Ha ezt a dominósort nézzük, ott van benne Ukrajna, amely világméretű háborús inflációt hozott, a Covid, amely szétszakította a nagyon szépen felépített ellátási láncokat világszerte, s ráébresztett mindenkit, hogy milyen törékeny a mi csillogó-gazdag életünk. Valahogy elhittük, hogy a boltok polcain minden mindig lesz, ismeretlen felénk a hiány, s úgy képzeltük, hogy ez örökre így marad, esetleg még gyorsabb lesz a szállítás és még olcsóbb a termékek előállítása. Aztán egy szállítóhajó egy héten át eltorlaszolta a Szuezi-csatornát, és azóta képtelen utolérni magát az európai kerékpáripar, ugyanis a sportszerek vázát Tajvanon gyártják, s onnan szállítják Európába.

Igen, azon a Tajvanon, amely felett kínai vadászgépek tartanak figyelmeztető repüléseket, s ahonnan származik az összes autóba és fejlett elektronikai eszközbe kerülő mikrocsipek nagy hányada. Fel kell ismernünk, hogy nem emberi jog a mobiltelefon, az elektromos kerékpár és a laktózmentes tej, ezekért rengeteget kell dolgozni, hogy eljusson hozzánk, s bizony elképzelhető, hogy nincs messze az az időszak, amikor nem lesz minden kapható.

Koszovó és Szerbia sokadik csörtéje erre figyelmeztet. Mert nem kell sok ahhoz, hogy a harsány kijelentésekből pofonok, a rúgásokból rakétacsapások legyenek, előkerüljenek a fészer alá rejtett kézifegyverek, s a dominó eldőlésével jöjjenek a jó előre belekódolt válságok. Mint Bosznia, az ugyancsak nemzetközi erőfeszítéssel életben tartott, soknemzetiségű és erőszakkal stagnálásra ítélt államközösség, ahonnan a szerbek bármikor kiléphetnek, hiszen ők is néznek tévét és ők se fogadják el a nekik juttatott tetszhalott állapotot. Vagy említhető Moldova, a parányi, de azért kettéosztott volt szovjet tagállam, ahol egy magáncég dönt politikai kérdésekben.

Ez is felfogható ellátási láncnak, de ennek a végén nem focilabdát hoz kontinenseken át a futárszolgálat, hanem háborút. Ezt a láncot pedig lehetetlenség elszakítani, olyan nincs, hogy végül az emberek inkább a békét és a fejlődést választják. Ezt a halálos láncot csak úgy lehet ideiglenesen megszakítani, ha erőfeszítéseket teszünk, és nem ülünk fel a bolondvonatra, akkor se, ha mindenki rajta ül már. Tárgyalni, egyeztetni annyit jelent, mint időt nyerni. Nem biztos, hogy lesz eredménye, de biztosan jobb, mint lőni. Egyúttal nagyon fontos leszögezni, hogy azok a kezek ma is tartják ezeket az államokat, szövetségek és népek tucatjai igyekeznek stabilizálni a túlságosan ingatag országokat, így aztán bűnös borúlátás volna azt állítani, hogy a vérontás elkerülhetetlen. A világ nem bűnös és gyilkos, hanem mi tesszük azzá, ahogy mi változtathatunk is rajta. Ezért az utolsó pillanatban is hinni kell a békében és tenni kell a háború elkerüléséért. Ha egyedül, akkor egyedül. De nem szabad feladni.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/EPA-PAP/Tomasz Waszczuk)