A Don-kanyarban pergőtűzben helytállók, a honvédnek besoroltak, a munkaszolgálatosok, majd a kényszermunkára elhurcoltak mind-mind egyet bizonyítanak: a helytállás hősiessége – még a mai, sok tekintetben irányvesztett, zavaros erkölcsi megítélés alapján is – tiszteletet parancsoló. Mi magyarok levontuk a tanulságokat. Ebben jók vagyunk. Ezért lesz miénk a mostani évszázad.

Ilyenkor, január közepén, az évfordulón tudunk önvizsgálatot tartani: a hősökre emlékezve kelet felé fordulunk, lehajtjuk a fejünket, és egy percre rájuk gondolunk. Mert a fronton nem számok, hanem emberek voltak: fiúk, férjek, apák, férfiak – magyarok. Szerettek, hittek, reméltek, fohászkodtak és bátrak voltak, meg bizonyára féltek is, majd a legtöbbet adták ezért a sokat szenvedett hazáért, amit ember adhat: ha kellett – meghaltak érte. Dicsőség a hősöknek!

Borítókép: A II. Magyar Hadsereg katonái 1942 karácsonyán a keleti hadszíntéren (Fotó: Wikipédia)