Ki gondolta volna, hogy mennyi közös ügyünk van Paraguayjal (a futballon kívül)? Márpedig Gustavo Leite, e dél-amerikai ország szenátora a CPAC-en – a jobboldal nemzetközi seregszemléjén – készült interjúnkban egyre-másra sorolta a mieinkéire igencsak hasonlító ügyeiket: gyermekvédelmi törvény, nem a melegházasságra, a belügyeikbe beavatkozó amerikai nagykövet és a woke-ideológiát meghonosítani igyekvő NGO-k.
Témánál vagyunk, hiszen mindezeket Magyarországon is jól ismerjük. Azt gondoltuk volna, semmit nem tudunk erről a távoli országról, mire kiderül, hogy a legfontosabbakkal márpedig túlságosan is tisztában vagyunk: a paraguayiakat ugyanúgy zsákmányállatnak nézte a globális baloldal, ahogyan az előző amerikai kormány idején bennünket is. A CPAC, a világ jobboldaliainak évről évre — amerikai mintára — megrendezett felvonulásának ugyanakkor az a nagy fegyverténye, hogy saját pályáján küzd meg a baloldallal, globális színtéren véve fel velük a kesztyűt.
Márpedig a jobboldal eredetileg nem internacionalista. A nemzetek Európájának prominensei, mint a francia De Gaulle, nem is biztos, hogy értenék, mi megy végbe ma Európában. De a globalizáció korában a nemzeti jobboldal rákényszerül, hogy idegenben, globális válogatottal, köztük Soros György szoldateszkájával vívja meg ki-ki meccseit.
E harc jelentős fórumává nőtte ki magát a már negyedszer megrendezett magyarországi CPAC, amely egyazon cél érdekében hozza össze a földkerekségről a nemzeti konzervatív értékek képviselőit. A legutóbbi CPAC óta eltelt időben a mostani seregszemlét videóüzenetben köszöntő Donald Trump amerikai elnökké választása óriási lökést adott e mozgalomnak. A magyar szervezőket dicséri, hogy Japántól Chiléig az egész világ tudja már, kik vagyunk. A magyar CPAC az első és egyetlen ilyen franchise a földrészünkön. Ez márpedig az egymást követő Orbán-kormányok szinte napra pontosan tizenöt éve tartó kormányzásának köszönhető, miután Magyarország mindeközben a nemzetközivé kényszerült szuverenista jobboldal fáklyavivőjévé lett.
Mindezzel együtt minket az európai politika, abban pedig hazánk sorsa foglalkoztat. Az EU két vezető országát illetően optimizmusra ad okot a német Alternatíva Németországért népszerűsége – Alice Weidel AfD-társelnök a CPAC egyik díszvendége volt –, ahogyan az is, hogy a franciák elsöprő többsége akkor sem kívánná a háta közepére sem Emmanuel Macron elnököt, ha második mandátuma leteltével újraindulhatna az Élysée-palotáért. A briteknél (ők már nem EU) szintén előretört a szuverenista jobboldal, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) meg szó szerint a bécsi kapu előtt áll.
Szűkebben vett pátriánk Közép-Európa. Az elmúlt években nyugati politikusok és véleményvezérek neveztek bennünket a woke ideológiával szembeni ellenállás földjének. A visegrádi négyeket most Orbán Viktoron kívül Robert Fico szlovák miniszterelnök – taktikai, de megbízható szövetségesünk az Európai Tanácsban – képviselte a CPAC-en, ahogyan eljött a régióból két exkormányfő, a cseh Andrej Babis és a lengyel Mateusz Morawiecki is.
Igen fontos fejlemény a szuverenista erők szempontjából, hogyan alakul majd most vasárnap a lengyel elnökválasztás döntő fordulója. Megválasztása esetén a jobboldali Karol Nawrocki nemcsak Donald Tusk a jogállamiságot visszaszorító kormányával szemben képezhetne további ellensúlyt, de nagy lépést jelentene abban is, hogy a nemzetek Európáját hirdetők idővel átvehessék a brüsszeli stafétabotot. Az AfD, a francia Nemzeti Tömörülés, az FPÖ vagy a holland Szabadságpárt már a kapukat döngeti. Paraguaynál közelebb is rendezhetjük közös dolgainkat.
