Hogy az augusztust az MNO számára is az olimpia uralta, nem kérdés. Az eredetileg főszerkesztői irodának rendelt, 6-7 négyzetméteres kuckó három hétre Gabay–Bucsy olimpiai kanlakká szelídült egy kis tévével és két laptoppal. Már az első napokban rájöttünk (vagyis egymás szemébe mondtuk a Clark Ádám téren egyik éjjel negyed 2-kor, a melóból hazafelé biciklizve), hogy kizárólag munkával nem fogjuk bírni a londoni játékok időszakát, de azt nem tudhattuk, hogy a két legemlékezetesebb sztori akkor tör ránk, amikor éppen valamiért nem vagyunk a fedélzeten.
Ugye-ugye, az egyik legaljasabb hétköznapi kín az ember életében a fogfájás. És mikor máskor törjön rá az emberre, mint egy nyári péntek este, amikor kedvenc fogászát biztosan nem találja közelebb a „Tanári-szigeteknél”. Bucsy úrfi péntek éjszakától hétfőig gyötrődött a fájdalmakkal, de mivel a munka nem állhatott le, csak szerdán sikerült egy olyan lyukat (he-he-he) találni az olimpiai programban, ahol papíron Gabay lovag egyedül is elbírt az elemekkel.
Mialatt Bucsy úrfi a második adag ledarált fogpermetet is az orvosi lefolyóba köpte, Iváncsik Gergő lerohanásból szerzett találatával már néggyel mentek kézis fiaink Izland ellen – az ötödik percben. A szerbek elleni sorsdöntő csoportmeccs pályára állította a Mocsai-csapatot, mégpedig felfelé ívelőre. Az északiak kapaszkodtak, gebeszkedtek, és a végén majdnem révbe értek. A rendes játékidő utolsó tíz másodperce maga volt a csoda. Amikor Fazekas kivédte a hetest, még csak sikított az MNO olimpiai kalitkájába kéredzkedő hírszerkesztői csorda, Lékai dudaszós egyenlítőjénél már artikulátlanul üvöltött. A meccs tulajdonképpen ekkor kezdődött csak el.
A dupla ráadás e sorok írójának és hű segítőjének, Gergely deáknak minden bizonnyal hónapokkal rövidítette meg életét, de megérte. A tűrőképességük határára érkező játékosok jobban bírták, mint a percről percrét kalapáló ujjak. A berlini fal gyengén tapasztott vályogviskó volt Fazekas Nándorhoz képest, Nagy László pedig... A megtévedt bárány ezen a napon végleg hazatért. Dudaszó – immár tényleg az utolsó –, rekedt hörgés, elődöntő, és ceglédnyi olvasó. Fazekas Nándi szavaival élve: félhalott állapotban, oroszlánként. Ez volt az aznapi kézipenzum.
Bucsy úrfi az izgalmak nagy részét a Szentkirályi utcai szájsebészeten, butatelefonról követte, de mivel Koch doktor gyorsan és kegyetlenül dolgozott (nem úgy, mint a Mocsai-fiúk), az érzéstelenítő hatása alatt még beért a Népligeti szerkesztőségbe, kábé dudaszóra. Gabay lovag percről percréje – ezt most eláruljuk – majdnem olyan olvasottságot hozott, mint az októberi békemeneté, sport műfajban az MNO azóta sem múlta felül.
Mivel nem tudtunk választani a két história között, a másikról is lerántjuk a leplet. Történt ugyanis az olimpia előtt, hogy összekapirgáltuk azokat az eseményeket, amelyek miatt egy adott napon érdemes a tévé elé csücsülni. Augusztus 9-e már kajakos nap volt, de mivel annyira mondták a szakemberek, hogy Risztov Éva sötét ló, és bármi lehet belőle, az előzetes összeállításba beletettük. A napi beharangozóban viszont csak említést tettünk róla.
