket tépni, akasztani – ha képletesen(?) is.

Biztos, hogy ezt akarják, akik ma baloldali kormányt remélnek? Biztos, hogy Gyurcsány Ferenc rémállamát akarják? Biztos, hogy tudják, bárki legyen is a miniszterelnök egy esetleges győzelem esetén, Karácsony, Gyurcsányné vagy más, Gyurcsány Ferenc kezében lesz az ostor, s idomított vadjai úgy járják majd a táncukat, ahogyan az állatszelídítő parancsolja?

Tizenöt évvel az őszödi beszéd elhangzása után ma sem tudunk mindezek miatt mást, tömörebbet és igazabbat ajánlani, mint ami az akkori őszi tüntetéseken oly gyakran elhangzott: Gyurcsány, takarodj! Vidd az összes haverod!

(Borítóképen Gyurcsány Ferenc. Fotó: Mirkó István)