A győzelem tudománya
A kis- és középvállalkozások (kkv) döntéshozói stagnáló, enyhén visszaeső beruházási hajlandóságot jeleznek a következő egy évre a Gfk–Napi Gazdaság beruházási indexe alapján. Ugyanakkor erőre kaphatnak a családi vállalkozások – legalábbis ez sejlik egy s
A kis- és középvállalkozások (kkv) döntéshozói stagnáló, enyhén visszaeső beruházási hajlandóságot jeleznek a következő egy évre a Gfk–Napi Gazdaság beruházási indexe alapján. Ugyanakkor erőre kaphatnak a családi vállalkozások – legalábbis ez sejlik egy s
A műfogsor még semmi. Van itt minden: játékok, kardok, dohányos relikviák, sőt gerincmerevítő is. A BKV olyan tárgyakból állított össze kiállítást, amelyeket az utóbbi években közlekedési eszközökön veszítettek el az utasok, és azóta sem kereste őket senk
Közel kétszázezer magyarországi németet telepítettek ki a második világháború után, közülük több tízezret a Dél-Dunántúlról. Helyükre felvidéki magyarok érkeztek vagy bukovinai székelyek. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum A történelem sodrában című
A szocialista városvezetés hozta létre azt a mamutcéget, amely Pécs vagyontárgyainak kezelésére, valamint a városüzemeltetési feladatok ellátása volt hivatott. A veszteségesen működő Pécs Holding Zrt. átszervezését már év elején elkezdték, a finomhango
Hivatalosan is elkezdődött tegnap a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn, amelynek szervezőit és résztvevőit a megnyitón a helyi katolikus egyházközség plébánosa, valamint a protestánsok nevében egy református lelkész is megáldo
Horgolt ékszereit már egy ausztráliai és egy amerikai üzlet is árulja, itthon egyelőre személyesen ő maga. Nánai Borbála szerint külföldön még mindig nagyobb értékük van az egyedi tervezésű kiegészítőknek, de már itthon is ébred az igény a tucatárutól elt
A védelem is megfellebbezte a Képíró-ügyben született elsőfokú ítéletet. Eközben Efraim Zuroff dühödt nyilatkozataira válaszul az Országos Igazságszolgáltatási Tanács közleményben utasította vissza a magyar bíróságok függetlenségét kétségbe vonó állítások
A négyes metró megépülhet, megmarad a 181 milliárd forintos EU-támogatás, s a vonalon már 2014 első felében utazhatunk – közölte tegnap este Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester, miután aláírta a megállapodást a metrókocsik szállításáról az Alsto
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ezt a magyar családok is megérzik.
Magyarország és az Európai Unió érdeke is az, hogy a nyugat-balkáni országok mielőbb csatlakozzanak a közösséghez – hangsúlyozta Nagy Márton.
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.