Jó volt tegnap magyarnak lenni, igazán jó, önérzetesen húzhattuk ki magunkat a brüsszeli szőnyeg szélére állítva is. – Magyarországgal és a magyar néppel vagyunk, akik nagylelkűen kitárták a kapukat, és tárt karokkal fogadták azokat, akik elmenekültek a háború szörnyűségei elől. Lenyűgöző látni: több száz magyar tisztviselő és polgár van jelen, hogy segítséget nyújtson az Ukrajnából érkezőknek. Önök a hazájuknak és egész Európának is dicsőségére válnak! – mondta Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke Beregsurányban, a magyar–ukrán határon. Tatjána nem szólt ilyen szépen Anyeginhez. Ide ugyan a rozsdás bökőt, hogy az alelnöknek egy hete még fogalma sem volt róla, hol is van Beregsurány, de spongyát rá, a lényeg, hogy elismerően beszélt rólunk. Hunyadi Jánost kellene megkérdezni, hogy – talán Helmut Kohlt nem számítva – mikor áradozott utoljára így nyugat-európai vezető Magyarországról.
– Az elismerés azért van, hogy vedd át! – mondták negyedszázada az első főnökeim, és azóta hajlok is e véleményre ilyen ügyekben. De azért bujkál a magyarban a kisördög: nem szeretjük, ha baleknak néznek bennünket vagy semmire sem emlékező óvodásnak, aki elkámpicsorodik, ha megfeddik, de vigyorog, mint a tejbetök, amint dicséretet kap. Ne legyen a nomenből omen: a Margarítisz gyöngyöt jelent Szophoklész nyelvén, ilyesmit azért ne vessenek most sem elénk.
Mindenesetre Szkínász szavai az itthoni baloldal vitorlájából is kivehetik a fals szelet, miszerint Magyarország Putyin pincsije lenne, aki az oroszok szekerét tolja a háborúban is. A magyar diplomácia tegnap, a NATO és az Európai Unió rendkívüli külügyminiszteri ülésén újból megmutatta, nemcsak kiáll a nyugati közösség döntései mellett – mint amikor békeidőben ugyancsak elfogadta őket, noha morgott, mert ezek a magyar gazdaságra is visszaütöttek –, hanem háborús körülmények között konstruktívan részt is vesz a kidolgozásukban. Ennél messzebbre vezető kérdés persze, hogy a Nyugat mennyiben felelős a mostani háború előidézéséért. Ám tény, hogy ennek végiggondolása sem segít most az ukrajnai halottakon, az otthonaikból kibombázottakon, a háború elől külföldre menekülteken. Egyébként nemcsak kárpátaljai magyarok jönnek át, így például a távoli Zaporizzsjából is érkeztek hozzánk a tárt karokkal fogadott menekültek – ennyit az „idegengyűlöletről”.
