Tanultuk: a történelmi konfliktusok katonai összecsapásokban csúcsosodnak ki, melyek hátterében olyan tételek húzódnak meg, mint célterületek megszerzése, ásványi lelőhelyek birtoklása vagy egyszerűen csak az élethez szükséges feltételek és adottságok – például víz, termőföld – nyújtotta biztonság garantálása. Nem vitatható, hogy léteznek valós okok, de egy lényeges kérdés mégis előtüremkedik az objektivitás látható sokaságából, mégpedig az, miért éppen egy bizonyos időpontban szólalnak meg a fegyverek? A megszerzendő föld, ásványkincs, élhető terület bármikor máskor is felkelthették volna az elbirtokolni vágyók, vagyis a harcokat kirobbantani akarók figyelmét.
Minden bizonnyal ekkor lép be a folyamatba az emberi tényező. A hatalmat birtokló, és ebből következően cselekvésre adottsággal és persze motivációval rendelkező vezető, egy nagyhatalom – vagy csak egy „törekvő” ország – elnöke, kormányfője, a hatalmat gyakorló párt vezetője. Mert igaz a mondás: „Kövesd a pénz útját, és megérted a legbonyolultabbnak tűnő összefüggéseket is!” De az emberi tényező akarata nélkül semmilyen okos konspiráció nem képes sikert elérni, sőt el sem indul a történet, azaz a háború. Nem spekuláció, hogy minden kornak megvolt a maga háttérhatalmi „súgórendszere”. Még az sem kizárt, hogy történelmi korokon keresztül ugyanaz az erőtér bukkan fel, ahogy a mai progresszív liberalizmus sem más, mint a már egyszer levitézlett kommunizmus reinkarnációja. Az ilyen módon létező érdekérvényesítés legtöbbször a többség, az emberiség kárára éri el céljait.
