Köszönet a japánoknak

Ha a versenyek zárt kapuk mögött is zajlanak, attól még az érmek ugyanolyan fényesek.

Az olimpiai láng a XXXII. nyári olimpiai játékok nyitóünnepségén a tokiói Olimpiai Stadionban 2021. július 23-án. A világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztották a 2020-as tokiói nyári olimpiát. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

Már meg nem mondom, hogy melyik labdarúgó-mérkőzés televíziós közvetítésében láttam a szürreális gólörömöt: a játékos rohant az oldalvonalhoz és rázta az ökleit – az üres lelátó felé. Ebben a vészterhes, covidos időkben a sportolók minden nyomorúsága belesűrűsödött a jelenetbe. Aligha kell boncolgatni, hogy a sport a szórakoztatóipar része, és a szereplői alapvetően a helyszínen levő nézőket szeretnék szórakoztatni. Ha azok nincsenek, már nem ugyanolyan az előadás.

Tokióban tegnap megnyitották a 32. nyári ötkarikás játékokat, és a ceremónián a csapatok mindig látványos bevonulása olyan volt, mint még soha; az Olimpiai stadionban a sportolóknak nem volt kiknek integetniük. Legfeljebb a VIP-vendégeknek és delegációk mellett szigorúan távolságot tartó operatőröknek, hogy a közeli felvételek azért elhozzák az örömet a tévéképernyőkre. Az olimpia a sport legnagyobb ünnepe, és bizony örülnünk kell, hogy egy év csúszással egyáltalán megrendezik.

Az újkori olimpiák 1896 óta íródó történetében csupán a két világháború miatt maradtak el a játékok (1916, 1940, 1944), halasztásra pedig soha nem került sor – ez is mutatja, hogy milyen nehéz időket élünk. Tavaly március 24-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a japán kormány és a tokiói szervezők egyetértésével született meg a döntés, hogy az ötkarikás játékokat egy évvel elhalasztják, vagyis a kisebb rosszat választják. A világjárvány alatt törölhették is volna, már csak azért is, mert amióta a világ világ, az olimpiákat négyévente rendezik, így volt ez már az ókorban, Olümpiában is.

Szóval most borult a sorminta, ám a halasztással tavaly reményt kaptunk, amire nagy szükségünk volt, és nem csak a 2020 nyarára belőtt olimpiára készülőknek, akiknek nem ment a kukába a négyéves munkájuk. Persze ne legyünk naivak, a japánok túl sok pénzt öltek bele a rendezésbe, hogy veszni hagyják, és a NOB sem szívesen húzná ki a bevételi rovatából a szponzori pénzeket, a televíziós jogdíjakból befolyó súlyos összegeket. Olyan helyzet ez, mint amikor a szerencsejátékos már túl sokat veszített. Ha abbahagyja a játékot, akkor csak a veszteséget könyvelheti el, de ha folytatja, akkor lehet reménye arra, hogy valamennyi visszajön neki. A Covid sajnos itt maradt velünk, és ki tudja, meddig küzdünk még vele váltakozó sikerrel, hogy jönnek és mennek a grafikákon a hullámhegyek, de ahogy egyéves csúszással a labdarúgó Eb-t megrendeztük, úgy most az olimpiába is belevágtunk.

Azt persze sokan nem értik, hogy ha a Puskás Arénában 55 ezen tombolhattak, a Wembley-ben pedig 67 ezren, de a többi helyszínre is beengedtek 10-25 ezer nézőt és emiatt sehol sem robbant be a járvány, akkor mire fel a japánok nagy óvatossága. Az elképzelhetetlennek hitt szigor, az ellenőrzések tömkelege az érkezőkkel szemben, s hogy még a hazai szurkolókat sem engedik be a versenyekre.

Ennek megértéséhez nem feltétlenül a járványgörbék, a fertőzöttek egyelőre nem drasztikusan növekvő száma adhat támpontot, hanem a japán néplélek. Adott egy tengerekkel körülölelt ország, amely bő kétszáz évre teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. Sokan most sem látják szívesen az idegent, ezúttal azért, nehogy behurcolja a vírust. Hozzávetőleg húszezer főt akkreditálnak, és ne feledjük, a NOB nem tette kötelezővé a védőoltást. A földrengésektől, tájfunoktól sújtott vagy éppen a fukusimai atomerőmű katasztrófáját máig nyögő japánok egészen másképpen rezonálhatnak a veszély legkisebb jeleire, mint mi. Köszönettel tartozunk, hogy egyáltalán megnyitották ajtóikat a világ előtt.

S ha a versenyek zárt kapuk mögött is zajlanak, attól még az érmek ugyanolyan fényesek.

A borítóképen: Az olimpiai láng a XXXII. nyári olimpiai játékok nyitóünnepségén a tokiói Olimpiai Stadionban 2021. július 23-án

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt