Itt van nekünk Tucker Carlson. Az ember, aki annyira tehetséges, sikeres és bátor, hogy a saját hazájában vagy őszinte rajongás, vagy heves gyűlölködés alanya. (Igaz, hallottunk ilyet itthon is…)
Tucker Carlsonnal tulajdonképpen az a baj, hogy jött, látott és kimondta az igazságot. Nemrégiben arról formált gondolatokat, hogy Presmannek le kell mondania, és bár szereti Amerikát, jelenleg – sajnos – hülyék kormányozzák. Ez utóbbi felvetést nem kommentálnám, de aki látta már az amerikai elnököt tárgyalás közben szunyókálni, illetőleg ott nem tartózkodó embereknek gratulálni a színpadon, inkább hajlik arra, hogy Carlsonnak igaza lehet.
Ami azonban Pressman nagykövetet illeti, érdemes néhány dolgot tisztázni.
Elsőként azt, hogy David Pressman nem maga Amerika. A világ első számú politikai, gazdasági és katonai hatalma ugyanis – finoman szólva is – megosztott. A partvidéki liberális elit és az ország kisvárosaiban élők közötti különbség mára nyomasztóan szembetűnő. Pressman nem az Egyesült Államok arca, mindössze a demokrata kormányzat küldte ide, hogy néhány esztendő után ugyanúgy átadja a stafétabotot, ahogyan elődei tették. De Pressman szerény személyével utat mutat. Hogy megüzenjék az engedetlen szövetségesnek: igen, ő a mi „fiunk”, azt szeretnénk, ha olyanok lennétek, mint ő. Valamint tanuljatok engedelmességet, figyeljetek rá, hiszen ő remekbe szabott, alaposan kiképzett helytartó. Mi azonban nem szeretnénk rá hasonlítani. Nagyon nem – bocsánat.
