Felszólították Bajnaiékat: azonnal álljanak le

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hagyjon fel a "Bajnai-Gyurcsány szövetség" a békemenet szapulásával és számoljon el a múlttal - erre szólított fel a Civil Összefogás Fórum.

NT
2012. 11. 19. 10:00

Selmeczi Gabriella erre reagálva közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a „Gyurcsány-Bajnai-szövetség” ott folytatja, ahol abbahagyta, „hazugságokkal traktálják az országot”. A Fidesz szóvivője szerint a „Gyurcsány-Bajnai-szövetség” még most sem képes szembenézni azzal, hogy 2010-ig „nyakig eladósították” az országot, az önkormányzatokat és a családokat. Kormányzásuk idején duplájára emelték az államadósságot, ahogyan a munkanélküliek számát is, Magyarország megítélése pedig romokban hevert, „rajtunk köszörülte a nyelvét a fél világ az őszödi hazugságbeszéd és a miniszterelnöki casting miatt” – írta közleményében Selmeczi Gabriella, hozzátéve, hogy Magyarországon az emberek véleményt mondtak „a Gyurcsány-Bajnai-szövetség országromboló kormányzásáról”.

Besöpörni az LMP-t

Bajnai Gordon az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-i tüntetésén jelentette be az Együtt 2014 választói mozgalom megalakítását, amely alakulat az ökopárt országgyűlési képviselője, Schiffer András szerint teljesen álbaloldali. A politikus akkor még esélyt látott arra, hogy az LMP-t besöpörjék az újonnan alakult kezdeményezés szőnyege alá, mára azonban kiderült: ez nem így lett .

Bajnaiék október 23-i zászlóbontása megakasztotta az MSZP erősödését, míg az LMP mostani döntése megakaszthatja az Együtt 2014 lendületét – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán politológus a történtek után az mno.hu-nak. Az ellentmondásos közvélemény-kutatások után azt gondolhatták az Együtt 2014 vezetői, hogy az LMP csatlakozásával megmaradhat a lendület, és a Medián felmérése egy önbeteljesítő jóslattá vált volna – hívta föl a figyelmet.

Kiszelly szerint nagy kérdés, hogy a politikai közbeszéd visszatér-e ezután arra, hogy az ellenzék megosztott, és nincs esélyük a Fidesz-kormány leváltására. Schiffer András vasárnap este azt nyilatkozta: ökopolitikai globalizációkritikus pártnak tartja a Lehet Más a Politikát, és biztosan nem szeretne egy jobbközép beállítottságú LMP-t.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.