Magyarországot Szájer József, az Európai Parlament (EP) néppárti magyar képviselője, az alaptörvény szövegezési bizottságának volt elnöke és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője képviselte Washingtonban. Szájer József és Christopher H. Smith felszólalásának szövegét és a Magyar Nemzet cikkét itt olvashatja.
Paul A. Shapiro igazgató, Center for Advanced Holocaust Studies, Holocaust Memorial Museum
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Alelnök Úr, Tisztelt bizottsági tagok!
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottság továbbra is felhívja a világ figyelmét az antiszemita megnyilvánulásokra, a roma-ellenes előítéletekre és egyéb, a demokráciát veszélyeztető jelenségekre Európában és máshol a világban. A United States Holocaust Memorial Museum nevében szeretném megköszönni Önöknek, hogy megszervezték ezt a fontos meghallgatást a magyarországi demokráciát és megemlékezést illetően.
Több mint száz évvel ezelőtt a spanyol születésű filozófus, George Santayana a következőket írta: "Azok, akik nem emlékeznek a múltra, újra és újra elkövetik annak hibáit" (The Life of Reason, Vol. 1, 1905). 1944 közepén a magyar zsidó közösség, az utolsó jelentős, még többnyire érintetlen zsidó közösség Európában, támadást szenvedett el és majdnem teljes egészében megsemmisült mindössze néhány hónap alatt, az 1944. közepe és vége közötti időszakban. Ma ennek a tragédiának az emlékezete súlyos kihívásokkal terhelt Magyarországon, melynek következményeit jelenleg még nem tudjuk pontosan felmérni, de ezek minden esetre vészjóslóak.
Mielőtt kitérnék arra a jelenségre, mely a Holokauszt emléke elleni összehangolt támadásnak tűnik, vagy legalább is a Holokauszt történetének átírására tett kísérletként értékelhető, engedjék meg, hogy rövid történelmi áttekintést adjak Önöknek. Randolph Braham professzor mértékadó, két kötetes A népirtás politikája: A magyar Holokauszt című műve szerint a magyarországi zsidó népesség a II. világháború kezdetén mintegy 825.000 lelket számlált. Sokan közülük olyan területeken éltek, melyeket Magyarország akkoriban szállt meg vagy szerzett vissza a szomszédos országoktól, mivel Magyarország kormányzója és államfője, Horthy Miklós ellentengernagy, részt vett Adolf Hitler szövetségeseként Európa destabilizálásában és Csehszlovákia (1938-ban és 1939-ben), azt követően pedig Románia (1940-ben), majd Jugoszlávia széttagolásában (1941-ben). Magyarország kilépett a Nemzetek Ligájából és csatlakozott a náci Németországhoz a Szovjetunió katonai megtámadásában 1941. júniusában. Olaszországgal ellentétben, mely 1943-ban kilépett a német szövetségből, és Romániával ellentétben, mely pedig ugyanezt 1944-ben tette meg, Magyarország egész végig a náci Németország szövetségese maradt mindaddig, amíg az országot meg nem támadták a Németország felé keletről nyomuló szovjet katonai csapatok. E kormánypolitikának eredményeként a magyar csapatok mintegy 300 000-es veszteséget könyvelhettek el a háború alatt.
Az ország 825.000 zsidó állampolgárának majdnem 75 százaléka halt meg. A magyar antiszemitizmus nem külföldről származott. Horthy Miklós Magyarországa volt az első európai állam az I. világháború után, mely bevezette a numerus clausus törvényeket, melyek korlátozták a zsidók felsőoktatásban való részvételét (1920). A náci Németországéhoz hasonló, 1938-ban és 1939-ben elfogadott rasszista törvények, melyek a zsidókat vallási és „faji” alapon határozták meg, megfosztották a zsidókat a szakmájuk űzéséhez és a földbirtokláshoz való joguktól és megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságot. A háborúval kezdetét vette a zsidó tulajdon szisztematikus ellopása és a zsidók tömeges meggyilkolása. 1941-ben 20.000 “külföldi zsidót,” azaz olyan zsidókat, akik Magyarországon éltek, de nem voltak magyar állampolgárok, deportált Horthy admirális kormánya az ukrajnai Kamenetz-Podolskybe, ahol aztán kivégezték őket az ott várakozó német erők. A magyar csapatok további 1,000 egynéhány zsidót végeztek ki észak-kelet Jugoszlávia megszállása során ugyanabban az évben. Több mint 40.000 zsidó, akiket kényszermunkára hívtak be és elhurcoltak a keleti frontra, hogy mindössze lapátokkal felfegyverezve ássák meg a magyar hadsereg védelmi vonalait, halt meg ott a hidegben vagy a csatatereken, illetve tömegesen végezték ki őket a magyarok 1943. elején a sztálingrádi csata elvesztését követő visszavonulásuk során. Aztán 1944. áprilisa és júliusa között több, mint 40,000 magyar zsidót üldöztek el otthonukból, gettókban gyűjtötték össze őket és deportálták Auschwitzba, ahol a nagy többségüket érkezésükkor gázkamrákban végezték ki. A magyar csendőrség és rendőrség volt azt, akik azonosította és begyűjtötte a zsidókat, bevagonírozta és átadta őket a német SS egységeknek, akik a német-magyar határon várakoztak. Ez a folyamat addig folytatódott szisztematikusan, amíg csak a budapesti zsidóság maradt életben.
Horthy ellentengernagy, akinek a kormányai mindezt elkövették, vonakodott, hogy ugyanazt a taktikát alkalmazza a budapesti zsidóság ellen, mint amelyet az ország többi részén engedélyezett. Miután Horthyt menesztették Magyarország német csapatok általi megszállását követőn október közepén - azt követően, hogy az utolsó pillanatban megkísérelte Magyarországot a hitleri szövetségből kivonni (a szovjet csapatok már az ország határainál álltak) -, a magyar fasiszta Nyilas Párt kormánya vette át a hatalmat, és nem vonakodott e taktika alkalmazásától. Az ezt követő hetekben gettókat alakítottak ki Budapesten, halálmeneteket indítottak férfiak, nők és gyermekek részvételével, akiknek a legkisebb botlását ostorral vagy golyóval jutalmazták, és újra kezdődött a deportálás Auschwitzba. Nyilas csoportok lövöldöző orgiákba kezdtek Budapesten. Betegeket, orvosokat és ápolókat öltek megy a Maros utcai zsidókórházban, hogy csak egy példát hozzak fel, és viccesnek találták, hogy véletlenszerűen elkapott zsidókat a Dunába lőjenek a partról. A nyilas kormány három hónapja alatt további 85.000 magyar zsidó vesztette életét.
Tehát a magyar kollaboráció és cinkosság a Holokausztban jelentős volt, ahogy az egykor nagy zsidó közösség veszteségei is jelentősek voltak. A statisztika mindennél jobban beszél. A Holokausztban meggyilkolt mintegy hat millió zsidó közül minden tízedik magyar zsidó volt. Minden harmadik Auschwitzban meggyilkolt zsidó magyar zsidó volt. És habár minden olyan ország, melyben a Holokauszt megtörtént, szeretné a végső felelősséget valaki másra hárítani, tisztáznunk kell valamit. Ezek a zsidó férfiak, nők és gyermekek, nagyszülőktől unokákig és dédunokákig, azért haltak meg, mert a magyar kormányhatóságok gyilkolták meg őket közvetlenül vagy cinkosságuk révén, kezdve Horthy Miklós kormányzóval és az őt követő nemzetvezető Szálasi Ferenccel, a polgári hatóságokon, a csendőrségen és rendőrségen keresztül, egészen a hadseregig és a nyilas banditákig, akik a kormányt képviselték a fővárostól a legkisebb olyan magyar faluig és városig, ahol zsidók éltek. Mintegy 28 000 roma magyar állampolgár is deportálásra került és áldozatául esett ennek a szörnyű vérontásnak.
