Röviden
Miközben pereskedések sora várható a génmódosított vetőmaggal elkövetett szennyezés miatt, a megsemmisítésre ítélt kukoricát el sem lehet szállítani az érintett területekről. Az ilyen termést legfeljebb zöldtrágyaként szánthatják be a földbe a gazdálkodók
Miközben pereskedések sora várható a génmódosított vetőmaggal elkövetett szennyezés miatt, a megsemmisítésre ítélt kukoricát el sem lehet szállítani az érintett területekről. Az ilyen termést legfeljebb zöldtrágyaként szánthatják be a földbe a gazdálkodók
Hangos médiacirkusz közepette érkezett meg a zágrábi börtönbe a korrupcióval vádolt Ivo Sanader. A volt horvát miniszterelnök körüli politikai csinnadratta azonban csak most kezdődik, hiszen nemrég december 4-re tűzték ki a parlamenti választás időpontját
Az Államadósság-kezelő Központ minden érintett magánnyugdíjpénztárnak visszautalta azt az összeget, amelyből megkezdhetik többek között a reálhozamok kifizetését. Úgy tudjuk, a kisebb kasszák már el is kezdték a tagi kifizetések utalását, de a nemzetközi
Nem dobta ki, bár még nem is fogadta be a chicagói bíróság azt a keresetet, amelyet holokauszttúlélők egy csoportja nyújtott be a MÁV ellen. Szakemberek szerint a végzés negatívan befolyásolhatja a vasúttársaság ellen függőben levő washingtoni kereset ügy
A Magyar Orvosi Kamara szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a kezdő szakorvosoknak szánt ösztöndíjprogram. A kamara vezetője, Éger István közölte: mérlegelik, hogy a kormányfőhöz forduljanak az egészségügyi dolgozók b
Továbbra is válságos a hazai dinnyetermelők helyzete. A kereskedők a dinnye kilójáért a termesztési önköltséget sem fedező 28-30 forintot kínálnak a gazdálkodóknak. A vidékfejlesztési tárca újabb, a gyümölcs értékesítését megkönynyítő intézkedést jelen
Több civil szervezet finanszírozásából is kivonul az MSZP pártalapítványa, amely a választási vereség után kevesebb pénzből gazdálkodik. Miközben a Táncsics Alapítvány vezetője, Gyurcsány Ferenc a baloldali értelmiség felelősségéről beszél, annak egyik
Évek óta ostromolják a civil szervezetek azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a pénzintézeteknek, hogy egyoldalúan módosítsák a hitelszerződéseket. Eddig nem jártak sikerrel. Hamarosan újabb perek indulhatnak a pénzintézetek ellen.
Szombathely neve lassan összefonódik a dzsesszel egy baráti társaság kitartó munkájának köszönhetően; idén múlt tizenkét éve, hogy elindult az első Lamantin jazzfesztivál és a hozzá kapcsolódó improvizációs tábor. A legutóbbi, júniusi rendezvényen a szerv
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.