Kádár János születésének 100. évfordulója, május 25-e környékén azonban ők is szépen kacsingattak – hogy ne mondjam, csippentgettek – visszafelé. Volt például egy kétnapos rendezvény ennek kapcsán az MSZP-thinktanknek aposztrofálható Politikatörténeti Intézetben.
Ott voltunk a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a munkásmozgalmi panteon tövében, ahol a százéves Kádár Jánosra emlékezett a róla elnevezett baráti társaság és a Magyarországi Munkáspárt 2006.
Összeszedtünk néhány olyan filmalkotást a centenárium alkalmából, amelyben az Öreg csalamádés hamburgeres, kevertes hétköznapjai jelennek meg.
Elmorfondíroztunk azon, hogy miért sírják vissza sokan Kádár világát 2012-ben úgy, hogy az Öreg még mindig velünk van, de most már egyben ellenünk is.
Felidéztük Kádár életútját is: egy gyáva, a fájdalomtól félő kommunistából egy fűthető medencés villában élő, kegyetlen belügyminiszter lesz, aki aztán az 1956-os forradalmat szovjet tankokon érkezve fojtja vérbe, csak hogy megszerezze a teljhatalmat.
Vinkó Józseffel, a Magyar Konyha főszerkesztőjével arról beszélgettünk, hogy milyen ételkompozíciókat köszönhetünk a pártfőtitkárnak.
Három termet kellett a szervezőknek egybenyitniuk, annyian jöttek el: szocialista és DK-s politikusok ugyanúgy tiszteletüket tették, mint a beszélgetőket militáns keménységgel lepisszegő kisemberek. Egyszerűen senkivel szemben nem lett volna fair erről írni, de egy mondatot azért idecitálnék. Ott hangzott el ugyanis, hogy bizony az a válság legbiztosabb jele, ha az emberek a múltjukhoz fordulnak kapaszkodóért. Hatalmas közhely, de mellbevágó volt szembesülni vele.
Együtt a pribékkel
Biszku Béla megjelenése Kádár János mobilszobrának avatóján viszont egész egyszerűen hihetetlen volt. Volt valami bizarr abban, hogy egy helyen tartózkodom egy véreskezű pribékkel, aki 1956 megtorlásainál kevesellte a „fizikai megsemmisítések számát”, és én meg azt jegyzetelem magamban vihogva, hogy kólásüvegben hozzák ki a narancsszörpöt Kádár sírjához a nosztalgiázó kommunisták.
Persze semmi félelmetes nincsen egy kilencvenéves öregemberben, de hát mégiscsak élet-halál ura volt ez a figura. Ezt leszámítva a ceremónia tényleg olyan volt, mintha A tanú harmadik részének lennénk a forgatásán, kezdve Castro fehérborától, a saját elnökét demokratikus alapon kitüntető Kádár János baráti társaságig.
Korábbi születésnapi cikkeink:
Egyikünk Győrött, másikunk Veszprémben volt, amikor megszületett a Marian Cozma meggyilkolásáért kiszabott, jelentősen csökkentett ítélet.
Éhezve meneteltek a szocialisták
Mikor az első hírek kijöttek arról, hogy a februári rekord hidegben arra vállalkoznak a szocik közül néhányan, hogy Miskolcról Budapestre gyalogoljanak munkát és kenyeret követelve, akkor azt hittem, csak Gyurcsányék avasi terepgyakorlatára reagálnak. (Be kell vallanom: ezt ma is így hiszem.)
