Vilmos nyakon ragadta öccsét, aki ráesett a kutya táljára, amely megsebezte a hátát – az efféle kalandok nem valamelyik kereskedelmi televízió reality show-jának a kellékei. Vagy talán éppen azok, csak illedelmesebben olvasgatjuk, ha tudjuk, hogy a brit királyi családban történt az eset, nem pedig valamilyen villában, ahol emberi testnedvek és trágár kiszólások jelzik a színvonalat?
Engem már régóta nem érdekelnek a különféle királyi családok bulvárhírei, tekintve, hogy ami királyi még maradt belőlük, láthatatlan számunkra. A társadalomtól legjobban sújtott Windsorokról sem valódi események, fajsúlyos döntések, jó példák jutnak eszünkbe, hiszen azoktól már megfosztotta őket a liberális demokrácia. A királyok, uralkodók sorsa ma pusztán annyi Európában, amit Ákos így fogalmazott meg a Majom a ketrecben című örökbecsűben: „Van olyan, aki nyugodt, hallgatag, / Jól kezelhető, néma rab, / De akad olyan, aki megvadul, / Ha börtönéből nem szabadul.”
Ilyen elszabadult nagyágyú most VV Harry, aki tényleg megvadult, és hercegből celebbé változott.
Tudom persze, hogy sem abban a családban, sem más királyi famíliákban nem ma kezdődtek a furcsa esetek. Nyilván száz éve is akadt rejtegetnivaló, ahogyan minden más családban is előfordul. Azzal is tisztában vagyok, hogy a közvélemény nyomása miatt nekik sok mindent nem szabad, amit nekünk igen. De a baj nem is ezzel van. Hanem azzal, hogy nem okkal, hanem oktalanul bámuljuk őket.
