Anélkül, hogy hadtörténeti tanulmánynak álcáznánk mai vezércikkünket, rögtön az elején állapítsuk meg, hogy egy szűk körön kívül gyakorlatilag senki sem tudja, mi az aktuális helyzet az ukrajnai hadszíntéren. Ennek az lehet a fő oka, hogy a nyugati és a keleti tájékoztatás is teljes mértékben propagandát közvetít, a tényekre kíváncsiak kevés hiteles forrásból tájékozódhatnak. Hetek óta az tűnik a legfontosabb kérdésnek, vajon ki győz Bahmutnál. Sikerül-e visszaverni az orosz támadást vagy sem, és egyáltalán, milyen fordulatot hozhat a háború menetében, ha az ukrán védelem összeomlik?
Nos, siessünk előre ezúttal a végső következtetéssel: Bahmut nem Sztálingrád. Bármi lesz a harc végkimenetele, nincs döntő fordulat. Ukrajna egyelőre nem kapitulál, Oroszország pedig pláne nem. Ez legyen az első fontos állításunk. Annál is inkább, mert a kiszivárgott – persze korántsem mérvadó, lásd a bevezető mondatot, miért nem – híradások szerint Moszkvában éppen úgy elhúzódó háborúra számítanak a politikusok és katonák, mint Kijevben.
Bahmut ostroma a régi hadviselést idézi, amennyiben egy megerősített, élelmiszerrel, nehézfegyverzettel feltöltött várost gyakorlatilag bekerítettek az oroszok, és most, akárcsak a második világháborúban, odabent kitartanak a végsőkig, ami már csak az eddigi több tízezer halott miatt is kemény fogadalom. Különösen akkor, ha a város stratégiai jelentőségét – érthető módon – nem emeljük a legmagasabb szintre. Bahmut mégis kulcskérdés, ha nem is hadászati szempontból. Sokkal inkább azért, mert az ostrom után a győztes széttépheti a vesztes mindenhova kivetett propagandahálóját, elmondhatja, hogy jaj a legyőzöttnek.
Bahmut után valakinek nyilvánosan is meg kell majd fogalmaznia, hogy a háború eltarthat ugyan egy darabig, de előbb-utóbb mondani kell majd valamit a békéről is. Talán Zelenszkij lesz az, aki egyébként nemrégiben arról beszélt, hogy ha Bahmut elesik, akkor Ukrajnának vége. A kelleténél komolyabban ezt a kijelentését azért nem szabad venni, mert a békekötés módozatairól és időpontjáról sokkal inkább Washingtonban döntenek, mint Kijevben. Ha azt tekintjük, hogy hasonló mondatokra egyetlen orosz sem ragadtatta magát, sőt a Wagner-csoportos Prigozsin arról beszélt, hogy komoly veszteségek érték őket, mégis felmorzsolják az ukránokat, talán joggal bizakodnak a támadók.
Ennek az eszement, kívülről irányított, testvérnépeket egymásnak ugrasztó háborúnak a célrendszere kevésbé világos, mint a következményei. Ha a globális katasztrófa elmarad, akkor Oroszország és Ukrajna egyaránt kap és veszít valamit a végelszámolásnál. Ukrajna valószínűleg nemzeti területeinek egy részét adja át a támadónak, Moszkva pedig politikai, gazdasági, közéleti tiltások között egyensúlyoz majd hosszú éveken, talán évtizedeken át.
A törékeny status quo keretei tehát már most is jól látszanak, de két fejlemény felboríthatja az előzetes számításokat. Az egyik a jövő évi amerikai elnökválasztás, hiszen republikánus győzelem esetén a teljes külpolitikai, diplomáciai rendszer felülvizsgálata várható. A másik pedig az a lehetőség, hogy Putyinnak nincs már tíz-tizenöt éve a hatalomban, ha személycserére kényszerülnek Oroszországban, teljesen új fejezet kezdődhet a nagyhatalmi párbeszédben és a nemzetközi kapcsolatokban. A lényeg, hogy Bahmutban voltaképpen nem dől el a háború, ugyanakkor egy lépéssel közelebb kerülhetünk az egész emberiség legfőbb vágyához, hogy legyen béke már. Mert ennek az egésznek mielőbb véget kell vetni, olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges.