Hogyan kezelik a Holokauszt történetét Magyarországon a kommunizmus bukása óta? Egy évtizeddel ezelőtt azt mondtam volna, hogy egész rendesen. Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején (1998-2002) az általa vezetett koalíciós kormány bevezette a nemzeti Holokauszt Emléknapot és Magyarországot bevitte a Holokauszt oktatásával, emlékezetével és kutatásával foglalkozó nemzetközi együttműködési csoportba (melynek neve azóta Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetségre változott - IHRA). A kormány létrehozott egy bizottságot is egy budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) kialakítására. 2004-ben részt vettem a HDKE megnyitóján, melyet jogosan tartottak az egyik legjobb Holokauszt kiállításnak a kontinentális Európában.
A szocialista párti kormányok 2002. és 2010. között ezen a pozitív úton haladtak.
Azonban ezekben az években a magyarországi helyzet kezdett drámaian megváltozni. 2008. végén, egy Bukarestben, Romániában tartott európai, regionális, antiszemitizmussal foglalkozó konferencián kifejeztem aggodalmamat a háborús idők fasiszta nyilas pártjával összefüggésbe hozható szimbólumok nyílt magyarországi használata, a növekvő antiszemita megfélemlítés és erőszak és az egyre inkább náci hangvételű cigányellenes beszéd miatt. A Jobbik nevű szélső-jobboldali párt (a „Jobbik Magyarországért Mozgalom” rövidítése) 2003-ban jelent meg a színtéren. Vezetője létrehozta az úgynevezett Magyar Gárdát is, melynek egységei a nyilas egyenruhához hasonló öltözetben parádéztak Budapesten és más vidéki városokban, fasiszta jelképeket és jelszavakat használva és megfélemlítve az ország maradék zsidó közösségét, mely túlélte a Holokausztot és Magyarországon maradt. Különösen említésre méltó volt az, ahogyan az akkor nem hatalmon levő, de jelentős politikai befolyással rendelkező párt, a Fidesz, nem csatlakozott a többi jelentős politikai erőhöz a Jobbik antiszemita és cigányellenes jelszavainak és a Magyar Gárda zsidók megfélemlítésére tett és a romák ellen elkövetett erőszakos megnyilvánulásai erőteljes elítélésében.
A 2010-es választásokon a Fidesz a szavazatok 52 százalékát szerezte meg és kétharmados többséggel tért vissza kormányra a magyar Országgyűlésben. Azonban a Jobbik, melyet már ekkor az európai politikai és média körökben „fasiszta”, „neo-fasiszta”, „neo-náci”, „rasszista”, „antiszemita”, „cigányellenes” és „homofób” pártnak tartottak, a szavazatok majdnem 17 százalékát szerezte meg. Ilyen körülmények között, sajnálatosan, a már 2008-ban látható, Fideszt illető figyelmeztető jelek helyesnek bizonyultak. Habár élén még mindig Orbán áll miniszterelnökként, Orbán és pártja megváltoztatta a Holokauszttal kapcsolatos témákhoz való hozzáállását. Vannak, akik azt gondolják, hogy azért következett be ez a változás, hogy elnyerjék a Jobbik szavazók tetszését és így a jelenlegi, 52 százalékos teljesítményhez képest jobb kilátásokat biztosítsanak a jövőbeni választási győzelem tekintetében. Mások kevésbé pusztán politikai manőverként értékelték a váltást, és inkább úgy gondolják, hogy a Fidesz saját belső előítéleteit és hitét tükrözi.
A United States Holocaust Memorial Museum nyilvánosan is dicsérte az első Fidesz kormány néhány intézkedését. Azonban az elmúlt három évben a Holokauszt történetének trivializálására vagy eltorzítására tett kísérletek, azon intézkedések, melyek szabad folyást engedtek a nyílt antiszemita megnyilvánulásoknak az országban és azon erőfeszítések, melyek Magyarország tragikus Holokauszt történetében szerepet játszó politikai és kulturális szereplők rehabilitálását szolgálják, most azt kívánják meg tőlünk, hogy nyilvánosan fejezzük ki kritikánkat. Múlt év júniusában a Múzeum sajtóközleményt adott ki, melyben aggodalmát fejezte ki a fasiszta ideológiák és a II. világháború politikai vezetői magyarországi rehabilitációja miatt, és felszólította a magyar kormányt, hogy „egyértelműen határolódjon el az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formájától és utasítson el minden olyan erőfeszítést, mely az európai zsidóság népirtásáért felelős egyének kultuszát szolgálja”. Alapító elnökünk, a Nobel-díjas Elie Wiesel, visszautasított egy magas rangú, Magyarország által adományozott kitüntetést ugyanezen trendek elleni tiltakozása kifejezéseként.
Mi ad okot az aggodalomra? Először is azok a széles politikai trendek, melyeket a Bizottság jelenleg is vizsgál. Bárki számára, aki ismeri a náci Németország és más, a XX. század közepén Európában megjelenő fasiszta és önkényuralmi rendszerek történetét, különösen a Holokauszt túlélők számára, akik megtapasztalták azon idők és azon rendszerek teljes haragját, hátborzongatóan ismerősnek és baljósnak tűnik mindaz, ami jelenleg történik Magyarországon.
A magyar kormány olyan törvényeket léptette életbe, melyek korlátozzák a médiaszabadságot. Csak emlékezzünk arra, ahogy a nácik manipulálták a médiát, ha szükség van bármilyen emlékeztetőre, hogy milyen veszélyt jelent ez a demokráciára nézve és hova vezethet. Gondoljunk vissza mindarra, amit Joseph Goebbelsről tudunk és arra, hogy milyen képek villannak elménkbe a náci propaganda kapcsán. Helyezzük a médiát ellenőrzésre alá, és ide juthatunk.
A magyar kormány lépeseket tett az igazságszolgáltatás politikai manipulálására és függetlensége csorbítására, most pedig, az alkotmánymódosítással alá kívánja ásni az igazságszolgáltatás azon jogát, hogy felülvizsgálja a kormány által alkotott törvényeket és rendeleteket. Emlékezzünk csak vissza a jogalkalmazás és igazságszolgáltatás meggyengítésére, az 1935-ös rasszista nürnbergi törvényekre és az igazságszolgáltatás aláaknázására a náci Németországban és más, náci-uralom alatt álló európai országokban. A végkifejlet: a törvénytelenség uralma a kormány részéről és tömeggyilkosság.
A magyar egyházi törvény számos vallási csoporttól megvonta a „bejegyzett”, hivatalosan elismert egyházi státuszt, mellyel gyakorlatilag megfosztották őket az egyenlő jogoktól és a politikai szeszély tárgyává tette a hit legitimitását. A zsidók, Jehova tanúi, a lengyel katolikusok, a hetednapi adventisták, a baptisták, a lipovánok és mások számára a Holokauszt időszakának a visszhangja aligha csenghet hangosabban. Ha megvonják az ember hitének a legitimitását, magának az embernek a legitimitását vonják meg.
