idezojelek

Az európai

XVI. Benedek azzal, hogy Európa védőszentjére utalva választotta pápai nevét, arra igyekezett rávilágítani, milyen érték Európa.

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
Cikk kép: undefined

Hosszú idő fog eltelni addig, amíg mindenki fel tudja majd ismerni XVI. Benedek nagyságát és jelentőségét az életünkben. II. János Pál pápát már életében szentként tisztelték, a halálát követő, betölthetetlen űrbe érkezett a német egyházfő, aki nagyon visszafogott, nagyon emberi, nagyon csendes volt, de most, a halálával kiderül, milyen közel állt az emberek szívéhez. II. János Pál pápa a betegségével vívott személyes küzdelmével mutatott példát, Benedek ugyanakkor nem ezt az utat választotta, amikor 2013-ban lemondott. 

Korunk legnagyobb teológusa szenvedélyesen kereste az igazságot, amely nem áll ellentétben a természettudományos vívmányokkal, inkább kiegészíti az anyag tudósainak meglátásait, elméleteit. A legvégső igazságot ő Krisztusban találta meg, de ez a munka és szenvedély természetesen soha nem fog befejeződni. 

Mások folytatják majd utána az igazság keresését, de mivel a hitet bizonyítani lehetetlen, nem lesz végső győztes ebben a vitában. Ahogy Benedek pápa se kívánt senkit se legyőzni. Ugyanakkor végakaratában is leszögezte, állhatatosnak kell lenni a hitben, s honfitársait is erre szólította fel, hogy ne csüggedjenek, hanem tartsanak ki.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joseph Ratzinger az igazi, kiveszőfélben levő európai ember archetípusa volt. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek is kiemelte ezt megemlékezésében, a pápa igazi európaiságát. Mert hiá­ba is torzult el teljesen ez az eredetileg nagyon szép eszme, s vált az Európai Unió Európa szinonimájává, a valóságban tényleg létezik az európaiság. Ez értéket jelent, és nem korlátlan szabadosságot. Az európai ember tisztában van az ősei által felépített kultúra és tudomány, gazdaság és életmód mérhetetlen értékességével, így azt őrzi és igyekszik továbbfejleszteni. Isten nélkül teljesen értelmetlen Euró­pát elképzelni, a katolikus egyház nélkül szintén, de a reformáció is alapjaiban határozza meg azt a világot, amit mi, Európában élők ismerünk. Mert nem vagyunk mindannyian európaiak, ez egy kitüntető cím kell hogy legyen, amiért meg kell küzdeni, ki kell érdemelni. 

XVI. Benedek azzal, hogy Európa védőszentjére utalva választotta pápai nevét, nem kizárta a többi kontinens lakóit a figyelméből, hanem saját példáján keresztül igyekezett rávilágítani, micsoda érték ez a csodálatos Európa, amelyet közösen kell megőriznünk, az egész nagyvilág segítségével.

 Ha az öreg kontinens elveszíti a jellegét, az az egész világnak tragédiát jelent. Róma Európa szíve, egyben a világ keresztényeinek fővárosa, szellemi központja. Ma Rómában a templomok elé kitett betlehemeket ráccsal kell elzárni, nehogy ellopják a szobrokat, hiszen az az állhatatosság, amelyre Benedek pápa figyelmeztetett, eltűnőben van. Európa rohamosan veszíti el önazonosságát, hitbéli ragaszkodását, türelmességét és saját értékeinek tiszteletét. Európa soha nem volt ilyen gazdag, mint manapság, de soha nem volt lélekben ennyire szegény, ennyire tétova, ennyire elveszett. „A világ kényelmet ad. De az embert nem kényelemre teremtették, hanem nagyságra” – mondta az emeritus pápa, aki rendszeresen felhívta a figyelmet a küzdés és a lemondás fontosságára, ami nélkül nincs igazi siker és valódi szeretet.

Benedek pápa kilenc éven át volt a Vatikánban lemondott pápaként, ilyen soha nem volt a világtörténelemben. Halálával derült ki, milyen fontos volt az utolsó pillanatáig mindenkinek, az egész világegyháznak, s Ferenc pápának is. Mi volt a titka? „Mustármag van nálam, és nem félek használni” – mondta egykor. Az a mustármag nálunk is megvan. Csak ma már nem szokás észrevenni, annyira kicsi.
 

Borítókép: XVI. Benedek pápa (Fotó: MTI/AP/ Markus Schreiber)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.