Bucsy úrfi ledarálta a délelőtti kajakprogramot, Gabay lovagra hárult viszont az ilyenkor kellemetlenebb resztli. Ebédidőben lecsengtek a dolgok, ekkor csobbant Risztov Éva a 10 kilométeres kinti vízbe.
Miután a női kajak négyes és a Dombi-Kökény páros délelőtt megnyerte a maga olimpiai bajnoki címét, az MNO ötkarikás szekciója immár alaphelyzetbe állt (kétszázas) pulzussal indulhatott el dél után nem sokkal, hogy életben tartsa bélflóráit. Gergely deák a hazulról hozott ebédet és az ügyeletet választotta. Risztov már akkor az élen tempózott, amikor Bucsy és Gabay kollégák még csak a legényfogó levest kanalazták. A túrós palacsintáig nem történt változás, és mire újra elfoglaltuk pozíciónkat az olimpiai sasfészekben, alig 1000 méter volt hátra a célig.
A Magyar Televízió szpíkere megelőlegezte az ezüstlány bukását, mi azonban nem tettünk így. Eleinte csupán a „nézd má, mit úszik a Risztov” dívott, ötszázzal a vége előtt viszont már mi deformáltuk a hangszínt. Haley Anderson előtt elkezdett forrni a víz, mi pedig indulatosan reagáltunk, az utolsó száz méteren már főszerkesztő-helyettesünk feje is vörösödött a pipától. A kalitka ekkorra újfent megtelt üvöltéssel, amit Risztov Éva is megérezhetett: csapott még három erőteljeset, és olimpiai bajnok lett. Sallangmentesen, magabiztosan, a 10 kilométeres számban talán egyedülálló módon szinte rajt-cél győzelmet aratva. Édesanyjánál a mécses tört el, nálunk talán egy-két bögre, kit érdekel?
Hát ja. Risztov úgy nyert, ahogy ebben a versenyszámban elvileg lehetetlen. Néhány okos utólag kérkedett, hogy ő előre tudta, legyen nekik. Nekünk viszont maradt a jóllakottság, hogy megint ott voltunk. Mondjuk jó lett volna azt az ebédet rendesen megenni – akkor viszont az olvasók maradtak volna tovább éhesek.
Korábbi születésnapi cikkeink:
A Facebook gyakorlatilag végigkísérte Bándy Kata szomorú történetét. Az mno.hu a holtest megtalálása után arról számolt be, hogy feltételezhető, a lány eltűnését követő, a közösségi oldalon indult és közben országossá növekedett összefogás is közrejátszhatott az ügy felderítésében.
Kerestük Gyurcsány szakdolgozatát
Sajátos Gyurcsány-szakdolgozat-keresésre invitáltuk az MNO olvasóit júniusban, mivel a volt miniszterelnök még addigra sem találta meg az ominózus dokumentumot. A pécsi egyetemen 1827 diplomamunkát kutattak fel, mindössze háromnak veszett nyoma.
100 éve van velünk, de ellenünk Kádár János
2012 tavasza a nagy magyar múltértelmezésről szólt. Ekkor zajlott Nyirő József újratemetése, Horthy Miklós szobrainak felavatása, ami remek apropót szolgáltatott a balliberális értelmiségnek, hogy délelőttökön átívelő konferenciákon és lepedőnyi cikkekben – akár egymás torkának is nekiesve – értekezzenek arról, hogy hova is nyúl vissza mintáért diktatórikus tombolása közepette a második Orbán-kormány.
Egyikünk Győrött, másikunk Veszprémben volt, amikor megszületett a Marian Cozma meggyilkolásáért kiszabott, jelentősen csökkentett ítélet.
Éhezve meneteltek a szocialisták
Mikor az első hírek kijöttek arról, hogy a februári rekord hidegben arra vállalkoznak a szocik közül néhányan, hogy Miskolcról Budapestre gyalogoljanak munkát és kenyeret követelve, akkor azt hittem, csak Gyurcsányék avasi terepgyakorlatára reagálnak. (Be kell vallanom: ezt ma is így hiszem.)