Habár nem maga a kormány követett el faji alapú erőszakot, ideértve a gyilkosságot is, a magyarországi roma kisebbség ellen, a kormány gyakorlatilag nem foglalkozott érdemben ezzel a kérdéssel. Amikor Bayer Szolt (sic!), a Fidesz alapító tagja, akinek a brutális antiszemita retorikája már régóta téma az európai és izraeli médiában, vezércikket jelentett meg a Magyar Hírlapban (2013. január 5.), amelyben a “cigányokat” “gyáva, undorító, kártékony állatoknak” nevezte, akik „nem alkalmasak arra, hogy emberek között éljenek”, “állatok és állatként viselkednek”, és arra buzdított, hogy „azonnal és bárhogyan” oldják meg ezt a helyzetet, nem lehetett nem kihallani a az európai zsidók, köztük a magyar zsidók tömeges meggyilkolását megelőző, emberiességtől megfosztó, hitvány propaganda hangjait. Bár a magyar igazságügy miniszter kritikusan nyilatkozott Bayerről, azonban a kormány nem tett jogi lépéseket. Ez az, amit az amerikaiak a klasszikus „kacsintás és biccentés” esetének tekintenek a kormány részéről. És a Fideszből sem zárták ki ezen erőszakra buzdító, alávaló cikk szerzőjét. A párt szóvivője pedig, ahogy várható volt, abba az irányba terelte a kérdést, hogy Bayer Szolt (sic!) a cikket újságíróként írta, nem pedig a Fidesz tagjaként, és ez lett a hivatalos vonal. A miniszterelnök és a Fidesz vezetője néma maradt az ügyben, nyilvánvalóvá téve, hogy a Bayer által kifejtett vélemény nem elfogadhatatlan. Ha van valami, amit a Holokauszt mindenek felett megtanított, az az, hogy a hallgatás hatalmat ad az elkövetőnek és fokozza a gyűlöletet. És amikor a kormányfő néma marad, akkor a hallgatása egyetértést jelent és engedélyt ad a folytatásra.
Sajnálatosan ez a viselkedésforma állandósult normaként, mely talán megválaszolja azt a kérdést, hogy vajon manőverezés vagy pedig meggyőződés az, ami a magyar kormány és a Fidesz Holokauszttal kapcsolatos cselekedeteit meghatározza.
Biztonságos a Holokauszt története a mai Magyarországon? A kormány eddigi intézkedései komoly aggodalomra adnak okot...
A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE): Nem sokkal azt követően, hogy a Fidesz visszatért a hatalomra, a kormány új vezetőséget nevezett ki a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény élére. Akkoriban Dr. Gál András Levente, a Fidesz által a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban frissen kinevezett államtitkár, számos javaslatot tett az állandó kiállítás megváltoztatására. Ez a minisztérium felügyeli a Központot a kormány részéről. Gál első javaslata az volt, hogy ne tegyenek említést Horthy Miklós Adolf Hitlerrel való szövetségére, illetve a három szomszédos ország, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia, széttagolására, mivel ezek nem „relevánsak” a Holokauszt szempontjából. Azonban, az I. világháborút követő nemzeti határok megsértése háborút idézett elő Európában és lehetőséget és ürügyet adott a zsidók tömeges meggyilkolására. Sőt, pontosan a Hitler által Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő zsidók voltak a magyar csendőrség és rendőrség első célpontjai, mivel egy „zsidóktól megtisztított” országot akartak. Gál második javaslata arra irányult, hogy szintén ne kerüljön említésre Magyarország részvétele a gettók kialakításában és az ország zsidóságának a deportálásában, és a magyarországi zsidóság megsemmisítéséért a teljes felelősség Németországot terhelje. A javasolt változtatások kiszivárogtak, és erőteljes nemzetközi reagálások érkeztek. Így a kiállításon nem változtattak. Azonban a HDKE stábjának nagy részét elbocsátották és a Központ megcsappant költségvetési forrásai miatt tavaly decemberben a maradék munkatársak attól tartottak, hogy őket is utcára teszik. Eközben a Központ látogatottsága csökkent és a kötelező Holokauszt oktatás hiánya az iskolarendszerben rendkívül kihasználatlanná tette az intézményt.
Végül Gál András Levente távozott pozíciójából, és kormánytisztségviselők minden alkalommal igyekezték megjegyezni, amikor felmerült a HDKE állandó kiállítása megváltoztatásának a kérdése, hogy ő már nincs hivatalban. De Gál továbbra is bennfentes, és sem a kormány, sem a Fidesz szóvivői, sem pedig a miniszterelnök egyszer nem kritizálta nyilvánosan Gál úrnak a Holokauszt történetének eltorzítására és megtisztítására tett kísérletét. Ez azt a benyomást keltette a nagyközönség felé, hogy amit Gál úr javasolt, az a kormány és a Fidesz szemében helyénvaló volt, vagy talán éppen felülről vezérelt. Gálnak pusztán nem sikerült elvégeznie a rá bízott feladatot.
A Nyirő-ügy: Hasonló helyzet állt elő az úgynevezett Nyírő ügy kapcsán. Tavaly tavasszal a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László, aki a Fidesz alapító tagja, Szőcs Géza kulturális államtitkárral és Vona Gáborral, a Jobbik vezetőjével, összefogott, hogy posztumusz fejet hajtsanak Nyírő József (1889-1953), erdélyi születésű író, fasiszta ideológus, emléke előtt, aki Magyarország háborús országgyűlésének volt tagja 1941-től 1945-ig. Nyírő Szálasi Ferenc nyilas rezsime alatt az Oktatási Bizottság alelnöke volt. Tagja volt a náci érzelmű Törvényhozók Nemzeti Szövetségének, és a törvényhozók azon csoportjához tartozott a nyilas parlamentben, akik Szálasival együtt elhagyták Budapestet és az országot a háború utolsó napjaiban. Nyírő népszerű novella- és regényíró volt a harmincas és negyvenes években, Joseph Goebbelsről pedig az volt a véleménye, hogy „értelmet és zsenialitást” áraszt magából. Az Országgyűlésben Nyírő a „levitézlett, liberális zsidó hagyatékot” Magyarország ellenségének titulálta és, faji alapú gyűlöletet keltve minden irányban, a magyarok nem-etnikai magyarokkal való házasságát „korcs-„ vagy „öszvényházasságnak” nevezte.” Nyírő a Magyar Erő című újság főszerkesztője volt, melynek vezércikkei kinyilvánították, hogy „A zsidóság felszámolása nem pusztán az idő jele vagy egy politikai párt programja, hanem minden olyan nemzet egyesített és sürgős követelése, mely felismerte a zsidó fenyegetést, és arra a következtetésre jutott, hogy az élet zsidók nélkül sokkal jobb, sokkal boldogabb” (Magyar Erő, 1942, november 6.).
Nyírő Franco Spanyolországában hunyt el. Kovler (sic!), Szőcs és Vona terve arra irányult, hogy újratemessék Nyírő hamvait Erdélyben, és ugyanakkor megpróbáljanak nemzeti érzelmeket kelteni az ott élő magyar etnikai kisebbségben egy olyan gondosan megtervezett temetési menet által, mely a magyar határtól vonattal közelítené meg Nyírő szülőhelyét, Odorheiu Secuiesc-t (Székelyudvarhely), mely 200 mérföldre helyezkedik el a román határtól és mely közel található a náci Németország által 1940-ben Magyarországnak megítélt romániai terület legkeletibb demarkációs vonalához. Végül a román kormány tiltakozott, nem volt vonat, de ennek ellenére az említett magyar nyilvános szereplők részt vettek egy „nem hivatalos” temetési ceremónián, melyet követően Kövér, Bayer Szolt (sic!) társaságában, tovább maradt Romániában azzal a céllal, hogy meglátogassanak erdélyi etnikai magyar (és székely) közösségeket. Diplomáciailag az eset nem volt éppen egyenértékű Horthy ellentengernagy fehér lovon való bevonulásával az Adolf Hitler által neki adott erdélyi területekre a magyar hadsereg élén 1940-ben, de szimbolikusan ezt volt a szándék.
