Lezuhant egy sportrepülő Úrhidánál
Az egyik utas meghalt, a másikat a mentők kórházba vitték.
Az egyik utas meghalt, a másikat a mentők kórházba vitték.
Elképzelhető, hogy megvárják a családi csődvédelem hatályba lépését.
Először járt és tartott előadást a győri rácsok mögött Pál Ferenc atya, egykori magasugróbajnok. – „Nem az a kérdés, Isten szeret-e minket, hanem az, mi szeretjük-e őt.”
Az egyik utas meghalt, a másikat a mentők kórházba vitték.
Elképzelhető, hogy megvárják a családi csődvédelem hatályba lépését.
Először járt és tartott előadást a győri rácsok mögött Pál Ferenc atya, egykori magasugróbajnok. – „Nem az a kérdés, Isten szeret-e minket, hanem az, mi szeretjük-e őt.”
A „mustárt a sebekre” elv a tengerentúli McDonald’s éttermekben elfogadott, idehaza más a helyzet.
Nagygyűlést tartott szerdán az MSZP Delhusa Gjonnal az iparvárosban. Előtte bejártuk a baloldali fellegvárat.
A kiégett fűtőelemek elhelyezése még komoly fejtörést okozhat.
A Magyar Nemzet információi szerint a házbizottság mai ülésén a Fidesz kezdeményezésére dönthetnek egy, a végrehajtókat érintő igen fontos kérdésben.
Csütörtöktől újra közlekedik a budapesti Gyermekvasút a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között, miután helyreállították a vonat pályáját.
Az alig egy hete megnyitott, csaknem 30 támogatást magában foglaló egységes kérelmeknél máris fennakadásba ütköztek a gazdálkodók.
A főpolgármester és más budapesti vezetők szerint ideális a volt OPNI területe.
Egy újabb „rendszerbontó” civil népszavazási kezdeményezést hitelesített szerdán a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Az államtitkár szerint az értékeket széles társadalmi összefogással lehet a leghatékonyabban megmutatni.
A Piarista Rend Magyar Tartománya újraválasztotta Labancz Zsolt tartományfőnököt.
A miniszterelnöki biztos szerint tovább kell ápolni és építeni a roma kultúrát is.
A lista április végén kerülhet a kormány elé.
Kétéves mélypontra került a kormányoldalba vetett bizalom – derül ki a HVG-ben csütörtökön megjelenő Medián-kutatás előzeteséből.
Sürget az idő. Áprilisban már kezdeni kellene a gyérítést, több önkormányzat pedig még a tavalyi állami támogatást sem kapta meg. A Balatonnál közel 40 millió forint hiányzik.
Feljelentést is tett a hivatal.
A Köznevelési reformok operatív megvalósítása című kiemelt projekt szeptember 30-ig valósul meg.
A kár meghaladhatja a négymilliárd forintot. A Lombard-cégcsoporthoz tartozik a pápai futballklub is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.