Lökdösődsz, te zsírleszívott, hájfejű, ócska senkiházi! Lökdösődsz? Te, katonaság szégyene, te nyomorult gyáva fehérjehalmaz! Te katona vagy? Voltál? Te?
Ordít a pofádról, hogy az első lövésnél elszaladnál, te akkor vagy „bátor”, amikor a veled egyívású tömeg tagjaként szemétkedhetsz valakivel.
Te vagy Schesskopf hadnagy reinkarnációja – bár nyilván nem olvastad a 22-es csapdáját (sem):
„Scheisskopf hadnagy őrjöngve szeretett díszszemlét nyerni, és fél éjszakáit virrasztva töltötte (…) a menetelésről írt könyveket bújta. Miután dobozszám olvadtak el csokoládékatonák a kezében, miközben a módszereket próbálgatta, áttért a műanyag cowboyokra, ezeket rendezgette tizenkettes oszlopokba, miután álnéven megrendelte a háztól házig intézménynél. (…)
Scheisskopf hadnagy három egymás utáni szemlén a vert mezőnyben végzett, s hogy kiköszörülje a csorbát, minden biztonsági intézkedést számításba vett, s már-már arra gondolt, hogy rajának mind a tizenkét emberét rászögezi egy hosszú, kétszer négyes kiérett tölgyfagerendára, hogy az igazodás-takarás tökéletes legyen.
A terv nem volt megvalósítható, mert a szükséges kilencven fokos fordulatot csak akkor hajthatták volna végre emberei, ha mindegyikük hátába egy nikkelöntvény forgócsatot is beszereltethetett volna, és Scheisskopf hadnagynak egyáltalán nem volt hozzá mersze, hogy ennyi nikkelöntvény forgócsatot a szolgálatvezetőtől kipréseljen, és hogy a kórházi orvosok közreműködését megszerezze.”
Na, ez vagy te.
És a legtökéletesebb pillanat, amikor azt mondja a kollégám, miközben lökdösöd, hogy „miért lökdös?”, mire te azt válaszolod lökdösődés közben, hogy „én nem lökdösöm”.
Ez a selejtes és feleslegesen létező homo sapiens prototípusa.
Úgyhogy vegyél vissza, amíg még visszavehetsz, világos?