Hogyan kezelte a Fidesz-kormány ezt az esetet? Kövér elnök személyesen nem mutatott megbánást. A román kormánynak az újratemetést megakadályozó intézkedését „civilizálatlannak”, „paranoidnak” és „hisztérikusnak” nevezte, és felszólította a erdélyi etnikai magyarságot, hogy nyomják Nyírő könyveit gyermekeik kezébe, hogy Nyírők új generációit neveljék fel. Elie Wiesel kritikájára úgy reagált, hogy Nyírő emléke előtt írói minőségében hajtott fejet, nem pedig Nyírő politikai karrierje előtt. Sőt, Kövér azt írta, hogy Nyírő nem volt sem háborús bűnös, sem fasiszta, sem pedig antiszemita, mert ha az lett volna, akkor hogyan magyarázható az a tény, hogy a Szövetségesek nem fogták perbe a háború után vagy nem adták ki Magyarországnak az ország akkori kommunista kormányának a kérésére? A visszavágás a felelősség ilyen módon másokra való hárítása révén gyakori eszközzé vált a magyar kormány intézkedéseit ért kritikákkal szembeni reakciókban. A miniszterelnök például úgy válaszolt az Egyesült Államok Képviselőháza egy tagjának levelére (Hon. Joseph Crowley, 14th Dist., NY), hogy a növekvő magyarországi antiszemitizmusért egy Amerikában üzemelő weboldalt (kuruc.info) hibáztatott, azt sejtetve, hogy a magyar kormány semmit sem tud tenni, amíg az Egyesült Államok nem foglalkozik az Első Módosítás „problémájával”. Eközben Kövér László továbbra is az Országgyűlés elnöke, és nemrégiben örökös szolidaritásáról biztosította Bayer Szoltot (lásd feljebb) Bayer 50. születésnapján.
Csakúgy, mint Gál András Levente esetében, sem a Fidesz, sem a magyar kormány, sem pedig maga a miniszterelnök nem tett semmit azért, hogy nyíltan kritizáljon vagy elhatárolódjék Kövér és Szőcs szándékától. Ellenkezőleg. A Nyírő esetet követően a magyar diplomatáknak megküldött, az antiszemita vádak visszautasításáról szóló részletes kommunikációs irányelvek arra utasították a kormány képviselőit, hogy azt nyomatékosítsák, hogy Kövér házelnök a megemlékezésen „magánszemélyként” vett részt, nem pedig a magyar Országgyűlés elnökeként, és hogy Nyírőt irodalmi érdemei alapján kell értékelni, nem pedig politikai tevékenysége szerint. Azaz a kormánynak nem jelentett nehézséget átugrani egy olyan „apróságon”, hogy Nyírő egy olyan rendszert szolgált, mely a Holokauszt elkövetője volt. A kormány kommunikációjában nem tett említést arról, hogy a magyar Országgyűlés 6 millió forintot (több, mint 25.000 dollárt) költött az újratemetés előkészületeire, illetve arról, hogy a házelnök weblapja hivatalos látogatásként jelentette be a tervezett romániai utat. Ami pedig Szőcsöt illeti, némi késedelemmel, de lemondott posztjáról. A kormány képviselői érdeklődésre említést tesznek távozásáról, de nem volt olyan nyilatkozat a kormány részéről, mely összefüggésbe hozná távozását a Nyírő esettel vagy arra utalna, hogy menesztették.
---- Paul A. Shapiro felszólalása, 2. rész ----
Antiszemitizmus a Nemzeti Alaptantervben: Nyírő neve és hagyatéka újra felvetődött a magyar közoktatási alaptanterv Fidesz-kormány által kezdeményezett felülvizsgálata és tervezett módosítása kapcsán, melyet a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma hajt végre. A kormány javasolta többek között olyan két világháború közötti írók munkásságának a népszerűsítését tanárok számára diákjaik körében ajánlott irodalomként, mint Nyírő József (regények), Wass Albert (mesék) és Szabó Deszo (sic!). A Nemzeti Alaptantervben meghatározott irányelvek nem adnak támaszt vagy segítséget a tanároknak azt illetően, hogy milyen kontextuális tájékoztatást nyújtsanak ezekről az írókról, ideértve politikai tevékenységüket, mely segíthetne a tanároknak abban, hogy eldöntsék, hogy tanítani kívánják-e ezeknek az íróknak a műveit és ha igen, hogyan. Korábban már beszéltem Nyírőről. Hadd mutassam be Önöknek Szabó Deszőt (sic!) és Wass Albertet, anélkül, hogy megkísérelném értékelni irodalmi érdemeiket. Szabó Desző (sic!) azt írta, hogy „A zsidók a magyarság legkomolyabb és leghalálosabb ellenségei. A zsidó kérdés élet és halál kérdése a magyarok számára – olyan kérdés, mely a magyar élet és a magyar jövő minden vetületéhez kapcsolódik” (“Antiszemitizmus,” Virradat, 1921. január 21.); két hónappal később pedig, miután a judaizmust „vallássá túlfűtött törzsi babonának” nevezte, arra a következtetésre jutott, hogy „az emberiség fejlődése érdekében a sötét, középkori évszázadok barbár, vérengző emlékeit [azaz a zsidókat] meg kell semmisíteni” (“1848. március 15.,” Virradat, 1921. március 16.). Wass Albertet, aki Nyírőhöz hasonlóan erdélyi, a román kormány a magyar hadseregben töltött évei alatt elkövetett háborús bűnök miatt elítélte, többek között amiatt, hogy bűnrészes volt két zsidó és két román dokumentált megölésében a magyar fennhatóságú Erdélyben a II. világháborúban. Ez nem akadályozta meg azonban Magyarország hivatalba lépő köztársasági elnökét, a Fidesz alelnökét, Schmitt Pált abban, hogy Wasst idézze beiktatási beszédében 2011-ben.
Azon túlmenően, hogy olyan problematikus irodalmi alakokat vezet be a közoktatásba, melyek mindegyike vagy az antiszemitizmust pártolta, vagy pedig politikailag vagy katonailag részt vett a rendszer által támogatott gyilkosságokban, a Nemzeti Alaptanterv tervezete az ország II. világháború utáni területi veszteségeit is hangsúlyozza, mint Magyarország különös tragédiáját, míg egyenlőségjelet tesz a Holokauszt és a magyar haderő által a Don-kanyarnál a II. világháborúban (Sztálingrád) elszenvedett veszteségek közé. Az ellenséggel szemben csatában elszenvedett hadi veszteségeket szembeállítani olyan civil férfiak, nők és gyermekek szisztematikus, faji alapon történő meggyilkolásával, akik az ember saját hazájának az állampolgárai, pusztán azért, mert más vallásúak vagy más etnikai csoporthoz tartoznak, természetesen értelmetlen, hacsak nem előítéleten alapul és az előítéletek megerősítését szolgálja.
Végül pedig míg bizonyos, a zsidó történelemre vonatkozó ismeretek illetve a zsidóknak a magyar szellemi, kulturális és gazdasági élethez való hozzájárulásáról szóló információk bekerültek a Nemzeti Alaptantervbe 2012. végén, az így adott információ nem felel meg a magyar zsidó szervezetek konzorciuma által megkívánt szintnek. Abban a klasszikus esetben, ha a kormány mindkét oldalnak meg kíván felelni, azáltal, hogy olyan szerzőkre irányítja a diákok figyelmét, mint Nyírő, Szabó vagy Wass, valószínűleg gyengíti a zsidókat pozitív fényben bemutató új anyagok pozitív hatását, hacsak nem bővíti jelentős mértékben az utóbbit. A magyar zsidó szervezetek kérték a magyar kormánytól, hogy távolítsák el ezeket az „antiszemitákat” a tantervből, de ez idáig a válasz nemleges volt. Sőt, inkább a három „író” még kérlelhetetlenebb, összehangolt védelmet élvezett.
