A liberalizmus olyan világ, amelyben már semminek sincs értéke, de mindennek van ára – Alain de Benoist filozófus talán maga sem gondolta, mennyire eltalálja az igazságot. A politikai térkép baloldalát szemlélve a rendszerváltozás óta az az érzésem, hogy arrafelé senkinek sincs fogalma arról, hol, kikkel és miért is élnek egyáltalán.
Ha jobboldal és baloldal között a meghatározó különbségeket kellene felrajzolnunk, akkor talán azzal kezdenénk, hogy a jobboldaliak „régi emberek”, a hagyomány és a tapasztalat hajtja őket, míg a baloldalon modern ideológiák mára kikopott téziseit magolják be, valamint nem szereznek gyakorlati tapasztalatokat, inkább álértelmiségi pózolással igyekeznek felszínen maradni.
Mindez azért jutott eszembe, mert hallgattam Orbánt Viktort, aki arról beszélt, hogy a hídfoglalók bármiről elmondhatják a véleményüket, gyülekezhetnek is, de több tízezer ember mégsem élheti miattuk a megszokott életét. Világos beszéd, nem is illene ragozni – ha a szavak ugyanazt jelentenék a liberálisok számára, mint nekünk. Csakhogy – mint emlékszünk – náluk értékek már nincsenek, legfeljebb szólamok, és persze mindennek ára van, másfajta viszonyrendszert, értékmérőt ez a társaság nem ismer (aki ezt túlzásnak tartja, kicsit révedjen vissza arra, hogy a hazáról, családról, vallásról, nemzeti kisebbségekről és oly sok minden másról milyen érzéketlenül nyilatkoznak a baloldaliak, miközben olyan remek témák, mint a feminizmus, a homoszexuálisok vonulgatása vagy a bálnák emésztése rabul ejti őket).
Jogok és kötelességek – ezt szegezzük tehát először a liberálisoknak. Hiszen ők állandóan csak jogokról beszélnek, csakis erre a témára jár az agyuk, társadalmi szerződésekre, politológusok idézeteire gerjednek magányos áprilisi délutánokon. A liberális voltaképpen szakadatlan forradalomban él – legalábbis fotelben üldögélve, hiszen fegyvert nyilván soha nem fogna – képzelete utópiákra gyújtogatja, azonkívül különféle osztályokba és csoportokba rendezve értelmezi az emberi nemzetet.
De ott vannak a kötelességek, amelyek erkölcsi és írott természetűek egyaránt lehetnek – az első neve hagyomány, a másiknak törvény.
Ezekről a liberális persze hallani sem akar. Minden olyan szervezet, amelyben hierarchia vagy tisztelet fűzi össze az embereket (példának a hadsereget és az egyházakat hozom fel), a liberális számára elsődleges célpont. Aligha véletlen, hogy a kommunistának, anarchistának, mezei liberálisnak, emberi jogistának a felforgatás a valódi mestersége. Soha nem nyugszanak, csak akkor, amikor a pusztulás már teljes, egymást is nyaktiló alá küldték, és kiirtották, eltüntették a másként gondolkodókat. Megszámlálhatatlan baloldalival találkoztam életem során, de szinte mindegyik nihilista és elméleti brekegő volt, a legkevésbé sem tudtam őket tisztelni semmiért. Talán éppen azért visszataszítóak, mert örökké a jogokról ordítoznak, de a kötelességeket mindig eltaszítják maguktól.
Ezért gondolom azt, hogy a társadalmi párbeszéd nem pusztán nehéz, de szinte lehetetlen.
Akar a fene liberálisokkal vitatkozni kihalásra ítélt kedvenc csoportjaikról, dehogy fogunk a hülye jogaikról parttalan monológokat hallgatni. Tedd a dolgod, ember, igyekezz tisztán élni, bízz Istenben, alapíts családot, költözz vidékre, dolgozz becsületesen, és akkor majd, egyszer, talán… Illendően erről hadd ne szóljak többet, de maradjunk annyiban, hogy a pride meg a többi baromság sem az ő jogaikról, hanem a többi ember bosszantásáról szól. Szerintem ebből induljunk ki, ha végre tényleg szeretnénk valami értelmeset mondani erről a hajcihőről.
