Bő évtizede diplomáciai botrány lett abból, hogy egy vitriolos cseh szobrász, aki az EU tagállamainak megformálására kapott megbízást, Bulgáriát az uniós udvar hátsó török vécéjeként ábrázolta.
A legtöbb tagállam megkapta tőle a magáét: Hollandiát például mecsetekkel teleszórt, elárasztott tájként mutatta be az utóbb szélhámosnak is bizonyuló alkotó; hazánk egy dinnyefölddel megúszta.
A magyar zászlóval pántlikázott kolbásznak láttatott Szlovákiát leszámítva azonban csak a bolgárok sértődtek ezen vérig. Igazán ugyanis az fáj, ami velőbe vág. A Balkánt Európa sokszor a saját csetreszes hátsó udvarának tekinti, ami nemcsak méltánytalan, de óriási kockázatokkal jár.
Nem véletlen, hogy a tiranai EU–Nyugat-Balkán csúcsértekezlet kezdetén a magyar kormányfő figyelmeztetett arra, alapvető érdekünk a nyugat-balkáni országok uniós integrációjának támogatása, ahogyan a térségre hárul Európa első számú szárazföldi migrációs útvonalának ellenőrzése is. Mindezen túl az ukrajnai háború okozta bizonytalanságok nyomán felértékelődött a Török Áramlat gázvezeték, amelyhez Bulgárián és Szerbián keresztül férünk hozzá.
Magyarország nem a kezdő csoportban foglal helyet, ha a Nyugat-Balkán a téma. A térséget megjárt diplomatáink, békefenntartó katonáink ismeretei nincsenek egy súlycsoportban mondjuk ír vagy luxemburgi kollégáikéval.