A figyelem elterelés taktikája a kritikák elterelése érdekében mozgósításra került a tanterv kérdésben is. A kormányszóvivők kritikával válaszoltak például az Egyesült Államok felé is, megállapítva, hogy Henry Ford, Charles Lindbergh és Ezra Pound is része az amerikai középiskolai tananyagnak, annak ellenére, hogy bizonyíthatóan antiszemiták. Ezen a ponton az antiszemitizmus, mint figyelembe veendő tényező jelentőségének a bagatellizálása, a magyar zsidóságnak a magyar nemzeti értékekhez való hozzájárulása megismerésének az aláásása és a Holokauszt jelentőségének a trivializálása és relativizálása a Fidesz-kormány által tervezett magyar oktatási rendszer kodifikált elemeivé váltak.
A Holokauszt bűnöseinek a rehabilitálása: Míg nemcsak arra látunk kísérletet, hogy Magyarországnak a Holokausztban való együttműködését és cinkos bűnrészességét tisztára mossák és Magyarországnak a náci Németországgal kötött szövetségét valamilyen módon igazolják, egyre több olyan erőfeszítéssel találkozunk, melynek célja a gyilkosok rehabilitálása. Lásd a nyilas ügynököt, Nyírőt, mint írót, aki megérdemli, hogy nemzeti ikonként emlékezzenek meg róla, nem pedig fasisztaként. Lásd Wass Albertet, mint gyermekkönyv írót, nem pedig elítélt háborús bűnöst. Ebben a tekintetben aligha meglepő maga Horthy admirális megkísérelt rehabilitálása. Több településen is emeltek Horthynak szobrot illetve helyeztek el dísztáblát emlékére épületeken (pl. Kerekiben és Debrecenben). A régens lovas szobrának a felállítása a Budai Várban szintén felmerült. Más településeken pedig utcák, parkok és terek viselik nevét (pl. Gyömrő).
Ha arra szólítják fel a magyar kormányt, hogy tegyen valamit Magyarország antiszemita, két világháború közötti és világháború alatti vezetőjének a de facto rehabilitálása ellen, akinek a régensi hivatali ideje alatt fél millió zsidót öltek meg, a magyar kormány kitérően reagál. A kormány nem akarja Horthyt rehabilitálni a szokásos válasz szerint, de fontos annak felismerése, hogy Horthy „vitákat kiváltó, ellentétes megítélésű” személyiség. Az Amerikai Zsidó Bizottság, a B’Nai B’rith és a Múzeumunk által Orbán miniszterelnöknek írott közös levelünkre válaszolva Martonyi János külügyminiszter éppen ezt a megközelítést alkalmazza, amikor kijelenti egyrészről, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában Horthy kormányzót rehabilitálni, de ugyanakkor azzal korlátozza ezt az ígéretet, hogy „nincs konszenzus a hagyatékát illetően” (Martonyi 2012. július 18-i levele). Az ilyen válasz kimondatlanul azt sugallja, hogy a kormány álláspontja változhat, ha Horthy számára kedvező konszenzus alakul ki. Eközben a kormány kihasználta a helyzetet és szerepet játszott Horthy pozitívabb értékelésének kialakulásában a nacionalista és populista érzelmeknek kedvezve olyan módon, hogy megpróbálja megtisztítani Horthy múltját a Hitlerrel való szövetségtől és dicsőíti és magasztalja Magyarország „elvesztett területeinek” a visszaszerzését, melyet Horthy képes volt elérni, ha csak egy pár évre is. A kormány nem tett komoly lépéseket Horthy történetének a kutatására és keményebb értékelésére. És minden bizonnyal nem helyezett elegendő hangsúlyt Horthy antiszemitizmusának a kutatására és annak megállapítására, hogy milyen cinkos szerepet játszott az ország zsidóságának a meggyilkolásában. Ugyanakkor a kormány aligha próbálja enyhíteni a szomszédos országokkal szembeni feszültségeket azzal, hogy megfelelő hőmérsékleten tartja az ország úgynevezett „elvesztett területekkel” kapcsolatos fixációját, azaz azon területekkel kapcsolatosan, melyek ma Ausztriához, Szlovákiához, Ukrajnához, Romániához, Horvátországhoz és Szerbiához tartoznak.
Ahelyett, hogy a kormány felelősséget vállalna történelmi és politikai jelentőségű kérdések tisztázására, a Fidesz és a magyar kormány füstfelhőbe borította az országot, hogy még jobban összekeverje a Horthy kérdést azáltal, hogy megengedi - és talán bátorítást is ad - azoknak, akik a Fideszt és a magyar kormány képviselik, hogy azt sugallják, hogy pusztán az a tény, hogy Horthyt nem fogták perbe a szövetséges hatóságok a háborút követően, elegendő annak bizonyítására, hogy Horthy nem volt bűnös (a szerző beszélgetése Fellegi Tamással, 2012. december 3.). A felelősség külföldre hárításának a taktikája, amint láttuk a Nyírő ügyben és a kuruc.info esetében is, ma már rutin jellegű. De aligha elegendő Horthy Miklós hírnevének a tisztázására, aki büszkeséggel írta miniszterelnökének 1940-ben, hogy „egész életemben antiszemita voltam”, Adolf Hitlernek pedig 1943. májusában, hogy „Az általam bevezetett intézkedések gyakorlatilag megfosztották a zsidókat annak a lehetőségétől, hogy káros befolyásukat érvényesíteni tudják ennek az országnak a közéletében” (Sinai Miklós és Szűcs László: Horthy Miklós titkos iratai, Budapest, 1965, 262 és 392 oldal). Tekintettel Horthy egész életét átható antiszemitizmusára és a magyarországi zsidók meggyilkolásában játszott cinkos szerepére, bármely kísérlet Horthy Miklós rehabilitálására vagy akár arra, hogy „ellentétes megítélésű” személy státuszára emeljék antiszemita megnyilvánulásként fogható fel.
A kormány az ország különböző pontjain megjelenő Horthy szobrokat, utcákat és egyéb emlékműveket helyi kezdeményezésnek nyilvánította, melyet a nemzeti kormány semmilyen módon nem tud megakadályozni. Az a tény, hogy a Fidesz-kormánynak elsöprő parlamenti többsége van, hogy elfogadott egy új nemzeti alkotmányt és nemrégiben olyan drámai alkotmánymódosításokat fogadott el, melyek korlátozzák az Alkotmánybíróság azon jogát, hogy a törvények tartalmát felülvizsgálja, megkérdőjelezi az ilyen állítások szavahihetőségét.
Röviden összefoglalva, a Holokauszt története támadás alatt áll Magyarországon és az ország 600.000 zsidó állampolgárának meggyilkolásáért felelős bizonyos személyek rehabilitálása javában folyik. Olyan légkör került kialakításra, melyben elfogadott tény, hogy az antiszemita és cigányellenes beszéd, és akár a megfélemlítés és az erőszak sem vált ki hatékony kormányintézkedéseket a helyzet megváltoztatására. A kormány és hozzá közel álló személyek bizonyos esetekben lehet, hogy a tényeket követően az antiszemita vagy cigányellenes beszédet vagy cselekedeteket elítélő nyilatkozatokat tesznek. De annak is ugyanannyi az esélye, hogy ezt nem teszik meg, ezzel azt a világos üzenetet közvetítve, hogy az ilyen megnyilvánulás és tevékenység elfogadható. A Fidesz tagjainak és kormánytisztviselőknek az olyan tevékenységekben való részvétele, melyek tovább fokozzák az elmérgesedett légkört, egyértelmű. Az ilyen magatartás gyors és nyilvános bírálatot követel meg, ideértve az elhatárolódást és magának a miniszterelnöknek a bírálatát. De ez nem történt meg. A kormány szóvivői bizonygatják, hogy a Jobbik a probléma, de sem ők, sem pedig a miniszterelnök eddig nem ítélte el erőteljesen és nyíltan a Jobbikot, mint olyan pártot, mely a demokratikus társadalomban elfogadható normák határain kívül eső politikai szerveződés.
