A hír illúziója

A világokon átívelő közösségi oldalak hírekről hazudnak a fogyasztónak, de propagandát adnak el.

Nem először került kínos helyzetbe Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Ahogy egyre vadabbul dúl a tengerentúlon a választási kampány, úgy kerülnek fel a különböző híroldalakra a nagy szenzációt jelentő leleplezések, például Joe Biden demokrata elnökjelölt fiának gyanúsnál is gyanúsabb ukrajnai ügyeiről. Ezek az internetes fizika törvényeinek megfelelően átesnek a virtuális hálón, és hatásuk szavazatokban mérhető. Csakhogy ez az internetes fizika nem olyan kőbe vésett tudományág, mint az iskolában tanult, a Föld gravitációját is figyelembe vevő rendszer, itt nagyon furcsán tudnak visszapattanni a hírek.

Mert a világháló csal. A világokon átívelő közösségi oldalak hírekről hazudnak a fogyasztónak, de propagandát adnak el. Nagyon hasonlít a kettő egymáshoz, de azért nem ugyanaz. Mert a Joe Bidenre nézve nagyon kellemetlen sztorikat felfogja a netes algoritmus, kiszűri a találatok közül, s volt-nincs. Nem lesz hatása. Nem tudja elolvasni az egyszeri hírfogyasztó, nem fogja beszerkeszteni a demokratákhoz közel álló híroldal sem, számára ezek nem hírek. Az hír, hogy egy tévés műsorvezető gúnyosan kiosztotta Donald Trumpot, mert nem tetszett neki az elnök Twitter-üzenete. Arról a videó is megtekinthető, bármennyiszer, és azért fizetni sem kell, az ingyenes szekcióba teszik. A Hunter Biden-ügy konkrétan nem létezik a híroldalak hatalmas szeletén, annak eredményeként, hogy a hírközlés monopóliuma átkerült a közösségi hálózatokhoz. Őket pedig egyáltalán nem kötik erkölcsi béklyók, kérdéseket se tesznek fel, hiszen azzal a céllal működnek, hogy ne Donald Trump legyen a következő amerikai elnök, hanem Joe Biden. Ez a feladat.

Pedig azt mindenki tudja, hogy Joe Biden nem különösebben jó jelölt. De ez volt a kompromisszum, amelyet megkötöttek egymással a nagy hatalmú klánok és hálózatok, hátha a nem túlzottan éles elméjű és friss politikust formába tudják hozni a hihetetlenül profi imázsteremtő művészek. Aztán Biden egy vitafórumon Trump külpolitikáját bírálva megállapítja, hogy a totalitárius rezsimek terjednek, lásd Belaruszt, Lengyelországot és Magyarországot. Mert ő ugye remekül ért a világ ezen szögletéhez, kisujjában van a regionális politika, első mondatában aggodalmát fejezi ki a NATO egysége kapcsán, majd diktatúrának nevezi a NATO-szövetséges Magyarországot, mert Mark Hoffman Pennsylvaniából rákérdez a külpolitikára. Biden szavai pedig elterjednek a hálózaton, azokat nem fogja átfésülni a Twitter, a Facebook, s Mark Hoffman azt fogja mesélni barátainak, hogy bizony, Magyarország egy diktatúra, olyasmi, mint Belarusz, amely voltaképp olyan, mint Oroszország. Ehhez persze muníció kell Bidennek, az imázsteremtő művészek pedig épp elég ideig képezték a fénykorán messze túlhaladott egykori alelnököt, hogy ezeket az országokat említse meg. Mint egyfajta kilövési engedély, most lehet bírálni Magyarországot, hogy később ugyanezt a mondatot vissza lehessen fordítani, rávilágítva, hogy még az Amerikai Egyesült Államok híres politikusa, egykori alelnöke, Joe Biden is így gondolkodik rólunk. Nyilván ennek az adna csak nagyobb hátszelet, ha a médiakampány hatása valóban olyan óriási volna, mint azt remélik a demokratáknál.

Négy éve tökéletesen biztosak voltak abban, hogy Hillary Clinton állásai bombabiztosak, egyszerűen nincs olyan erő, amely megakadályozhatná a győzelmét. De mégis volt, mert a marionettbábuként irányítható szavazó koncepciója valójában egy liberális, nagyvárosi remény, és soha nem volt igaz. Csak a törekvés van meg rá, hogy létezzen ez a nagy és irányítható massza, alaktalan, gyökértelen, nemtelen és hazátlan. Szavazóautomata, amely a mennyei manna nélkül meghal. De 2020 van, így a manna Twitteren érkezik.