Makói iskolaigazgató: Rosszindulatú és sértő volt Lázár János megállapítása
Marad az iskolában az igazgató, aki egyedüliként pályázott újra a posztra, mégsem nevezték ki.
Marad az iskolában az igazgató, aki egyedüliként pályázott újra a posztra, mégsem nevezték ki.
A Lehel tér és Újpest-Központ közötti szakaszon hajnal óta pótlóbuszok közlekednek.
Az államalapítás óta eltelt több mint ezer év, de Róna Péter szerint a keresztény Európába való totális beilleszkedés ma is várat magára.

Vona Gábor hét „problémagócot” nevezett meg a Jobbik nyugdíjas-kerekasztalrendezvényén.
A tizenegy éve felhúzott székesfehérvári stadion főépülete olyan rossz statikai állapotban van, hogy el kell bontani.
Egy szakmai szervezet szerint a valaha virágzó ültetvények ma siralmas állapotban vannak.
A néhány hete lemondott Pottyondy Edina és Kádár Barnabás megüresedett helyét kellett betölteni.
Az LMP szerint a földművelésügyi tárca nagy lapításban van parlagfűfronton.
Erősen alulbecsülték a budai Várba tervezett projekt költségeit, így az átadás hónapokat csúszik.
Az Ausztriába belépni szándékozóknak körülbelül egy órát kell várakozniuk.
Czerván György szerint a legfőbb célkitűzés, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk.
A házelnök szerint Simicska Lajosnál vannak nagyobb szereplők is az ellenzéki oldalon.
Milliós felújítások helyett inkább milliárdokért épít a kormány új létesítményeket. Nem látható a fejlesztések célja.
A jegybank jelentős támogatásokat osztott szét tucatnyi szervezetnek 2017 második negyedévében.
Negyedik házassági évfordulójuk alkalmából kísértetiesen hasonló géppel vitte repülni feleségét a filmügyi biztos.
Sok iskolában az intézmény körüli munkákat végeztetik el a diákokkal a kötelező önkéntes tevékenység keretében.
A Dunakanyarban fejlesztik egyebek mellett a dobogókői kirándulóközpontot és a Börzsöny kerékpárút-hálózatát is.
A vizsgálatok az egyik fel nem használt, bontatlan és érintetlen alapanyagon baktérium jelenlétét mutatták ki.
Havi bruttó 55 800 forint. Ennél magasabb ápolási díjat senki sem kaphat.
Három roma családnak akart a volt polgármester szociális bérlakásokat venni tavaly európai uniós támogatásból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.