A Fidesz vezetői sem határolódtak el egyértelműen a Jobbiktól. Amikor valamely párttag vagy szóvivő nyomatékosabb, elítélő kijelentést tesz a Jobbikkal kapcsolatban vagy kritikusan nyilatkozik meg valamely antiszemita megnyilvánulás vagy a Holokauszt trivializálására vagy összekuszálására vonatkozó kijelentés kapcsán, az ilyen nyilatkozatot igen gyakran rögtön korlátozzák azzal, hogy az személyes vélemény vagy nem a kormány illetve a párt álláspontja. Ilyen módon amikor Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, a Jobbik ellen szólalt fel egy Parlament előtti demonstráció során december 2-án, Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti képviselője és az Országgyűlés külügyi bizottságának az alelnöke lázító parlamenti beszédét követően, melyben azt javasolta, hogy a zsidókról listát kell vezetni, mert a zsidók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, a Fidesz képviselői rögtön a következő napon kijelentették, hogy Rogán Antal saját nevében beszélt, nem pedig pártja nevében. Hasonló esemény történt 2013. február 27-én Washingtonban, amikor Fellegi Tamást, Orbán miniszterelnök bizalmasát hallgatta meg az Egyesült Államok Külügyi Bizottságának albizottsága az „Antiszemitizmus: Növekvő veszély minden vallásra” című meghallgatás keretében. Fellegi úr azzal vette védelmébe a magyar kormányt, hogy kijelentette, hogy habár „a Jobbik nyíltan antiszemita párt”, „világos demarkációs vonal helyezkedik el a Jobbik és a jobb-közép kormány és minden más középvonalas párt között”. Hosszasan és erélyesen védte a miniszterelnök pártját és annak teljesítményét az első és második Orbán-kormányok idején. De amikor bevallotta, talán azért, hogy azt a benyomást keltse hallgatóságában, hogy véleménye független, hogy „a [Fidesz tag] Bayer Szolt (sic!) megbélyegző megjegyzései rasszistának nevezhetők” és kifejtette, hogy ellenzi a „Horthy ellentengernagy történelmi időszakának a rehabilitálását”, akkor azonnal hozzátette, hogy ez az ő személyes véleménye.
Tekintettel azokra a múltbeli eseményekre, melyeket az imént elmondtam, azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk, hogy hogyan tovább az antiszemitizmus elleni küzdelemben és a Holokauszt magyarországi emléke és oktatása érdekében. Minden, a jelen meghallgatás során elhangzó kritika, akár nyílt, akár burkolt, azt a célt szolgálja, hogy meghatározzon egy megoldandó problémát, nem pedig azt, hogy kétségbeesést vagy azt az érzetet keltse, hogy a problémákat nem lehet megoldani. Fontos nem elfelejteni, hogy a magyar társadalom kevesebb, mint 25 éve lépett ki a kommunista diktatúra árnyékából. Fontos nem elfelejteni, hogy a Fidesz eredetileg demokratikus mozgalom volt egy elnyomó korszakban. És arra is fontos emlékezni, hogy a jelenlegi miniszterelnök, Orbán úr volt az, aki első kormánya alatt bevezette a Holokauszt Emléknapot és megteremtette a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény létrehozásának alapjait. Így van arra esély, hogy érzékenységet mutassanak az antiszemitizmusban és a Holokauszt eltorzításában vagy trivializálásában rejlő veszélyek felismerésére.
Ennek ellenére a mai Magyarországon megtörténhetett az, hogy az Országgyűlés egy női tagját túlkiabálták és kigúnyolták képviselők mind a Jobbik, mind pedig a Fidesz részéről, amikor megkérdőjelezte Horthy Miklós és a nyilas párt tagjainak a rehabilitálását (Magyar Országgyűlés, 2012. május 29.). Megtörténhetett az, hogy a Jobbikos Gyöngyösi Márton azt sugalmazta formális rendre utasítás nélkül a Parlament épületében, hogy a zsidók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és a kormány csak megkésetten fejezte ki ezzel kapcsolatos kritikáját, melyet követően a ügyész úgy döntött, hogy nem alkalmaz jogi szankciókat a zsidó közösség kérésére (Magyar Országgyűlés, 2012. november 27.). A formális jogi tiltás ellenére a Magyar Gárda egységei továbbra is gyülekezhetnek és felvonulhatnak a zsidók és a romák megfélemlítésére. Továbbra is folytatódhat olyan politikai személyiségek fokozatos rehabilitálása, akik az országot Adolf Hitler szövetségesévé tették; részt vettek az európai béke szétzúzásában és 600.000 magyar zsidó és több ezer cigány meggyilkolásában; olyan politikai döntéseket hoztak, melyek több százezer magyar katona életét oltották ki; és végül pedig felelősek azért a politikáért, mely az ország szovjet katonai megszállásához és 45 év kommunista diktatúrához vezetett. Az is megengedett, hogy a Fidesz és a magyar kormány szóvivői “ellentétes megítélésűnek” nevezzék ezen emberek hagyatékát.
2012-ben három jelentős, a Holokauszttal kapcsolatos budapesti emlékművet rongáltak meg: a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteményt, a Raoul Wallenberg emlékére állított szobrot és azokat az ikonikus bronzcipőket a Duna partján, melyek annak a 10.000 vagy még annál is több zsidónak állítanak emléket, akiket a folyóba lőttek a háború utolsó hónapjaiban. A Rágalmazás elleni liga (ADL) 2012-es felmérése szerint Magyarországon a legelterjedtebbek az antiszemita megnyilvánulások egész Európában.
Ilyen körülmények között úgy gondolom, hogy a miniszterelnök feladata az, hogy példát mutasson és a kormány kötelessége, hogy orvosló intézkedéseket hozzon, ne pedig mellébeszéljen, kifogásokat keressen, hárítson, elterelje a figyelmet vagy lobbizzon. A magyar kormány elsöprő parlamenti többsége révén cselekvőképes és pontosan ebből az okból kifolyólag felelősséget visel azért, hogy mit tesz vagy mit nem tesz az antiszemita és Holokauszttal kapcsolatos megnyilvánulásokkal szemben.
Meg kell jegyezni, hogy a kormány tett néhány potenciálisan jelentős lépést a helyes irányban az elmúlt hónapokban. Novemberben az Országgyűlés megtiltotta, hogy közintézményeket vagy köztereket olyan személyekről nevezzenek el, akik bármilyen szerepet játszottak az „önkényuralmi politikai rendszerek” létrehozásában vagy fenntartásában a XX. században. Decemberben a kormány kiegészítő támogatást nyújtott a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteménynek, hogy lehetővé tegye a Központ számára, hogy továbbra is nyitva tartson és kifizesse dolgozóit a pénzügyi év hátralevő részében. Egy héttel az incidens után és a december 2-i nagy tömegdemonstrációt követően, mely tiltakozott a Jobbikos országgyűlési képviselő, Gyöngyösi Márton azon kijelentése ellen, hogy az ország zsidóit listázni kellene, Orbán miniszterelnök végre kritikával illette Gyöngyösi kijelentéseit, melyek „nem méltóak Magyarországhoz”. A hónap második felében az Országgyűlés elnöke felhatalmazást kapott, hogy megrója és akár ki is zárja és pénzbüntetést szabjon ki azon képviselőkre, akik gyűlöletbeszédet alkalmaznak a parlamenti viták során. A kormány a Miniszterelnökség égisze alatt létrehozott egy Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot, melynek feladata, hogy megemlékezéseket tervezzen a magyar zsidóság tömeges deportálásának és meggyilkolásának 70. évfordulója alkalmából.
