idezojelek

Minek nevezzelek?

A Párbeszéd néhány napja odacsiklandozta magához a zöld jelzőt, nyilván a méhlegelőnek hazudott nagyvárosi gyomtelepről merítették az ötletet.

Cikk kép: undefined

Az ötlet, hogy egy politikai párt megváltoztatja a nevét, ha itt az ideje, nem új keletű. Annak idején az MSZMP elhagyta a munkás szót, nosza, létre is jött azonmód a vadkapitalista mozgalom. A Magyar Demokrata Fórum váratlanul Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre váltott, nem is csoda, hogy örökre elnyelte őket a sírgödör. A Fiatal Demokraták Szövetségéből is Fidesz – Magyar Polgári Szövetség lett, de sorozatos kormányalakításai után nem állíthatjuk, hogy az új üzenet hatástalan volna.

Szerencsére itt vannak nekünk a mai baloldali pártok, az ötletes névváltoztatások rendületlenül zajlanak. A Jobbik például kitalálta, hogy mostantól Konzervatív is, nem mintha a konzervatív oldal ne volna teljességgel foglalt néhány évtizede, de valamit mégis hazudniuk kell maguknak. A Párbeszéd néhány napja odacsiklandozta magához a zöld jelzőt, nyilván a méhlegelőnek hazudott nagyvárosi gyomtelepről merítették az ötletet. Itt van még az MSZP, amellyel kapcsolatban Szanyi Tibor idejekorán figyelmeztetett, trendibb nevet kellene adni, de ami késik, múlik is, mert nekik így pont jó.

Márki-Zay Péter egy év alatt a saját pártját sem tudta megalakítani, egyébként is azt üzente egy tegnapi interjújában, hogy Orbán remekül kormányoz az ellenzék nélkül is – a vásárhelyi embert tehát egyelőre ne vegyük komolyan, ő pusztán azért nem változtatta meg pártja nevét, mert még nincs neki.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha most alaposan végiggondoljuk, hogy ez a társaság a tavalyi megsemmisítő választási vereség óta ennyire jutott, egyúttal az ítéletünk is készen áll. Jelenleg a baloldali ellenzék nemcsak tehetetlen, de szemmel láthatóan azt sem tudják felmérni, kik ők, mit akarnak, hova tartanak. Vagy bárki tényleg elhiszi, hogy a Moszkvát, Brüsszelt egy­aránt lefetyelő Gyöngyösi, a politikailag impotens Karácsony, a két értelmes szót kinyögni képtelen Fekete-Győr, meg a szegény Kunhalmi Ágnes a legegyszerűbb alapkérdéseket tisztázni tudná? Amely alapkérdést – roppant szerényen – hadd idézzem vissza saját magam választások után írott cikkéből: mikor ébrednek rá végre, hogy örökre el kellene tűnniük a közéletből, tekintve, hogy tehetségtelenek, alkalmatlanok, örök vesztesek?

Nos, nem eszik ilyen forrón a kását a baloldalon. Nekik ugyanis számtalan más szempontjuk is létezik a hosszú időre elnapolt választási győzelem mellett, hadd említsem ezek között mindenekelőtt a pénzsóvárságot és a hatalmi kényszert. Hogy milyen nagy az étvágy, pontosan jelzi, hogy az összes mandátumvadász és fizetésre ácsingózó kishal átúszkált a Demokratikus Koalíció csendesebb vizeire. Ez a párt persze soha nem változtat nevet, miért is kellene? Ők a Gyurcsány házaspár égisze alatt szilárdan léteznek, roppant elégedettek azzal, hogy módszeresen felfalták az összes baloldali pártot.

Persze a jövőről is akad mondanivaló, olykor Ferenc kigyúlt víziókat reptet fel közönségének remek Facebook-oldalán. Ennyi egyelőre éppen elég ahhoz, hogy legyen mandátum, legyen fizetés. Vagyis jelenleg a DK a kenyérosztás puszta tényéért a legígéretesebb választás a renegátoknak.
Sok előre nem látható esemény zajlik a nemzetközi és a hazai politikában, hetek alatt új helyzetek állnak elő, de ha csak az ellenzék tényleges erejét, színvonalát tekintjük, a következő választásról éppen ők mondják ki máris a végeredményt. Amit az elmúlt évben műveltek itt, politológiai, erkölcsi értelemben egyaránt katasztrófa. Viszont ügyesen változtatnak nevet, azt meg kell hagyni. Végre valami, reménykedjünk, hogy egyszer Márki-Zay kupaktanácsának is jut önálló elnevezés, éppen ideje, ő is megérdemli, ahogyan a többiek is.

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.