Németh Győző másodrendű vádlott kívánt egyedül szólni a vádlottak közül a védőbeszédek után. Elmondta, hogy három éve próbálja bizonygatni, hogy nem vett részt a gyilkosságban, és az ítélőtábla ítélete sem mosta le róla a gyilkos titulust. „Hozzá sem értem Marian Cozmához, mégis az egyik gyilkosaként emleget az ország” – mondta. Bevallása szerint szégyenli, amit Ivan Pesictyel tett, ám hozzátette, hogy nem csak emberölési szándékkel lehet ilyen jellegű sérülést okozni.
Cozma-ügy: Raffaelék már csak a döntésre várnak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetVéget ért a Cozma-ügy felülvizsgálatának keddi tárgyalása a Kúrián. Következik a határozathozatal, melyre jövő hétfőn kerül sor.
A keddi tárgyalási nap ezzel véget ért, a szerdai nap elmarad, a Kúria hétfőn hoz határozatot az ügyben.
Komoly hullámokat keltett a Cozma-ügy
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi bár előtt, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
A Veszprém Megyei Bíróság 2011 júniusában első fokon, nem jogerősen életfogytiglant szabott ki Raffael Sándorra és Németh Győzőre, Sztojka Iván pedig húsz év fegyházbüntetést kapott. A fellebbezések folytán a Győri Ítélőtáblára került ügyben 2012. április 27-én kihirdetett jogerős ítéletben azonban jelentősen enyhítették a három fővádlott büntetését: Raffael Sándort és Németh Győzőt tizennyolc-tizennyolc év, Sztojka Ivánt pedig nyolc év börtönre ítélte a másodfokú bíróság. A tábla indoklása szerint a cselekmények nem tekinthetők életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható minősített emberölés kísérletének, ehelyett emberölés és testi sértés állapítható meg, ami ebben az ügyben legfeljebb 20 éves szabadságvesztéssel sújtható.
Májusban az eset kapcsán Orbán Viktor is megszólalt a parlamentben, néhány nappal később pedig Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a nyilvánosságban és a Kúria elnökének írt levelében is kérte az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát a legfelsőbb bírói fórum elnökétől. A „nagy visszhangot kiváltó, esetenként túlzottan enyhe, következetlen vagy ellentmondásos ítéletek” – köztük a Cozma-ügy – miatti társadalmi felháborodásra hivatkozva pedig felvetette, hogy megfelelő-e a bírósági ítéletek szigora és következetessége. Darák Péter, a Kúria elnöke akkor válaszában jelezte, hogy az igazságszolgáltatás pártatlanságára tekintettel nem lát lehetőséget az igazságügy-miniszteri kérés teljesítésére.
Nyáron elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a kártérítési per, melyben a meggyilkolt sportoló hozzátartozói hozzávetőleg mintegy negyedmilliárd forintot követelnek az elkövetőktől.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!