Azonban ezen lépések tényleges hatását még nem látjuk. Nem tisztázott, hogy Magyarország háború alatti kormányai, ideértve a Horthy Miklós kormányzósága alatti kormányokat és a Szálasi Ferenc által vezetett kormányt, az „önkényuralmi politikai rendszerek” kategóriájába esnek-e. A Horthy szobrok, dísztáblák és a róla elnevezett terek továbbra is fennmaradnak, annak ellenére, hogy az új törvény kimondja, hogy a törvény tárgykörébe tartozó már meglevő emlékműveket 2013. január 1-jéig el kellett volna bontani. Habár még nyitva van, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény kihasználtsága rendkívül alacsony és nem képes végrehajtani azon oktatási feladatainak a nagy részét, melyek céljából létrehozták. Annak ellenére, hogy Orbán miniszterelnök bírálta Gyöngyösi beszédét, ha megkésve is, még mindig nem húzta meg azt a vonalat, mely véglegesen elválasztja a Fideszt a Jobbiktól. Szintén nem rótta meg vagy utasította el azon olyan Fidesz tagokat, mint Bayer Szolt (sic!), akik ízléstelen és lázító rasszista és antiszemita beszédmódot alkalmaznak. A jövő fogja majd megmutatni, hogy a házelnök új jogosítványát a parlamenti antiszemita és cigányellenes beszéd kontrollálására fogja-e ténylegesen használni. A 2014 Emlékbizottság tevékenysége még ezt követően kerül meghatározásra. Az, hogy a kormány hatékonyan tudja-e csökkenteni az antiszemita megnyilvánulásokat Magyarországon és tisztáz-e az ország népessége számára Magyarország háború alatti kormányaival és a Holokauszttal kapcsolatos, jelenleg „ellentétes megítélésű” kérdéseket, fogja csak igazán megmutatni a jelenlegi kormány tevékenységének a jelentőségét.
Ezen túlmenően úgy gondoljuk, hogy a kormány által tett lépések, abban az esetben is, ha mindegyiket hatékonyan végrehajtják, nem elégségesek ahhoz, hogy az antiszemitizmussal és a Holokauszttal kapcsolatos, jelenleg az ország előtt álló összes kérdést rendezzék. A United States Holocaust Memorial Museum széleskörű konzultációt folytatott azokkal a szervezetekkel az Egyesült Államokban, amelyekkel rendszeresen együttműködik, Orbán miniszterelnök kabinetének tagjaival, a magyar kormány más tagjaival, ideértve Szapáry György nagykövet urat, aki a magyar kormányt Washingtonban képviseli, civil szervezetek vezetőivel, a magyar zsidó közösség képviselőivel és a jelentősebb magyar ellenzéki politikai pártok képviselőivel. E megbeszélések és saját tapasztalatunk alapján decemberben a következő javaslatot tettük a Miniszterelnökségnek:
a) Hozzanak létre és nevezzenek ki egy államilag finanszírozott Nemzetközi Tudósbizottságot a magyarországi Holokauszt történetével foglalkozó hiteles tanulmány elkészítésére, ideértve az antiszemitizmus történetét az országban, és acélból, hogy javaslatokat dolgozzon ki a kormány számára a Holokauszt jövőbeni emlékezetével, oktatásával és kutatásával kapcsolatban. A Múzeum tájékoztatást nyújtott a Miniszterelnökségnek az ilyen bizottságok más országokban való létrehozásáról és szervezetéről. Habár a bizottság szervezeti, adminisztratív és anyagi támogatásáért való felelősség kormányon belüli elhelyezkedésének a meghatározása egyértelműen a magyar kormány feladata, a Miniszterelnökség égisze alatt létrejövő Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság kinevezését követően azt javasoltuk, hogy a Nemzetközi Tudósbizottság is ugyanezen szervezet égisze alatt jöjjön létre. Az Emlékbizottság számára megállapított két éves időkeret nagyon jól egybe esne gyakorlatban azzal az időigénnyel, amely a Nemzetközi Tudósbizottság alapos jelentésének elkészítéséhez szükséges.
b) Fogadjanak el olyan törvényt (vagy módosítsák a jelenlegit), amely megakadályozza emlékművek felállítását illetve utcák vagy más közterek elnevezését olyan személyek emlékére (ideértve, de nem korlátozva Horthy Miklós kormányzóra), akik jelentős szerepet játszottak a Holokauszt idején Magyarország háborús kormányaiban. Tisztázzák, melyek ezek a kormányok a 2012. novemberi, a XX. századi magyarországi „önkényuralmi politikai rendszerekben” részt vevő személyekről szóló törvényben.
c) Tegyék kötelezővé a magyar középiskolai tananyagban, hogy minden diák látogasson el szervezett osztálykirándulás keretében a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteménybe a középiskolai oktatásuk utolsó négy évének valamelyikében. Ennek keretében nyújtsanak támogatott közlekedést a diákoknak és tanároknak budapesti látogatásukhoz; bővítsék ki a Központ személyzetét és vezetőségét; és alakítsanak ki további helyiséget, ahol a diákok tájékoztatására és a látogatás utáni beszélgetésekre van lehetőség (esetleg a közelben retro módon osztályteremként/ülésteremként kialakított bérelt lakás). A kezdeményezés végre hatékonyan kiaknázná azt a befektetést, melyet Magyarország eszközölt a Központ kialakításával.
d) Garantálják, hogy a házelnök következetesen alkalmazza a nemrégiben kapott jogosítványát, mely szerint a házelnök megróhat, felfüggeszthet és pénzbírsággal sújthat országgyűlési képviselőket rasszista vagy antiszemita vélemények kinyilvánításáért vagy a gyűlöletbeszéd bármely más formában történő használatáért. Ezen kívül javasoljuk, hogy az ilyen megrovást tegyék közzé a házelnök sajtó felé kiadott hivatalos nyilatkozatai útján.
e) Vezessenek be megrovási rendszert a Miniszterelnökségen az olyan vezető minisztériumi tisztviselőkkel szemben, akik részt vesznek, akár hivatalos minőségben, akár magánszemélyként, bármely olyan tevékenységben, mely nagy valószínűséggel erősíti a rasszista vagy antiszemita előítéleteket vagy mely rehabilitálhatja olyan személyek hírnevét, akik részt vettek a magyar háborús kormányokban. Az ilyen megrovást tegyék közzé a Miniszterelnökség sajtó felé kiadott hivatalos nyilatkozatai útján..
f) Adjanak ki olyan egyértelmű sajtónyilatkozatot, melyben a miniszterelnök egyértelműen kimondja, hogy a Jobbik által képviselt rasszista és szélsőséges vélemények egy demokratikus társadalomban az elfogadható vita és beszéd határain kívül esnek és teljes mértékben elfogadhatatlanok a miniszterelnök saját pártján, a Fideszen belül. A miniszterelnök pártjának azon tagjait, akik hasonló nézeteket hangoztatnak, nyilvánosan rendre kell utasítani.
A Múzeumunk biztosította a magyar kormányt a felől, hogy készen állunk segítséget nyújtani. Felajánlottuk, hogy itt, Washingtonban látjuk vendégül a javasolt Nemzetközi Tudósbizottság egyik plenáris ülését, amely lehetővé tenné a tagok számára, hogy véglegesítsék, megtárgyalják és megvitassák az átfogó bizottsági jelentést. Úgy gondoljuk, hogy az általunk javasolt intézkedések segítenének annak a veszélyes lefelé vezető út megfordításában, amely ma jellemzi a magyarországi eseményeket. Néhány hét múlva Bloomfield múzeum igazgató és jómagam részt veszünk egy új állandó kiállítás megnyitásán a Mauthausen Tábor Emlékműnél (KZ-Gedenkstatte Mauthausen) Ausztriában. A háború kései szakaszában auschwitzi munkaszolgálatra kiválasztott magyar zsidók ezreit „szállították” Mauthausenbe. Sokan közülük a két tábor közötti halálmenetek során haltak meg. Azok többsége, aki odaért Mauthausenbe, ott halt meg. E történet árnyékában Bloomfield igazgató és jómagam felajánlottuk, hogy Budapestre utazunk a mauthauseni nyitóünnepséget követően, hogy találkozzunk Orbán miniszterelnökkel és azokkal, akiket azzal bízott meg, hogy konstruktívan foglalkozzanak a Holokauszt kérdéssel és az antiszemita megnyilvánulások elleni harccal. Reméljük, hogy pozitív válaszra találunk.
