Egyre többen fizetik időben a számláikat
Átlagos forgalom mellett kismértékben csökkent tegnap a pesti parkett részvényindexe, ugyanakkor a forint javított korábbi helyzetén. A Mol eközben bejelentette: ajánlatot tesz a horvát INA közkézen lévő törzsrészvényeinek megvásárlására.
Átlagos forgalom mellett kismértékben csökkent tegnap a pesti parkett részvényindexe, ugyanakkor a forint javított korábbi helyzetén. A Mol eközben bejelentette: ajánlatot tesz a horvát INA közkézen lévő törzsrészvényeinek megvásárlására.
Pazarló gazdálkodás és magas jutalék jellemezte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, amely még a kormányváltást követően is 1,2 milliárd forint értékben kötött reklámszerződést egy MSZP-hez kötődő tévécsatornával.
Minszk bízik abban, hogy a magyar uniós soros elnökség, majd az ezt követő lengyel hozzájárul az európai politika keleti vektorának erősítéséhez. Ezzel csak nyerhet Belarusz, az Európai Unió, Oroszország és a posztszovjet térség más országai is. Szintén k
Gyorsaság, olcsóság, szakszerűség – ilyen indokokkal hozták létre 2007 áprilisában a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot, vonták el a nagyberuházásokhoz köthető feltárási jogot a Budapesti Történeti Múzeumtól, valamint illetékes megyei múzeumoktól.
Gyurcsány Ferenc csak egy kívánságot fogalmazott meg a sukorói telekcsereügylet kapcsán – ezt vallotta Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója. A hűtlen kezelés miatt előzetesben lévő férfi arról is beszámolt, Veres
Évente háromszázmilliárd forintot osztanak el az Új Széchenyi-tervben, s az egyszerűsödő pályázatokat akár a vállalkozók is megírhatják. A kormány 2014-ig százötvenezer új munkahelyet remél a megújított pályázati rendszertől.
Január elsejével új Költségvetési Tanács (KT) áll majd fel egy szerdán benyújtott módosító indítvány szerint. Az Index szerint jövőre párhuzamosan két tanács működik majd, mivel az új KT-nak új tagjai lesznek, pedig a jelenleg működő tanács három tagja kö
Soha nem indult még annyi településen adósságrendezési eljárás, mint az idén. Miközben 1996 óta összesen 41 esetben nyúltak ehhez az eszközhöz, 2010-ben kilenc településen kérték a csődbiztos segítségét. Szigetváron már befejeződött az eljárás, a többi
Valódi döntési helyzetbe hozzák a helyi közösségeket a megújuló Leader-programban – mondta tegnap V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár. Egyszerűsítik a pályázati eljárást, megfelezik a döntési időt, és – a Leader alapelvének megfelelően – megnyitj
Megszületett a jövő évi bérmegállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). A minimálbér 78 ezer, a szakmunkások garantált bérminimuma 94 ezer forintra emelkedik, a versenyszférában pedig 4-6 százalékos béremelést ajánlanak 2011-ben.
A Házsongárdi temető a kontinens legrégebbi sírkertjei közé tartozik – pusztulásáról naponta érkeznek riasztó hírek. Gaal György és Gránitz Miklós kétkötetes albuma, amelyet hétfőn este mutattak be a budavári önkormányzat aulájában, részletesen ismerteti
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.