Addig is a Múzeum számos olyan tudományos tevékenységet tervez az elkövetkező évre, mely Magyarországra összpontosít és biztonságban tartja annak a történelmi emlékezetét, ami ott történt a Holokauszt alatt. Áprilisban a Northwestern University Press-szel közösen megjelentetünk egy háromkötetes enciklopédiát Randolph Braham, a City University of New York professzorának szerkesztésében, mely megyéről megyére, városról városra és faluról falura információt ad a Holokauszt előtti magyarországi zsidó közösségekről és a Holokauszt eseményeiről az egyes közösségekben. Braham professzor, akik a Horthy-rezsim által létrehozott hírhedt magyar zsidó munkazászlóaljak túlélője, a világ vezető szakértője ezen történelmi kornak. Még ebben az évben kiadunk egy dokumentumgyűjteményt A Holokauszt Magyarországon címmel a „Az élet és a pusztítás dokumentálása” című levéltári tanulmánysorozatunk részeként. Jövő márciusban pedig, a magyar zsidóság Auschwitzba való deportálása kezdetének 70. évfordulóján, a Múzeumban egy nagy nemzetközi konferenciát rendezünk a magyarországi Holokausztról. Amikor először javasoltuk a magyar kormánynak egy, a magyarországi Holokauszttal foglalkozó Nemzetközi Tudósbizottság létrehozását, reméltem, hogy a Bizottság plenáris ülése egybe eshet ezzel a konferenciával és hogy a kettőt együtt koordinálhatjuk. Ha a Bizottság felállítása időben megtörténik, akkor még mindig lehetséges az események valamilyen szintű összehangolása.
A mai meghallgatás középpontjában a magyarországi demokrácia iránya és a szélsőségesség veszélye áll a rasszizmus, az antiszemitizmus és a Holokauszt trivializálásának formájában. Felvázoltam azokat a trendeket, melyek potenciálisan gyengíthetik a zsidók, a romák és más magyarországi kisebbségek biztonságát és veszélyeztethetik a magyarok azon képességét, hogy végre megértsék az igazságot a Holokausztot illetően – egy másik kor nemzeti tragédiáját. Demokrácia és emlékezet: hangsúlyozni kívánom, hogy ez a kettő dolog összefüggésben van. Ha a demokrácia meggyengül, akkor a „másnak” tartott emberek jogai könnyen sérülhetnek. A II. világháború alatti Magyarország egy szélsőséges példa volt erre. És a saját nemzeti múlt tragédiáinak a hamis beállítása – ha a múltbeli eseményeket trivializáljuk, relativizáljuk, ha nem tisztázunk ténybeli kérdéseket, ha ezek „ellentétes megítélésűvé” válnak vagy politikai célból eltorzítják az eseményeket – arra kényszeríti a hatalmon levőket, hogy aláaknázzák a demokratikus gyakorlatot, hogy ellenőrzésük alá vonják a médiát, hogy manipulálják a választási mechanizmusokat és egyre inkább szélsőségesen „populista” és álhazafi álláspontokra helyezkedjenek annak reményében, hogy örökre hatalmon maradhatnak – ez egy olyan végkifejlet, amely csak a diktatúrában létezik, a demokráciákban soha.
Tudom, hogy a lobbizók nem mindig esnek kedvező megítélés alá. De ma a United States Holocaust Memorial Museum képviseletében az igazságért lobbizom, lobbizom azért a 600.000 magyar zsidóért és több ezer magyar romáért, akik ma nem lehetnek itt. Az életüket az országuk vezetőinek döntései, előítéletei és hibái miatt oltották ki – Horthy Miklós, Szálasi Ferenc és számos más politikai és katonai vezető, fasiszta “írók”, mint Nyírő, Szabó és Wass -, és azoknak a döntései, előítéletei és hibái miatt, akik kollaboráltak vagy közvetlenül cinkos szerepet játszottak a rablásban, deportálásban és gyilkosságban.
Magyarország vajon újra az instabilitás forrása lesz Európában, ez alkalommal az Európai Unió szívében, amint az volt a harmincas évek végén? Az etnikai és vallási kisebbségek, ideértve a 80-100 000 lelket számláló zsidó közösséget, zaklatásmentesen és biztonságban élhetnek vajon Magyarországon? Ez az ország, mely valaha egy több, mint 800.000 lelket számláló zsidó népességnek adott otthont, trivializálni fogja vajon a Holokausztot és az európai antiszemita fellendülés élére fog vajon állni? A jelenlegi fejlemények vajon helyénvalóak és megengedhetőek-e egy olyan országban, mely tagja a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetségnek (IHRA), az Európai Uniónak és a NATO-nak?
Válaszomat a meghatározott témára és szakterületemre, a Holokausztra és az antiszemitizmusra korlátozom. Néhány héttel ezelőtt Magyarország önként vállalta a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség (IHRA) elnökségét 2015-ben. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, melyet megpróbáltam felvázolni, ez nem lenne helyénvaló és sértené az élőket és megszentségtelenítené a halottak emlékét. Természetesen a végső döntést az IHRA tagállamai fogják meghozni, nagy valószínűséggel gyakorlatiasabb és politikai megfontolások alapján. De remélem, hogy mielőtt bármilyen döntést is hoznak, ideértve a saját képviselőinket is az IHRA-ban, a magyar kormány változtatni fog az antiszemitizmussal és a magyarországi Holokauszt kérdéseivel kapcsolatos álláspontján, elfogadja a Múzeum javaslatait és olyan pályára tereli Magyarországot, egy olyan országot, mely méltán lehet büszke történelmére, mely csodálatra és dicséretre méltó, nem pedig megvetésre és bírálatra. A Fidesz és a magyar kormánynak azon tagjai, akivel alkalmam volt találkozni, gyakran panaszolják, hogy a hibás lépéseiket mindig kritizálják, míg a pozitív intézkedések sosem kapnak dicséretet. Én a magam részéről, és az általam itt képviselt intézmény részéről, szívesen fejezek ki dicséretet, amikor pozitív lépések történnek.
George Santayana filozófust idézve kezdtem el ezt a beszédemet. Szeretném befejezni azzal, hogy Múzeumunk Alapító Elnökét, a Nobel-díjas Elie Wieselt idézem, akit a magyar csendőrség a gettóba küldött és családjával együtt Auschwitzba deportált, mialatt Horthy Miklós Magyarország kormányzója volt. „Jöhetnek olyan idők, amikor nem tudjuk megakadályozni az igazságtalanságot, de sosem jöhetnek olyan idők, amikor ez ellen nem tiltakozunk”. Remélem, hogy a mai meghallgatásom elegendő tiltakozás ahhoz, hogy cselekvést váltson ki. Egy másik alkalommal Elie Wiesel azt mondta: „Ha van bármi, ami megmenti az emberiséget, akkor az az emlékezés.” A magyarországi Holokauszt emlékének a megmentése elengedhetetlen.
Elnök Úr, kérem, hogy írásos nyilatkozatomat teljes egészében vegyék bele a jegyzőkönyvbe.
